Az ránézésre is látható, hogy ma már nemcsak a gazdag különcök és jómódú elszánt zöldek vásárolnak villanyautót. (Villanyautó alatt az akkumulátorral hajtott kocsikat, valamint a tölthető hibrideket szokás érteni. Nálunk ezek kapnak zöld rendszámot.) Az innovációk elterjedésének népszerű elmélete a Rogers-féle, amely 2,5 százalékra teszi azok arányát, akik kezdetben nyitottak az innovációra. Ennek az aránynak az elérése hosszabb időt igényel, majd felgyorsul a folyamat.
Európában jelentősen magasabb arányt értek el az eladással az első negyedévben, 15 százalékot. Ezzel lényegében megszerezték a következő vásárlói kört, az innováció korai elfogadóit is.
Miért jó?
A villanyautók éppúgy megterhelik a településeket a forgalmukkal és a parkolással, mint a füstöt eregető társaik – de nem szennyezik a települések levegőjét. Ez utóbbi kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne. Ugyanis, amikor 20-30 éve elterjedt a katalizátor alkalmazása a benzines autóknál és a dízelek korom-kibocsátása is csökkent, akkortól a probléma kevésbé volt érzékelhető. De ezután kiderült, hogy a dízelautók füstjében lévő apró koromszemcsék (közkeletű néven: szálló por) a legveszélyesebbek, mert mélyen a tüdőnkbe jutnak, és a szemcsék felszínén sok-sok mérgező, rákkeltő anyag van. Ez pedig ma is milliók idő előtti haláláért felelős. Nem mindegy tehát, hogy egy gépkocsi közvetlenül az orrunk alatt szennyez, vagy egy távoli erőműből száll fel a füst. Ráadásul az áramot elő lehet állítani napsugarakból, szélből vagy más megújulóból, szén-dioxid kibocsátása nélkül. Ezzel el is jutottunk napjaink kiemelkedő globális problémájához, az éghajlati válsághoz.
Kinek jó?
A tisztább levegő és a kevesebb szén-dioxid természetesen mindenkinek jó – ahogy a környezetvédelem általában. A kérdés az, hogy ki viseli ennek a terhét. A villanyautók értékesítése ugyanis ma még erősen függ a támogatásoktól. Elvileg nem igényelne támogatást a villanyautózás, mert az üzemeltetési és javítási költségek sokkal kisebbek, mint a benzines vagy dízeles gépkocsiké. A számítások szerint ötévi átlagos használat után már megtérül a villanyautók magasabb ára (egy sokat mozgó taxinál egy vagy két év alatt). De az emberek nem így működnek, inkább ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Ráadásul sokan ki sem tudnak fizetni néhány millióval magasabb vételárat, hiába térülne is az meg. További visszatartó erő az autó töltésének a gondja. Akinek nincs garázsa, rákényszerül a nyilvános töltőre, ami még ma is elég ritka, és gyakran elég drága.
Mi sem természetesebb gondolat, minthogy az állam támogatást ad a villanyautó vásárlásához. Magyarországon ez 2,5 millió forint – már ha a kocsi ára 11 millió alatt van. Hasonló összegeket adnak szerte Európában és az USA-ban is. Ez pedig különösen jó annak, aki meg tud venni egy közel 11 milliós autót. Jó az aktuális kormánynak, amely viszonylag kis összegből, nálunk néhány milliárd forintból, működtetni tud egy népszerű programot. De kevésbé jó ez annak, akitől beszedik adóként a szükséges milliárdokat. Magyarországon, tudjuk, a minimálbér után is fizetnek adót. Az ebből élőknek autóra sem telik, nemhogy villanyautóra. Szemérmetlen újraelosztás ez, a szegényebbektől a tehetőseknek.