A régi fényképen két nőt látunk, széles mosollyal néznek a kamera felé, a leírás szerint valahol Kenya északi részén, a kalendzsinek földjén készült a fotó 1902 körül. A kelet-afrikai szavannai térségben ekkor viselt, dísztelen, egyszerű bőr és szürke durva szőttes kombinációja nagy szegénységről árulkodik.
Mégis, az 1800-as évek elejétől egyre jelentősebb brit, német, majd olasz aktivitás, a hagyományos arab és indiai jelenlét, az 1500-as évektől jó kikötője miatt a portugálok által használt, máig álló Mombasa és erődje bizonyítja, hogy az átlagos, szokásos belső afrikai területekhez képest a mindig is multikulturális tanzán-kenyai partvidék régóta be tudott kapcsolódni a világ vérkeringésébe.
Innen dél-keletre a Nagy-Zimbabwe Birodalom hatalmas városromjai állnak. Egészen délen, Dél- Afrikában több mint tízezer éve folyamatosan működő rézbányát találunk, nyugatra, a Kongó-Zambia átjárónál harmincezer éves számolócsontokat, az emberiség első ilyen emlékeit tárták fel. Ősöreg civilizációk ezek. A Kenya és Etiópia között fekvő Turkana, és az Omo-folyó völgye az emberiség bölcsője, minden egyes ma élő ember innen származik.
1920-tól hivatalosan, a “nyugati” adminisztráció által elismerten létezik Kenya, de a most itt élő 44 törzs területe valójában a Nílus völgyének utolsó déli kereskedelmi pontja volt már századok óta. Az ország egy 1500 éve keresztény terület déli szomszédja, nyugatról a sűrű erdővel borított, átjárhatatlan Kongó-medence felől az ugandai és ruandai hegyvidékeken át kelet felé haladva érhető el, óceánpartja pedig a mesés Indiai-óceán.
A geopolitikai adottságok Kelet-Afrikában tehát páratlanul jók, és az országok igyekeznek jól is élni ezzel, több-kevesebb sikerrel.
****
Torday Emil áll a fonográfja mellett szintén az 1900-as évek elején, valahol a Kongó-medence közepén, Songa-földön. A 20. század során rendkívül hullámzó gazdaságot és politikát felmutató Kongó utolsó, „régi” arcát szinte csak az ő kutatásai alapján ismerjük. Pont ekkor, onnan 3000 kilométerre keletre Kittenberger Kálmán a máig változatlan belvárosú Mombasa csomóponti kikötőváros és a Kilimanjaro közötti utat járja. Az általa használt út, a Tsavo szavannán átvezető, a Taita-hegység mellett elhaladó poros földút még 2016-ban is azonos nyomvonalon vezetett Moshi városa felé. Aztán négysávos, európai stílusú autóutat építettek a kínaiak itt. Az életveszélyes zötykölődés, a napokra sárba ragadt hosszújáratú buszok látványa megszűnt. A mi utunk a Taita-hegység közepén található magyar árvaház, és a legközelebbi, igazi puszta-közepi kereskedőváros, Voi között az „izgalmas” három és újabb három óráról kevesebb, mint negyven percre csökkent. Az afrikaromantikát lassan mindenhol felváltja a fejlődés.