Nemrég a Pride-hónap alkalmából írtam egy hosszabb posztot a szexuálpolitikáról. Ebben olyan állítások szerepeltek, amelyeket azért írtam le, mert így gondolom.
Bár kétségtelenül nem segíti elő a vita lefolytatását az, ha rögtön megkérdőjelezzük a másik szándékát, engedjék meg, hogy én is ezt tegyem, hiszen a kritikusaim azt állították, hogy csupán szavazatszerzésért írtam olyan elvetemült állításokat, melyek szerint az ember, mint az emlősök általában, hím és nőstény formában létezik.
Kezdjük az elején: úgy érzem, hogy Labanino Rafael és az erkölcsi öntetszelgő közösségi média influenszerei már nem azért fogalmaznak meg állításokat, hogy a saját gondolataik alapján leírják a világot, hanem azért, hogy jelezzék, hogy ők is a jól gondolkodók elit klubjába tartoznak. Azt állítani, hogy egy ember képes arra, hogy felülemelkedjen a biológián, és ne legyen se nő, se férfi, nem azért fontos nekik, mintha maga ez az állítás önmagában fontos lenne, hanem azért, mert ez az, amit az amerikai szociológiában luxus hitvallásnak (luxury belief) neveznek. Ahogy az üzleti körökben a magas státuszt egy értelmetlenül drága óra jelzi, úgy jelzi a nembináris emberek melletti hittétel bizonyos körökben az elithez tartozást. Azt, amivel el tudják magukat választani a kevesebb kulturális tőkével rendelkező „néptől”. Így tudják a világ felé felmutatni saját hihetetlen kifinomultságukat.
Labanino Rafael nekem mégiscsak tulajdonképpen családi kapcsolat, így még egy érzelemdús mondatot engedjenek meg az olvasók. Az egyik az, hogy ezekkel a szavakkal éppen szavazatokat veszítek, s nem nyerek. Ez most a Jelen és nem a Magyar Nemzet. Ebben az újságban nem ildomos semmilyen nyugati állítással vitatkozni, én mégis itt teszem, tehát valószínű, azért írom ezt, mert ahogy már fent leszögeztem: így gondolom.
Kezdjük a melegmozgalommal általában. Igazuk van sokaknak abban, hogy a melegmozgalom egy történelmi szemmel nézve rövid idő alatt, kimagaslóan sikeres mozgalommá vált. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a melegmozgalom kritizálhatatlan politikai irányzat lenne. Sokan egyetértenek szerintem velem abban, hogy a globális nagyvállalatoknak a Pride-hónapban bemutatott marketingfogásai üresek és ártanak a jogegyenlőség kérdésének, klímapolitikai szempontból pedig elfogadhatatlanok.
Kevesebben vannak, de azért vannak olyanok is, akik abban is egyetértenek velem, hogy a Pride-hónap az amerikai geopolitikai hegemónia egyik fontos jelzőrendszere lett. Ez látszik véleményem szerint az amerikai források allokálásban, látszik az amerikai külügyminisztérium tevékenységében. Ez nem jelent ítéletet, ettől még ez egy úgynevezett tény. A melegmozgalom ugyanúgy, mint minden, kritizálható. Ha valaki bírálja, az nem jelenti azt, hogy ne tartaná fontos és sikeres mozgalomnak. Itt még egy dolog lényeges. Szerintem téves azt állítani, hogy a Stonewallban kezdődő melegmozgalom tevékenysége miatt lett ma jobb a magyar buziknak, mint volt száz éve. Kováts Eszter idézi a nemrég megjelent írásában Vaclav Belohradsky olasz-cseh filozófustól a „metropolisz provincializmusa” fogalmat. Eszerint egyre többször fordul elő, hogy az USA sokszor provinciális eseményeit kivetítjük a világra és ezeknek túlzó jelentőséget tulajdonítunk. Véleményem szerint ez ebben esetben is így van, és ha ennyit még megengednek, azt is megjegyezném, hogy szerintem annak, hogy az én életemben ilyen jelentős mértékben megváltoztak a szexuáletikai normák, elsősorban az az oka, hogy a szexualitás elvált a reprodukciótól, és nem a Stonewall. Újra, sokadszor, az Ember Tragédiáját idézem: „Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, merthogy virrad.”. A Stonewall-ban ettől még bátrak voltak. De azt, hogy ma megélhetjük a szexuális szabadságot, a fogamzásgátló tablettának köszönhetjük, igen, még mi, buzik is.
És akkor térjünk rá a lényegi állításokra, avagy miért lettem én Mi Hazánkos/KDNP-s rossz ember. Miért jött rá újonnan mindenki, hogy Schmidt Mária az édesanyám? (Bizonyos körökben lassan oda jutunk, hogy a nemedet szabadon megváltaszhatod, a politikai gondolataidat nem.) Azért, mert azt állítom, hogy férfiak és nők léteznek, és ezek biológiai fogalmak. A természetet nem győzte le teljesen az ember, és így számít a biológia. A nő egy biológiai fogalom. Nem egy érzés, nem egy ruházat, nem egy hangulat. Az ember egyik típusa. Amelyből kettő van. Hím, nőstény. Ez ellen nem érv az, hogy léteznek interszexuális emberek, és az sem, hogy vannak emberek, akiknek sokféle érzéseik vannak. Az érzések ugyanis nem biológia tények.
Mindenki hordhat, amit szeretne, érezhet, amit szeretne. Úgy hívom, amilyen néven szeretné. De attól, mert valaki valamit érez, még az nem lesz igaz.
Bárki vitatkozhat természetesen velem. Ugyanakkor két dolog szerintem elvárható lenne: az egyik az, hogy definiálja mi az, hogy nő. Vagy férfi. A másik pedig az, hogy elfogadja, hogy a kirekesztés szándékán, a búvópatakként feltörő fasizmuson és a kaján vigyorral kiegészített cinizmuson kívül más oka is lehet annak, hogy valaki ilyet állít.
Hogyha azt eltagadjuk, hogy vannak érdemleges viták, léteznek tények, akkor ott fogunk tartani, hogy minden állítás cáfolhatatlan lesz, hiszen minden állításunk a befogadás, és ellenkezője a kirekesztés lesz. Akkor nem marad semmilyen kontroll vagy árnyalat, és lassan olyanokat fogunk állítani, hogy a leszbikusoknak férfiakkal is kell szexelniük, hogy jó, ha férfiak nők ellen indulnak súlylökésben, vagy van olyan előszereplős Disney film, amelyik nézhető.
De ha jól látom, most itt tartunk.
Fotó: Budapest Pride