2010 őszén Helsinkiben konferenciát tartottak az európai biztonságról, amelynek egyik szónoka, Michel Duclos, a világhírű Institut Montaigne professzora, tapasztalt diplomata, azt mondta: Ukrajna árva ország Európa peremén, és soha nem leszünk képesek őket megvédeni az oroszoktól. Első hallásra nem tűnt valószerűnek ez az állítás, ám meglehetősen félelmetes távlatot sejtetett. Sajnos, ugyanakkor, tette hozzá Duclos, arra sincsenek elképzeléseink, hogyan tartozhatnának szorosabban Európához, hiszen annyira különböznek.
Persze, nem kellemes dolog Oroszország szomszédjának lenni, de egy háború gondolata sokunk számára teljesen irreálisnak tűnt. Háború, ugyan már, néztünk össze. Ugyanakkor ennek a lehetőségnek a tudata vezette az ukrán külpolitikát az elmúlt húsz évben, ezért akartak mielőbb csatlakozni az Európai Unióhoz és a NATO-hoz is, tudva, hogy a moszkvai vezetés ezt nem fogja baráti lépésnek elkönyvelni. 1991, az ország függetlenné válása után szinte azonnal konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím hovatartozásáról. 1994-ben, a feszültség enyhítése érdekében Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírták a „budapesti egyezményt” az ország területi egységének védelméről.
Talán ez volt a döntő lökés: megkezdődött a közeledés.
Azt mi is tudjuk a saját tapasztalatunkból, hogy a csatlakozás nagyon hosszú folyamat. A magyar tagság első lépését még 1989-ben tettük meg, amikor egy PHARE-program indult a magyar és a lengyel gazdaság átalakulásának támogatására. 1991-ben írtuk alá a társulási megállapodást, ami a szabadkereskedelem és a csatlakozás szándékának kinyilvánítása volt. 1994-ben tartottunk ott, hogy hivatalosan is benyújtottuk a kérelmet a csatlakozásra – csak mellékesen jegyzem meg, hogy Ausztria csak egy évvel ezt követően lett tagállam. 2003-ban népszavazást tartottunk, majd végre 2004-ben csatlakozhattunk az Unióhoz. A tárgyalásokat volt lehetőségem közelről megfigyelni, ezek nehezek, keservesek voltak, sokszor reménytelennek látszottak. Nagyon messze voltunk a feltételrendszer kívánalmaitól, és nem is biztos, hogy mindenben pontosan megfeleltünk a követelményeknek. Kovács László akkori külügyminiszter egyszer így sóhajtott fel: „mindig tíz évre leszünk a tagságtól”.
Mindezt azért érdemes felidézni, hogy lássuk azt az utat, ami Ukrajna előtt áll.