A távlatos jövő hiányának az oka igen egyszerű: Magyarországon a „tökéletes” autokrácia rendszerében nem lehetséges kormányváltás rendszerváltás nélkül, és az új rendszerváltás még csak a mélyben morajlik, s a hármas válság ellenére sem tört még felszínre.
A gazdasági válságról részletesen beszámolt a független sajtó, és az Európa-bajnok infláció nyomán bekövetkezett drasztikus társadalmi válságról is születtek alapos áttekintések. Nem tud viszont a magyar média még mit kezdeni a felerősödő politikai válsággal, amelynek az értékelése maga is vergődik a hagyományos pesszimizmus és a hirtelen erőteljesen feltört optimizmus között. A politikai életben és az elemzésekben példátlan infláció játszódott le a politikai válsággal és a választással kapcsolatos szótárban is, ahogy mostanság divatos mondani, megváltozott annak az elméleti keretezése (framing). Teljesen leértékelődött a kormányváltás fogalma, és minden elemzés érdektelenné vált, amely a hagyományos nyugati demokráciák módjára a kormány és ellenzéke közötti, avagy az adott pártrendszerben zajló csaták alapján közelít. A magyar politikai rendszer nem is irható le a nyugati politikai terminusokkal, mert valójában nincs is nyugati értelemben vett „kormány” és „ellenzék”. Erről is a történelem csinált tesztet, hiszen az utóbbi hónapokban rengeteg olyan dolog történt, amelytől Nyugaton megbukik egy kormány, míg nálunk eddig megúszta egy-egy zavaros nyilatkozattal. Nem érvényesek a nyugati fogalmak a magyar politikai válság leírásában és kibontakozásának előrejelzésében sem, könnyen felejthető ellenzéki politikusokkal. Kétoldali abszurditás mutatkozik, a Fidesz elindult meghódítani „Brüsszelt”, az ellenzéki politikusok pedig lassan már azt se tudják, merre van „Brüsszel”, tisztelet a kevés kivételnek.
Beléptünk a termékeny zűrzavar szakaszába, ahol „nehéz nem szatírát írni”. A kormány és az ellenzék már rutinosan unalmas politikai játékában mindkét oldalon megváltoztak a szereplők. Ezt már az is jelzi, hogy az ellenzék által diszkréten nyitva hagyott térbe beléptek a „kutyák”, de rögtön zavarba is jöttek, és a politikai életben még nagyobb bakikat követtek el, mint az ügyetlenségben amúgy már igen járatos ellenzék. A kormány helyett van egy, az egész társadalmi életet irányító hatalmi centrum, és az ellenzék helyett néhány parlamenti játékokat játszó párt, a tisztelt publikum teljes érdektelenségétől kisérve. Igazándiból közvélemény sincs, bár professzionális szinten kutatják, hiszen az emberek mindenekelőtt azt szeretnék megtudni, hogy mit is szeretnének tudni, de a kormányzati médiauralom és a demokratikus közélet hiánya miatt még ezt sem képesek megtudni. Legalábbis addig nem tudták, míg 2024 februárjában a „kegyelmi ügyben” össze nem omlott a látszatdemokrácia díszlete, és megmutatkozott mögötte az Orbán-rezsim morális válsága. Kiderült, hogy a kormánypárti és az ellenzéki szavazók egyaránt utálják a pedofíliát, de a kormány a hűséges híveket még ebből a gyalázatból is felmenti, mert az uralkodó elit büntetlensége a rezsim szerves része, alapzata, ezért közülük senki semmiért sem bűnhődik, pedig a kormányzat valójában az egész társadalmat bántalmazza.