Egy hónap is eltelt a szlovákiai országgyűlési választások óta. A balpopulista Robert Fico negyedik alkalommal is kormányt alakíthatott. Pártja, az Irány (Smer) a Szijjártó Pétert barátjának tudó Andrej Danko vezette szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a demokratikus balközép felé tartó, de a kormányalakítás turbulens idején saját politikai árnyékát átlépni nem tudó Peter Pellegrini vezette Hang (Hlas) párttal együtt alkot stabil kormánykoalíciót. Bár a választások első értékelései azt hangsúlyozták, hogy az új kormánykoalíció megalakulásával Szlovákia elkerülte a legrosszabbat, a bal- és jobboldali populisták és szélsőséges pártok széles, alkotmányozó többséget jelentő túlhatalmát, a demokratikus erők veresége csak mérsékelten tisztességes arányú. Érdemes lesz emlékezni később, hogy a háttérmegállapodásokat és alkukat különösen kedvelő Fico mikor hívja le az alkotmányos többséget jelentő, a 150 fős parlamentben 95 parlamenti képviselő támogatottságát igénylő törvénymódosításokhoz a „kereszténydemokrata” kártyát.
Mindez azt jelenti, hogy a Szlovák Kereszténydemokrata Párt (KDH) a jövőben, megfelelő ajánlat esetén, bizonyos témákban együtt szavazhat a kormánykoalíció pártjaival. Fico számára életbevágóan fontos, hogy az elmúlt három és fél évben a közélet megtisztítását és a korrupció visszaszorítását célzó folyamatot lelassítsa vagy meg is állítsa, ezért a kereszténydemokraták alkalmi támogatását szívesen ellentételezi majd. Itt elsősorban olyan kulturális, ideológiai, szimbolikus kérdésekre kell gondolni, amelyeket Magyarországon már évek óta kinyitottak.
De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen már csak az is, amit az elmúlt egy hónapban tapasztaltunk, meghaladja az átlagos szlovák kormányváltás lendületét és irányát, arról nem is beszélve, hogy egyes esetekben még edzett magyar szemmel is különösen meglepő jeleneteknek lehetünk szemtanúi. A társadalom egy része örül, hiszen úgy látja, az ország élére karizmatikus, erős vezető lépett, aki rendet csinál, és véget vet az elmúlt három és fél év káoszának, jelentsen ez bármit is. Sokan éreznek elégtételt, hiszen számukra a biztonságosnak elbeszélt életet furcsa, sokszor absztrakt vagy nagyon messze lévő, soha nem is látott emberek, jelenségek veszélyeztetik, az „LGBT-lobbi”, Soros, a „migránsok” és így tovább, s velük szemben az új kormánykoalíció határozott, kemény fellépést ígér. Mindeközben a társadalom másik fele szó szerint nagyon rosszul érzi magát. A választások utáni optimista nyilatkozatok elhalványultak, és a választási eredmény okozta általános depresszió körükben nem akar elmúlni. Az új kormány első lépései, megszólalásai csak fokozták a közéleti rosszullétet.