A Múzeum körút két oldalán, a házak között kifeszítve hirdették hatalmas, a szélben lobogó vászonplakáton az Izzó planéták 1983-as, Budapest Sportcsarnokbeli bemutatóját. Fleischer Anna kiült egy padra a Kálvin téren, és addig nézte a fia festett, életnagyságú arcképét, míg be nem esteledett. Markó Iván A magány mosolya című, 2014-ben kiadott önéletrajzában áll az anekdota az imádott mamáról. Mindegy, igaz-e vagy sem. Szép. A mítosz része.
A széles nagyközönség és a közvélemény körében nem volt nála kedveltebb, népszerűbb, és főleg rajongottabb személyiség a honi táncéletben. Elnyerte a rokonszenvét annak is, aki sosem látta színpadon; ismerte (legalább) a nevét az is, aki nem volt tanúja az igazgatásakor tömegeket vonzó Győri Balett bel- és külföldi diadalának; levette a lábáról azt is, akitől a lehető legtávolabb állt az a művészeti ág, amelyet képviselt. Ez önmagában is egyedülálló teljesítmény és valószerűtlen jelenség abban az országban, amelynek nincs tánckultúrája. Ahol a táncművészet mindig is a mezsgyére szorult ‒ eltekintve azoktól az évtizedektől, amikor az orosz-szovjet hagyományra, módszertanra épített klasszikus balett és a néptánc kultúrpolitikailag kötelezően fontos volt.
Az 1947. március 29-én, Balassagyarmaton született táncfenomén, koreográfus, együttes- és iskolaalapító kisgyerekkorától csakis táncos akart lenni. Harmadszorra nyert felvételt az Állami Balett Intézetbe (ÁBI), ahol 1967-ben végzett. Öt évig volt tagja és egy évig a magántáncosa az Operaház balett-társulatának, amely ekkor, Lőrinc György igazgatása alatt élte fénykorát. Főszerepet táncolt többek között A hattyúk tavában (Albert), a Giselle-ben (Siegfried), A fából faragott királyfiban (Királyfi), a Sylviában (Amintas), A bahcsiszeráji szökőkútban (Vaclav). Partnere volt Csarnóy Katalin, Metzger Márta, Orosz Adél, az őt mindvégig támogató Lakatos Gabriella és Boros Erzsébet, Szűcs Györgyi is.
Gyönyörű, szuggesztív, rendkívül karizmatikus férfi volt, intellektuális vonzerőt is sugározva. Megjelenése, romantikus alkata, technikai tudása a danseur noble (hercegi táncos) szerepkörre predesztinálta. Szerette a klasszikus balettet, ám szűknek, kevésnek érezte annak kifejezési eszköztárát. Őt idézve: „… színházat akartam táncolni. (…) számomra a tánc egyszersmind színház, ez eleve így élt bennem, amióta csak táncoltam”. 1980-ban, a Győri Balettnél csinál nagy színházat a magyar operabalett ikonikus, előadóművészként is egyedülálló, általa újrafölfedezett alakjaival: az ötvenegy éves Fülöp Viktorral a Szamurájban és az ötvenhárom éves Lakatos Gabriellával a García Lorca ihlette Az igazság pillanatában.