1%

Te is látod, hogy a világunk kihívásokkal teli. A Jelen elhivatott abban, hogy mélyre ásson, összefüggéseket mutasson meg, és őszintén beszéljen a minket körülvevő valóságról. 

De ez a munka csak akkor lehetséges, ha vannak, akik mellénk állnak.

Most te is a részese lehetsz ennek a küldetésnek. Ajánld fel SZJA 1%-od a Jelen Mindenütt Alapítványnak, és járulj hozzá, hogy a valódi történetek továbbra is napvilágot láthassanak!

Jelen Mindenütt Alapítvány
Adószám: 19300573-1-41

Szájas emberek helyett ellenzéki ellenpólus

Olvasási idő: kb. 4 perc

Azért járja az országot, hogy „kuruc lelkek tüzénél” melegedjék, írta az éppen hatalmon lévő „nemzeti koalíció” nézeteit lelkesen támogató Függetlenség című napilap hasábjain dr. Nagy György országgyűlési képviselő (1879-1923), aki a Monarchia összeomlásakor és utóbb a magyar republikánus mozgalom elkötelezett támogatója lett. A fiatalon elhunyt politikusnak ez az 1907. december elsejei vezércikke pontosan tükrözi azt, amibe a különféle pártokból összeverbuválódott pártszövetség belelavírozta magát: miközben a „függetlenségi zászló” diadaláért szálltak síkra minden „fronton” – önálló bank és vámterület, magyar nyelvhasználat a hadseregben, és így tovább – a Wekerle Sándor vezette kabinettel szemben az elvárt politika éppen a 67-es platform lett volna. De a kiegyezés pártján „csak” a császár állt, és vele szövetségben a magyar politikai elit 1906 és 1910 között ellenzékbe szorult egykori szabadelvű párti többsége – az ideiglenesen, de bölcsen visszavonult gróf Tisza Istvánnal az élen. A függetlenségiek úgy vállalták az ország vezetését, hogy tudván tudták, az ő kuruc(kodó) világuk és a velük szemben támasztott hatvanhetes kompromisszumos közjogi igények között az olló vészesen szétnyílt.

Ha az elvárt és a valóban követett politika tartósan eltávolodik egymástól, akkor annak mindig bukás a vége.

Nem a rendszerek politológiai jegyeiben, de a jelenségben magában van hasonlóság az egykori és a mai helyzet között. Legkésőbb 1909-re, tehát viszonylag hamar, mindössze három év alatt kiderült, hogy a „szájas emberek” – Rákosi Jenő lapja, a Budapesti Hírlap találó szóösszetételét kölcsön véve – „jobban szeretik a szót, mint a tettet”, s alapvetően csak követelni tudnak, megvalósítani nem sokat. Ezt az ellentmondást még a jobb sorsra érdemes, s akkor már valódi és maradandó politikai eredményeket maga mögött tudó Wekerle sem tudta feloldani. Az elvárt politika és a tényleges kormányzás között tátongó szakadékba menthetetlenül belezuhant a függetlenségi jelszavakat elsöprő lelkesedéssel ismételgető, a kiegyezést „börtönnek” tekintő koalíciós pártszövetség.

Legyél az előfizetőnk!

Csatlakozz a Jelen közösségéhez, segítsd a lap működését!
És olvasd tovább ezt a cikket!

Előfizetési csomagok

Már előfizető vagy? Jelentkezz be itt!