Néha azt álmodom fejtetőre állt a világ. De most frankón. Észrevetted? Áh, nem hiszem, nem látod, nem láthatod. Fogva tart a centrifugális vonzás a mókuskerékben. Én kiszálltam. Végleg kiszálltam. Vékony kis kötelék. Ennyi. Kis sodrony. Persze ha költő lennék, hasonlíthatnám identitásomat tápláló köldökzsinórhoz is, de én ennél profánabb, egyszerűbb vagyok. Szeretem néven nevezni azt mit látok, érzek.
Szarul érzem magam. Szédülök, s nem találom helyem. A kötött pályáról már leváltam – hál istennek, már ha létezik ugyebár. A vélemények erről is megoszlanak, s nekem fontos néven nevezni mit fel fogok, ez add kapaszkodót. Tehát oly vélemények oszlanak meg, mely következtetéseket szinte mindenki tényként közöl, sulykol bele a mindenség misztériumának felfogására nyitott fülekbe. Pedig „csak” megfigyelés, tapasztalat, spekuláció, emberi fantázia, érdek. Most szabadon lógok. Hitrendszerektől, ideológiáktól, elvárásoktól mentesen lebegek. Vékony sodrony tart még itt. Ezernyi szálból fonták. Nézzük csak: vágy, vonzalom, szeretet, alkotás láza, kulináris élvezetek, világomat formáló beszélgetések, törődés, felelősség, barátság, szexualitás, önmegvalósítás, szociális érzelmek, útkeresés. Jajjaj, mégsem olyan vékony ez a sodrony.
Szabad vagyok egyáltalán?
Fent és alant. Göröngyös létezésem amplitúdójának értékénél csak a teremtés rendszerébe vetett hitem mennyiségbeli kifejezése magasabb. Végtelen.