Nem hiszek a szavaknak. Nem hiszek a számoknak. A szúrós szavaknál sértődötten visszakrákogok, a nyálasaknál gyanút fogok. Körbe vagyok véve hitszegőkkel, hízelgőkkel, akik vagy kiátkoznak, vagy zsebre akarnak rakni. Borzasztó ez az állandó permanencia.
Talán ebben az értelemben a legkevésbé meg-osztott Magyarország. Senki nem hisz senkinek. A tényeknek, az adatoknak sem. Kommentvihar fogadja a valóság legkisebb szeletét, a realitások hivatásos átrajzolói főszerephez jutnak, és habozás nélkül átgázolnak logikán, evidenciákon is. Nem fogható minden az informatikai robbanásra, az álhírek járványára, az agresszív hittérítőkre, sőt, még a tájékozatlanságra, a butaságra sem. Soha nem hittem volna, hogy erre a rációmentes, átgyúrt maszlagra, acsarkodásra ekkora az igény, holott a történelem minduntalan szolgál hasonló példákkal, s általában a bekövetkező katarzisok döbbentenek rá egész nemzedékeket arra, hogy bizonytalanságukban rossz bójához kötötték hitüket, bizalmukat.
Manapság nem enyhe lefolyású ferdítések, elkoptatott frázisok, csúsztatások, elhallgatások mentén folyik a manipuláció, hanem erőművek sora dolgozik a megtévesztésen, teljes kapacitással. Még a féligazságok kibogozása is munkával jár, mivel az érvényes kérdések vagy nem hangzanak el, vagy nincsenek rájuk válaszok. Járatják velünk a bolondját. Mit tehet mást az ember, mint a számára szabott illúziókba kapaszkodik, néhányan azt érzik, hogy már a kíváncsiság is elég ahhoz, hogy kegyvesztettek legyenek, vállat rántanak, begubódznak, legfőbb erényük a körkörös bizalmatlanság. Egy-egy szokatlan jelre fölkapják a fejüket, ilyenkor fölrémlik, hogy maguk is leginkább az apátiától szenvednek, de könnyen kifáradnak, figyelmük gyorsan lankad, ha a jel halkul, fakul, nem áll összefogható, dekódolható rendszerré. Már az izraeli „kémszoftver” kalandos útja, kormányzati alkalmazása sem lep meg igazán senkit, a közhangulat már régóta beárazta valami hasonló működtetését, legfeljebb az csal ki néhol gúnyos mosolyt, hogy ezzel nem csupán a túloldalt figyelték, sajátjaikra is fordítottak „szoftvert”. Mondják: a rendőrmunka alapszabálya, hogy minél többet kell megtudni a gyanúsítottról, a szemtanúkról és a rendőrfőnökről. Igen, másutt ebből súlyos politikai botrány kerekedik, nálunk csak az újságírók kérdései elől sprintel a kondíciójára sokat adó igazságügy-miniszter, a vizsgálóbizottságot pedig lebénítják a kétharmad injekciói. Edzett társadalom a miénk.