A Sókirály című népmese színpadi változatának egyik szereplője, a 9 éves Laura, reggel felöltötte jelmezét: belebújt hercegnő ruhájába, hajába tiarát illesztett és felvette hófehér cipellőjét. Pörgött-forgott a tüll szoknyácskában, alig várta, hogy felléphessen. Aztán a tornanádaskai kislány – a darab többi kisiskolás szereplőjével és a kísérő szülőkel – vonatra szállt, meg sem állt Miskolcig, ahol felült egy autóbuszra. Talán észre sem vette, hogy a nő, aki mellé lehuppant, először elhúzódott mellőle, majd felállt, és átment a busz másik végébe. A szíve tele volt izgatottsággal. Nem csak az előadás miatt. Hanem azért is, mert még életében nem edelényi térségen kívül sehová: Tornanádaskán és Bódvaszilason kívül, ahová egyébként iskolába jár, nemigen ismer más települést.
A miskolci busszal egészen Lyukóvölgyig zötykölődött. Az előadás helyszíne a Máltai Szeretet Szolgálat Lyukóvölgyi Közösségi Házának udvara volt, ami barátságos kis porta, nagy térrel az épület előtt. A busz ablakából a városi utcák ismeretlenek voltak, de amikor megérkezett Lyukóba, olyan érzés fogta el, mintha már járt volna itt. Bár a házak a környéken nem pontosan olyanok, mint Nádaskán, de majdnem. Pontosan olyan gyerekeket látott szaladgálni a közösségi ház udvarán, mint amilyenek a nádaskai és a bódvaszilasi gyerekek. Pontosan olyan szegényeket, pontosan olyan romákat. De ezzel Laura nem foglalkozott, talán fel sem tűnt neki, csordultig volt lelkesedéssel és izgalommal, ami a közelgő fellépés miatt egyre csak fokozódott. Ráadásul tudta, hogy benne lesz majd a tévében, az előadást ugyanis közvetíteni fogja a Dikh Tévé, ami nagyon népszerű Nádaskán.
A fellépő gyerekek a közösségi ház egyik termében gyülekeznek, ahol a darab színpadra állításában segédkező művészek, Balogh Rodrigó színész, a Független Színház vezetője és Varga Dávid – aki szintén a társulat színésze – várják őket. Itt hangzanak el az utolsó instrukciók. Aztán a gyerekek kifutnak a ház elé, ahonnan a színpadot jelképező udvar nyílik.
És elkezdődik A sókirály című mese. Délután két óra van, a nap legforróbb időszaka, a gyerekek azonban fittyet hánynak a kánikulára, összeszedettek, mindenkinek jól megy a szöveg, a súgónak, Varga Dávidnak nem kell kisegítenie senkit. Amikor egyszerre, kórusban beszélnek, figyelnek egymásra, nem esik szét a szöveg. Mi, a közönség, szorítunk a legkisebb leánynak, akit azért zavar el nárcisztikus apja, mert arra a kérdésére, hogy mennyire szereti őt, azt feleli, „mint az emberek, az ételben a sót”. Aztán az elüldözött lány elnyeri a fele királyságot és felcsendül a darab zárónótája, amit a gyerekek egyre hangosabban énekelnek: „A cimbalom azt susogja, elkelt már a király lánya!” És egyként pörög-forog, táncol mind a 22 fellépő kisszínész.
De hogyan is készült ez az előadás?
Balogh Rodrigóék – ő a 2007 óta működő Független Színház igazgatója – a tavaszi szünetben kaptak egy megkeresést Tornadáskáról, hogy az ott élő, mélyszegénységben élő roma gyerekeket valami izgalmas, „színházcsináló” játékba vonják be. Durst Judit szociológus-antropológus hívta őket, aki sok évig dolgozott a szlovák határ melletti borsodi településen, mert látta, mennyire kevés lehetőségük van az ottani gyerekeknek érdekes, iskolán kívüli programokba bekapcsolódni. Ahogy Rodrigó nevetve mondja: „Judit azt hiszi, csodákat tudunk tenni, pedig mi csak összedobunk a gyerekekkel közösen egy darabot”.
Rodrigó már színiiskolás korában felfigyelt arra, hogy a színházakban a cigány karaktereket sztereotip módon ábrázolták. És arra is, hogy a magyar drámairodalomban nem talált cigány drámairodalmat. Ez a hiányérzet hívta életre a Független Színházat is annak idején. A kollektíva elkezdett gondolkodni azon, hogy melyek azok a roma színházak Európa-szerte, amelyek a máról, a ma élő emberekről csinálnak előadásokat.
– Vannak olyan csapatok, mint például Jónás Judit Cinka Panna cigány színháza, amelyek nem feltétlenül egy mai hősről, hanem egy távolibb, 18-dik századi cigányprímás nőről szólnak. Aztán példaként említhetném Nyári Oszkárt (Jászai Mari-díjas roma színész, rendező – a szerk.), aki több olyan előadást is készített, amelyben az áldozatiság narratívája volt jellemző. De én olyan darabokat kerestem, ahol a cigány karakter egy spíler, egy tisztességesen gyarapodó ember, akinek bejött az élet. Mert egy ilyen drámai hőst látva a színpadon a közönség receptet kap arra, hogyan kellene magunkat kirángatni nehéz élethelyzetekből is. Jobb ilyesmit látni a színházban, mint olyan darabot, amelyben a szereplők beleragadnak az áldozatiság narratívájába. Számunkra ez egy érdekes keresgélés volt, és mivel Magyarországon nem is nagyon találtunk ilyen előadásokat, elkezdtünk kutakodni Európa-szerte, Oroszországtól, Franciországon át Írországig. Megnéztük, kik vannak a palettán, elkértük az előadásaik felvételeit. A feltérképezett daraboknak elkészítettük a nyersfordításait. Ez egy két éven át tartó kutatómunka volt, és azt láttuk, hogy pofátlanul jó alkotások születtek szerte Európában, de azt is láttuk, hogy az előadások bárhol megállták volna a helyüket, mégis lokálisak maradtak. Sok alkotást, sok csapatot ismertünk meg, sok matéria jött össze ebből a felfedező munkából – magyarázza Rodrigó, aki az így összegyűjtött alkotásokat 2019-ben rendezte kötetbe (ez a világ első roma drámakötete) és mutatta be a Roma hősök című cigány színházi szimpóziumot. Idén pedig útjára indította a Roma hősök gyűjteményt
– Egyelőre angolul. De majd 20 év múlva beérik. Nem baj, ha ez most még nem pörög – teszi hozzá, utalva arra, hogy az ilyen akkurátus és aprómunkával munkával előállított gyűjtemények sorsa általában nem az, hogy azonnal felfedezzék őket.
A Független Színház 2012 óta képez kortárs trénereket színházi alkotások terjesztéséhez. A Roma hősök workshop nagy sikerrel futott, Kassától Bécsig vettek részt vele fesztiválokon. Ukrajnában áprilisban lett volna cigány fesztivál, de a tragikus háború felülírta a terveket. 2018-tól pedig fokozatosan épültek be az egyetemi képzésekbe – a kultúraantropológiától a média tanszékekig – a Független Színház roma színházi tematikával foglalkozó egyetemi kurzusai.
De kanyarodjunk vissza a tornanádaskai gyerekekhez!
– Azt éreztük, hogy a hazai közönséghez jusson el az az érték, a hősök tematikája, amelyet ezek az alkotások közvetítenek. Úgy gondoltuk, könnyű dolgunk van, ha elmegyünk egy-egy közösségbe, és ott konkrét hősökről készítünk darabot az ott élő fiatalokkal. Megkérdezzük őket, nekik ki a referenciapont az életükben, illetve, hogy ők kiknek a szemében számítanak példaképnek – meséli Rodrigó. Arra, hogy kik vesznek részt ezeken a közösségi eseményeken, azt mondja: „aki odajön, az ott van”.
– Ha egy faluban szétterjed, hogy színház jellegű program van, az gyorsan terjed, és nagy siker. Ezek a foglalkozások általában szituációs játékokra épülnek, amelyeket trénerek kísérnek. Tornanádaskán például ki mit tudot rendeztünk a gyerekeknek, és akik ezeken a legjobbak, ők vehettek aztán részt a tréningeken. De az is kap játékokat, meglepetést, aki nem kerül be, hogy ne érezzen csalódást. De általában ebből nem is szokott gond lenni. A ki mit tud azért is fontos, mert összeáll egy előadás, színház lesz a végén, s ha nem lenne válogató, akkor ez csak egy cigánygyerek-simogató lenne – fogalmaz Rodrigó.
Tornanádaskán a tavaszi, hatnapos foglalkozásra is jó sok gyerek jelentkezett. De a ki mit tudos kör végén csak 15-en maradtak. Aztán végül mégis 22 gyerek játszott.
– Ha kidobnak az ajtón, bemászol az ablakon – magyarázza Rodrigo, miért emelkedett a létszám.
A foglalkozások a húsvéti szünetre estek. És volt-e valami különleges a tornanádaskai helyszínen?
– Ezekben a srácokban akkora volt az akarás, hogy három nap után már reggel 9-től délután 5-ig bírták a próbákat. Lépten nyomon mást sem hallunk itt, a helyi pedagógusoktól, minthogy ezekkel a gyerekekkel nem lehet bírni, képtelenek megülni a fenekükön, energiaitaloznak, hangoskodnak. Nekünk elég volt három nap ahhoz, hogy egy 8 órás foglalkozást aktívan végig koncentráljanak – mondja Rodrigó.