Egyre másra érkeznek a részvétnyilvánító delegációk a dél-szerbiai Tutin melletti, mindössze kétszáz fős Orlje temetőjébe. Az elmúlt vasárnap itt helyezték örök nyugalomra az ötvenegy évesen elhunyt Zukorlić sejket. A falucska tíz-tizenöt kilométerre fekszik a koszovói és a montenegrói határtól. Leghíresebb szülöttje sokszor hangoztatta: a határok mesterséges kreálmányok, a muszlimok közösségét sem politikai, sem etnikai megosztottság nem darabolhatja fel. Büszke bosnyákként és Szerbia állampolgáraként a balkáni iszlám egységét hangoztatta.
Zukorlić – mint generációjából számosan – a Közel-Keleten végezte felsőfokú vallási tanulmányait. A kilencvenes évek turbulens, polgárháborús Algériájában diplomázott, majd a korábban hasonló történések következményeitől szenvedő Libanonban szerzett posztgraduális fokozatot. Ezekben az országokban – túl a széles körű személyes kapcsolatrendszeren – egész életére kiható tapasztalatokat szerzett. Láthatta a szélsőségesek okozta káoszt és szenvedést, illetve a multikonfesszionális (sokfelekezetű) világban a felekezetek közötti együttműködés szükségességét.
Az ezredforduló előtt hazatérve, Szerbiában ezekre a tapasztalatokra alapozva építette ki a dél-szerbiai Szandzsák muszlim lakosságában legnagyobb befolyással bíró szervezetét, a Szerbiai Iszlám Közösséget (Islamska zajednica u Srbji), amely széles körű szociális és oktatási intézményrendszert, köztük Novi Pazarban ma már nemzetközileg is jegyzett iszlám egyetemet (Fakultet za islamske studije) működtet.
A Szerbia déli és Montenegró északi részét magában foglaló történelmi, egykori oszmán Novi Pazar-i Szandzsák bosnyák lakosságára támaszkodva Zukorlić néhány éve megpályázta a hagyományosan a Balkán legbefolyásosabb muszlim vallású vezetői posztját. A szarajevói főmufti (reis-ul-ulema) végül egy belső boszniai sejk, a tuzlai mufti, Husein Kavazović lett – nem kis részben Belgrád beavatkozása miatt.
Zukorlić ugyanis – széles körű közel-keleti, elsősorban arab támogatás segítségével – alapvetően a pánbalkán iszlám jelszavával építkezett, amiből Belgrád mindig is szeparatizmust érzett ki. Amellett, hogy a szerbiai bosnyákokat erősebben kötötte volna az „anyaországhoz”, átlépte a Balkánon hagyományosan vörös vonalnak számító nacionalista határokat is. Ez a szláv és albán muszlimok egy ernyő alatti egyesítését jelentette volna.