Legtöbben még emlékszünk: a kilencvenes évek végén indult el Magyarországon a rosszemlékű devizaalapú hitelezés, amit aztán egy évtizeddel később – 2009-ben – leállított a Bajnai-kormány. Akkor azonban már késő volt, mert rendkívül mély társadalmi válságot idézett elő az eszement kölcsönáradat. Rengetegen voltak – felelőtlenek és felelősen gondolkodók is –, akik nem bírtak ellenállni a bankok nyakló nélkül kínálgatott, olcsó „devizakölcsöneinek”, s jelentős részüknek bizony fenekestől fel is forgatták az életét ezek az ügyletek. Száz és százezreknek okoztak könnyet, keservet, kínt, családi tragédiák sorát idézték elő, és a következményeik máig hatnak – folyamatban lévő végrehajtások, dobra vert, elúszóban lévő otthonok és ezt akadályozni szándékozó perek formájában. Egy 2021-ben zárult kutatás szerint mintegy 1,2 millió ember került Magyarországon adósságcsapdába a devizaalapú hitelek miatt, s a vállukat összességében mintegy ötezer milliárd forintnyi kölcsön terhelte.
Az utóbbi időben halvány reménysugár látszik éledni – legalábbis a még folyamatban lévő ügyek károsultjai számára: az Európai Unió Bírósága (EUB) sorra hozza az adósok igazát erősítő, a bankokat elmarasztaló határozatait e tárgyban, márpedig ezek az ítéletek kötelezik a magyar bíróságokat is. Vagy mégsem?
*
Róna Péter jogász, közgazdász professzor már a kezdetektől kritikus véleménnyel volt a devizaalapú hitelezésről, és ezt a kritikáját fennen hangoztatta is. Leintették, nem vettek tudomást az érveiről, sőt még személyes támadások is érték, amiért felhívta a figyelmet a hitelkonstrukció eredendő hibáira, igazságtalanságaira, társadalmi veszélyeire.
Így emlékszik a kezdetekre:
– A devizaalapú hitelezés története valamikor a kilencvenes évek végén kezdődött Európában. Ausztria legnyugatibb tartományaiból ugyanis sok osztrák állampolgár járt át dolgozni Liechtenstein-be, és ők a fizetésüket svájci frankban kapták. Az egyik bank kitalálta, hogy nekik érdemes lenne a jelzáloghiteleiket is svájci frankban felvenniük, miután így megúsznak egy átváltást: svájci frankban kapják a fizetésüket, ugyanígy fizetik a törlesztőrészleteket is, nem lesznek hát kitéve árfolyamkockázatoknak. Logikus volt. A rendszerváltozás után Magyarországra betelepült külföldi bankok azonban mindezt a legradikálisabb és legabszurdabb módon fogalmazták át. Felvetették, majd be is vezették azt a gyakorlatot, hogy a magyarországi lakos felvesz svájci frankban jegyzett hitelt, amit azonban forintban kap meg, és forintban is fog törleszteni. A hitel összegét a mindenkori árfolyamhoz igazítva állapította meg és módosítgatta a bank. A mérce egy külföldi deviza lett, és ezzel a mércével mérve számították ki azt a forintmennyiséget, amit a magyar adós köteles volt visszafizetni.