A tanárok sztrájkja, ahogy a beszüntetéséről szóló döntés is, éles politikai helyzetben történt, hiszen a kormányzó nagykoalícióban a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) éppen át kellett adnia a miniszterelnöki széket a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), és mindaddig ezt nem akarták lebonyolítani, amíg helyre nem áll az oktatás rendje Romániában. A kormány végül sürgősségi rendeletet adott ki, amelyben garantálta, hogy júniustól azonnali, 25 százalékos béremelést kapnak a tanárok, és év végéig elfogadják az új közoktatási bértörvényt is, amelyben a tanári fizetés meg fogja haladni az országos átlagbéreket, ezt pedig jövő januártól már életbe is léptetnék. Jelenleg a romániai átlagbér nettó 4554 lejnek felel meg, ez valamivel több mint 343 ezer forint.
A tanügyi szakszervezetek elfogadták a kormány ajánlatát, de jelezték, a sztrájkot mindössze felfüggesztik, hiszen amennyiben az új törvény nem tükrözi majd mindazt, amit most rendeletbe foglaltak, ismét szüneteltetik az oktatást.
Romániában körülbelül 300 ezer tanügyi dolgozó van, közülük a két legnagyobb szakszervezetnek 240 ezer tanár és egyéb, oktatásban dolgozó tagja van. Kezdetekben országosan körülbelül 73 százalékos volt a sztrájkrészvétel, a szakszervezetek tagságának körülbelül 85 százaléka választotta a tiltakozásnak ezt a formáját. A pontos adatok azonban nem ismertek, és ebből persze, a szokott módon, számháború alakult ki – az oktatási minisztérium és a munkaügyi minisztérium is igyekezett lejáratni a tanárokat és a szakszervezeti vezetőket, és ebbe beleállt a sajtónak az a része is, amely politikai kézben van. Egy adott ponton, még a sztrájk első hetében például, Simion Hăncescu, az Oktatási Szabad Szakszervezetek Föderációja (FSLI) elnökének magas fizetését kifogásolták, máskor a szülőket próbálták a tanárok ellen fordítani, de csak kevés sikerrel. A sztrájk beszüntetése előtti héten ugyanis kijött egy felmérés, amely azt mutatta, hogy a szülőket bár aggasztja, hogy mi lesz a gyerekeikkel, de több mint hetven százalékuk támogatta a pedagógusok követeléseit, sőt még szolidaritási tüntetések is voltak, amelyeket a szülők szerveztek a fővárosban és néhány nagyvárosban.
Persze a kormányt sem kellett félteni, volt például olyan diákszervezet – amit persze a kabinet tart fenn –, amelynek vezetője a pedagógusok ellen beszélt az országos televíziókban, és mindezt úgy állították be, mint a diákok egységes véleményét. Igaz, utána a többi diákszervezet közül sokan szolidaritásukról biztosították a sztrájkolókat.
Most már csillapodni látszanak a kedélyek, de nem mindenki elégedett az eredménnyel. Bár a romániai sztrájk központjában valóban a bérkövetelések álltak, nem pusztán ennyit szerettek volna elérni a pedagógusok, hanem konkrét lépéseket az oktatási infrastruktúra bővítése érdekében is. A követeléseik között szerepelt továbbá, hogy a hátrányos helyzetű településen tanítók külön juttatásokat is kapjanak, és térítse meg az állam az útiköltségeket. Azonban ezekre végül nem kaptak még ígéretet sem.