A pandémia okozta jelenségek nyilvánvalóan továbbélnek, átnyúlnak 2021-re, hatásuk pedig talán a tavalyinál is jelentősebb lesz. A művészek és a zeneipar többi szereplője számára még inkább kézzel fogható, számunkra, befogadók számára még inkább kiszámíthatatlan. Mennyi zenész és mennyi zeneipari háttérszereplő (hangosító, világosító, fuvarozó, egyéb technikus) hagyja el a pályát? Hogyan fogjuk bírni közösségi események nélkül, ha még sokáig nem lehetnek koncertek, táncos bulik? Mikorra érik el az előadók, hogy korrektebb bevételhez jussanak a streamingszolgáltatóktól (Spotify és társai), ha sokáig az marad a fő bevételi forrásuk? A zenei élet átalakulásának hatását még nem láthatjuk. Az viszont biztos, hogy 2020-ban is rengeteg jó zene született, amik nélkül az élet minden megpróbáltatását nehezebben viselnénk. Ebbe a cikkbe persze nem fér bele az összes, de annyi talán igen, amennyi legalább részben ellensúlyozza azt a rengeteg kárt, amit a világjárvány okozott.
Ahogyan az élet minden területét, úgy a popzenét is durván dominálta a pandémia. Annyira drasztikusan, hogy ahogyan innen, 2021 legelejéről látszik, már sok része nem lesz ugyanolyan, mint eddig, de legalábbis nagyon hosszú ideig érezni lehet majd a hatását.
Az a legkevesebb, hogy 2020-hoz hasonlóan, az év első részében nem fogunk úgy koncertekre, táncos bulikba, fesztiválokra járni, ahogyan tavaly március előtt. A zeneipar koncert- és tömegrendezvény ága jó eséllyel majd csak ez év őszére kezd helyreállni, már ha szerencsénk lesz. Az iparág hazai szakemberei reménykednek ugyan abban, hogy egy kisebb volumenű fesztiválszezon tartható lesz a nyáron, de amerikai és angol szakemberek, illetve előadók egyszerűen nem látják reálisnak azt, hogy idén az év nagy részében felelősséggel lehetne élőzenei eseményeket vagy partikat rendezni.
Ez már 2020-ban is brutális károkat okozott a teljes zenei szakmának, a még hosszabb távú következmények pedig egyelőre tényleg beláthatatlanok. Az előzetes értékelések szerint 2020-ban legalább a negyedével esett vissza a zeneipar „értéke”. A koncertipar 75-85 százalékos visszaesést szenvedett el 2019-hez képest. A zenészek, előadók mellett a pályát már tavaly kényszerből elhagyó egyéb szakemberek, kiszolgáló szakágak (koncerthelyszínek, klubok, stúdiók stb.) még komolyabb veszteségeket szenvednek el, és félő, hogy egy részük soha nem tér vissza. Az év első felében a streamingbevételek is visszaestek, pedig mindenki arra számított, hogy a karanténban majd mindenki azokat pörgeti, csakhogy közben szinte az összes olyan szórakozóhely is bezárt, ahol rögzített zene (streaming) szólt. A brit zenész szakszervezet (Musicians’ Union) 2000 fős felmérése szerint az előadók 34 százaléka fontolgatja, hogy elhagyja a pályát, a kitartók körében viszont várhatóan még súlyosabbak lesznek a mentális betegségek.
A probléma nagyságáról épp az elmúlt években indult meg komolyabb diskurzus popzenei környezetben, 2020-ban is ez volt az egyik vezető téma. Persze egy ilyen évben sajnos kikerülhetetlenül meg kell emlékezni a zenészhalálokról is, Little Richardtól Bill Withers-en, Tony Allenen, Manu Dibangón, Mory Kantén át José Padilláig rengetegen elhunytak, nem kis részük a Covid áldozataként.
Ugyanakkor a cseppet sem biztató kilátások ellenére a zene szerepét, erejét, jelentőségét a világjárvány és az azzal járó globális karantén-helyzet mindennél pontosabban megmutatta. Művészetek, kultúra nélkül elveszett a magára zárt ember, a popzene pedig nemcsak a fiatalabbaknak jelent menekülési utat és túlélést: a zene segítő ereje látványosan felértékelődött mindenki számára – elég, ha felidézzük azt az emblematikus képet, ahogyan olasz erkélyeken zenéltek egymásnak az emberek a legsúlyosabb időszakban. Ami pedig a probléma mértékét a fiatalokkal kapcsolatban illeti: ne felejtsük el, hogy késő tizen- és kora huszonéves korban különösen fontos a szociális élet, a korosztály számára egyetlen év kiesés is traumatikus lehet.
2020 talán legjellemzőbb trendjéről, a szobadiszkózásról és az ezt támogató disco-revivalről (Dua Lipa, Jessie Ware, Róísin Murphy, Kylie Minogue stb.) a Jelen karácsonyi számában részletesen volt szó, de ezt a trendet (az ismeretlen kellős közepén nosztalgikus visszanyúlást a komfortos, jól ismerthez) kiegészítette egy másik is: az online térben zajló „minden”. Koncertek, partik helyett virtuálisan találkozhattunk kedvenc előadóinkkal, akik folyamatosan elláttak minket tartalmakkal, exkluzív szobakoncertekkel és ezzel az elsők között húzták fel a Zoomot, mint a 2020-as év közvetítő csatornáját. A folyamatos tartalomra az egyik legjobb, jellemző példát az elektropopos, house-os Sofi Tukker duó dj-szettjei jelentik, ők az amerikai karantén márciusi kezdete óta minden egyes nap lenyomtak egy egyórás bulit, amihez a világ minden pontjáról csatlakoztak rajongók. Minden egyes napon. Hasonlóan nagyot futott Sophie Ellis-Bextor diszkódíva, aki a konyhájából közvetített „Kitchen Disco” koncerteket a családja részvételével, ami aztán heti podcastokkal és válogatáslemezzel bővült. Tim Burgess, a Charlatans énekese pedig azzal került az év embere jelöltjei közé, hogy igen népszerű, naponta többször jelentkező, közös zenehallgatós eseményeket szervezett a Twitteren.