Könyvcsomagot hozott a postás. Szlovén kollégám, az eMORJE vitorlás szaklap szerkesztője, Mitja Zupančič küldte még nyomdaszagú könyvét, az Adriai konyhát, a Tengeri szakácskönyv sorozat első kötetét. Ne valami egzotikus receptgyűjteményre gondoljunk. Ez a mi a tengerünk, s így a mi konyhánk is. Hol másutt főznének a polipból pörköltet? És ha mégis, hol hívnák még paprikašnak, meg perkeltnek?
Mitjával eszéki vendéglőben találkoztam pár éve, ahová a haldokló kontinentális turizmust népszerűsítő horvát idegenforgalmisok szeszélye sodort vagy két tucat Adria-barát újságírót a világ minden tájáról. A Dráva-parti erődben csak a szlovén és a cseh kollégának tűnt fel, hogy a vendéglátás valójában magyaros. A többiek megadóan falták még az előételnek kínált töpörtyűt is, mint kroatikumot. Emlékszem, Mitja legalább 40 percen át olvasta a horvát szakemberek és egyéb miniszteriális vacsorázók fejére, hogy milyen hibákat követnek el a hajós turizmusban. Meg sem próbáltak vitatkozni. Figyelmesen hallgatták. Többen a szalvétára jegyzeteltek. A budapesti képviselet vezetője csak annyit súgott oda, hogy Mitja évi 150 napot tölt az Adrián, jobban ismeri a tengerünket, mint mi magunk.
Októbert írt a kalendárium. Rendesen ez lenne az utolsó jó hónap az Adrián. Sőt, néha a legjobb. A hőség, ami még szeptemberben is meglepheti az embert, már a múlté, akár a tünékeny nyári divat. De a napsütés még a régi. Ez a néhány hét már a vitorlázóké. Ilyenkor normális esztendőkben a jobbára kikötőben veszteglő hobbihajók is biztosan kifutnak még egy utolsó körre.
Halpiaci nyüzsgés jellemzi októberben az Adriát, ez a halászoknak is kedvelt hónapja. Különösen szépek ezért a korán leszálló esték, amikor a tenger elcsendesedik, s a vízen kigyúlnak az átlagosnál jobban felszerelt halászbárkák gyér fényei. Megkapó a látvány, ahogy a tenger csónakokban hajlongó, őszi munkásai ellepik a vizet, akár a földművesek a nyári mezőt. Évezredes mozdulataikhoz, évszázadok óta használt vízi útjaikhoz nem kell díszkivilágítás. Ráadásul legkésőbb hajnalban úgyis kiderül minden. Két-három ember egész éjszakai munkája lehet igazán jó fogás, meglehet alig fél láda hal. Szavak és fények nélkül is tudják, hogy mire számíthatnak, minek nézegetnék hát egész éjszaka?
Az adriai konyha nem a nagy fogásokról szól. Ahogy a legkényelmesebb ágy és a legszebb fekvésű strand mindig a turistáké, a legízletesebb halak is a külföldi vásárlóknak jutnak. Halászünnepen, baráti vacsorán vagy az otthoni, mindennapi étkezés során jobbára olyan halakat sütnek, amilyenekkel mi általában csak az olcsó halkonzervek polcain találkozunk. Mi szardellának hívjuk azt a kicsiny halacskát, amelyet Dalmácia inćuniként tisztel, s minden spájzban úszik pár darab a páclé alján. E nélkül ott nincs is vendégség. A srdela meg az a kicsit nagyobbacska hal, amelyet mi szardíniaként ismerünk. Nos, ez már a sütőbe vagy a parázsra kerül. Egészen csodás ízeket lehet kihozni belőle.
A helyi specialitásnak számító bakalar is megtalálható a könyvben. Olyan vidéken, ahol elhagyott temetőben minden második kövön azt olvashatjuk, hogy kapetan, nem annyira meglepő, hogy ekkora konyhai karriert futott be az atlanti tőkehal, már a frizsider előtti korszakban. Persze, nem a fagyasztott, hanem a szárított formája. Olyan kemény, mint a cipőtalp. De évekig jól elvan a spájzban. Sőt, öreg tengerészládából is előkerülhet sok-sok esztendő múltán. Ha netán gusztusunk támad rá, nincs más dolgunk, mint két-három napig, naponta kétszer váltott vízben áztatni. Ilyenkor aztán olyan büdös, mint az ázott bakancs. Az Adria dalmát oldalán a stand-up comedy műfaj egyik leghálásabb témája a lakótelepi bakalar-party. Mindenképp meg kell hívni a szomszédokat, nehogy feljelentsenek a napokig terjengő jellegzetes bűz miatt. A bakalar tehát nem ad hoc kaja, és nem is titkos gasztroszeánszok kelléke. Igazi közösségformáló dalmát csoda. A receptek ága-boga legalább olyan szerteágazó, mint mondjuk nálunk a lecsóvilág, vagy a halászlékultúra, olyan, tradicionálisnak aligha nevezhető, a magyar halászlé alaplé főzéséből is ismerős leleményes újításokkal, mint a turmixgép vagy a botmixer bevetése. A végeredmény azonban a háromnapos bűz és az öri-harikra okot adó receptviták ellenére is fantasztikus. Fokhagymás, olívás alapról indított, dalmát fűszerezésű, krumplis, halas egytálétel, amit néha kis borral bolondítanak. Halászünnepen vagy tengerészbulin nyugodtan ehetjük kanállal. Úgy, mint otthon a nokedlit.
Az adriai konyha receptjei nem igényelnek vastag pénztárcát. Annál fontosabb a jó társaság. Ha már el vagyunk zárva a tengertől. Mi éppúgy, mint a szlovének. Most még Mitja sem hajózhat, de legalább összegyűjtötte a régi recepteket. Hogy legyen mit odadobnunk a tűzhelyre reménytelenül borongós őszi estéken. Mégiscsak október az utolsó jó hónap az Adrián.