Amikor meghallottam, hogy Pintér Sándor belügyminiszter felügyelete alá kerül a közoktatás (Orbán terminológiájával: köznevelés), akkor az első gondolatom, a 12 év NER ellenére is, optimista volt. Nahát, az oktatás mégiscsak visszakerül az önkormányzatokhoz, még ha ilyen nyakatekert módon is. A kudarcot tilos nyíltan elismerni, ezért van szükség erre a faramuci megoldásra.
A szupercentralizáció ugyanis többszörösen megbukott. Először 2015-2016 fordulóján, amikor a kockásinges demonstrációk elindultak, és Orbán menesztette államtitkárát, Czunyiné Bertalan Juditot. Akkor a terület irányítását a mindent megoldó emberére, Palkovics Lászlóra bízta. Ő a teljesen működésképtelen, egy központból irányított iskolarendszert ötvenegynehány tankerületi központ alá rendelte, azaz valamennyire oldott a merev központosításon.
A most létrejövő kormányzati szerkezetbe bele lehet látni ennek a folyamatnak a folytatását, hiszen az iskolák ahhoz a minisztériumhoz kerülnek, amely az önkormányzatok működéséért is felel. Perverz konstrukció, de az a gondolat merült fel bennem, hogy amikor jönnek a megszorító intézkedések – mert azok a választási költségvetés miatt eljönnek –, akkor talán jól nyúlnak majd az egyszerre pazarló és forráshiányos oktatási rendszerhez azok a minisztériumi emberek, akik láttak már önkormányzatot az életükben.
Azt hittem, végre lehetőség nyílik a borzalmas oktatási színvonalat nyújtó és törvényt sértő szegregált állami kisiskolák felszámolására, az iskolaközpontok megerősítésére, amelyhez szorosan kapcsolódik az iskolabuszhálózat kiépítése. Ehhez pedig egy operatív ember kell, mondhatjuk úgy is, hogy egy tábornok, vagyis az orbáni világban Pintérnél jobb jelölt nemigen van erre a feladatra. Ő majd mérsékli a tanárhiányt (hiszen az elaprózott, munkaerőhiánnyal küszködő kisiskolák helyett jobb szaktanári ellátottsággal rendelkező iskolaközpontok alakulnának ki), és felszámolja a Balog Zoltán korábbi humánminiszter alatt megerősített apartheid-iskolarendszert, amely a roma gyerekek elkülönítésére épül.
Orbán nem szeret reformokról beszélni, viszont a tanárok elkerülhetetlen béremeléséhez a felesleges kapacitások leépítésével fog forrást teremteni – jutott eszembe Pintér kinevezése kapcsán.
„Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van”, mondta, majd nyomatékosításképpen hozzátette, hogy a „leszakadó területeken” az iskolákat már most kamerás megfigyelő rendszer segíti. Aztán felhozta az iskolaőrök intézményét is, ami szerinte népszerű intézkedés volt, és segíti az oktatást is.
A rend biztosítása lesz tehát az új oktatási-belügyminiszter legfőbb célja. Ebből sok jó nem következik. Hiszen a rend és a fegyelem témájának erőltetése, meglehet, népszerű volt a tanárok egy körében, eddig is azt szolgálta, hogy az oktatás tartalmi és módszertani megújításának elmaradását a poroszos hagyományok idealizálásával adják el az arra fogékony közönségnek. A sokszínű, változó, a kor igényeihez alkalmazkodó oktatási szemlélethez képest már a 2010-es hatalomátvételtől kezdve azt az uniformizáló, anakronisztikus, gyerekellenes ideológiát képviselte a Fidesz, amelynek egyik központi fogalma: a rend.
Orbán értelmezésében a rend az, ami mindenben ellentétes azzal, ami a 2010 előtti liberális-szocialista oktatáspolitikát jellemezte. A Hofmann Rózsától Pintér Sándorig hangoztatott rend a kompetenciaalapú pedagógia, az esélykiegyenlítő oktatás, a tanszabadság ellentéte. A rend iránti vágy a kommunikációs kormányzás számára fontosabb, mint mondjuk a korai iskolaelhagyás problémája, amely fiatalok tömegétől veszi el a továbbtanulás, vagyis a biztonságos élet lehetőségét.
Persze, a szlogenként használt rendnek semmi köze a szó valódi jelentéséhez. Pár hete omlott össze a kompetenciaméréshez készített online-felület, s nehéz volna rendnek nevezni azt a káoszt, amely az állam szinte minden informatikai ténykedését kíséri. A tanári pályát egyre kevesebben választják, a szaktanárok hiánya már ma is komoly minőségi zavarokat okoz az iskolák zömében, s igencsak fura az a rend, amelyben az angol tanár tanítja a fizikát, mert országosan mindössze 22-en jelentkeznek fizika szakos tanárnak.
Rossz helyen keresgél Pintér tábornok, ha megfigyelő kamerákkal és iskolaőrökkel akarja orvosolni ezt a fajta strukturális rendetlenséget. Az iskolaőrök pár évvel ezelőtti munkába állása természetesen semmilyen érdemi javulást nem hozott. Nem javult a diákok tanulmányi teljesítménye, nem lett kisebb a túlterheltségük, nem mérséklődött az oktatási egyenlőtlenség, nem lett jobb a fiatalok nyelvtudása. Akár a Pegazust is ráküldheti a sztrájkjogtól megfosztott tantestületekre, ettől a PISA-teszten nem lesz jobb a magyar 15 évesek eredménye.
Orbán Viktor 2010 óta tartó uralkodásának legsúlyosabb bűne az, hogy minden szakértő tanácsa ellenére szétszakította a rendszert szegények és gazdagok oktatására, és ahogy a továbbtanulási adatok mutatják, teljesen elvágta a kitörés esélyét a hátrányos helyzetű rétegekből származóktól. A rendpárti szólamok ismételgetése közben gyerekek százezreitől zárta el örökre a szegénységből kivezető utat. A korrupcióval okozott kár egyszer talán helyrehozható lesz, az ellopott vagyonok egyszer talán köztulajdonba kerülnek. De a gyerekéletek tönkretétele már nem tehető jóvá.
Pintér sem azért kapta meg Orbántól a közoktatást, hogy érdemi változást indítson el a rendszerben. A miniszterelnök tudja, hogy a közoktatás most egy nyugtalan, forrongó szféra, a rendőrminiszterrel csírájában akarja elfojtatni a lázadást. Pintér meg is üzente az érintetteknek, hogy a béremelés az ország gazdasági helyzetétől függ. Ami azért is különösen szánalmas szöveg, mert az elmúlt években mást sem hallottunk, csak azt, hogy a magyar gazdaság szárnyal, a reálbérek a KSH közlése szerint elérték a sztratoszférát, Európát tönkreverjük a GDP növekedésében is.
Olyan pénzbőségben fürdőzött az ország, hogy még Semjén Zsoltnak is rendeztek vadászati világkiállítást. Ha ebben az állítólagos aranykorban nem emelték meg a pedagógusok bérét, akkor mire számítsanak a megszorítások idején?
Az üzenet világos: rendőrminiszterre.