A szerző EP-képviselő, az ENSZ turisztikai világszervezet rendkívüli nagykövete
A magyar társadalom végletekig feszítettségét és pszichés karanténterheltségét – valamint országunk tragikusan szélsőséges megosztottságát – tökéletesen jelzi, hogy a hatályban lévő korlátozások észszerű átgondolására tett javaslataim milyen rendkívül szélsőséges reakciókat váltottak ki. Megszámlálhatatlan levelet és „végre valaki” kommentárt kaptam. Vannak, akik egyetértésükről biztosítanak, míg mások azzal vádolnak, hogy tömeghalált akarok, egyesek pedig egyenesen azon sajnálkoznak, hogy miért nem ütöttek el legutóbb, amikor előttük kerékpároztam a badacsonyi kisúton.
A koronavírus-járvány egészségügyi fenyegetése, a karanténszabályok miatti kényszerű bezárkózás, a pandémia nyomán polipként ránk telepedő gazdasági válság és annak elhibázott kormányzati kezelése mind-mind pattanásig feszítették a társadalom idegszövetét. Nem csak nálunk zajlik ez így, a mi sajátos helyzetünk annyiban más, hogy az állam tiszta és átlátható kommunikáció helyett titkolódzik és arrogánsan hazudozik a lakosságnak – elég csak a máig senki által nem látott oltási tervre, a titkolt vakcinaszerződésekre, a védekezésnek nevezett haveri pénzosztásra, a szakadék szélén lévők támogatásának elgáncsolására gondolni.
A magyar emberek is levegőhöz akarnak jutni, végre tervezni az életüket, legalább középtávon előre látni, mi vár rájuk, a családjukra, a vállalkozásukra. De ezt távolról sem kapják meg, és ennek oka csak részben a vírus kiszámíthatatlansága. Felségárulással ér fel, ha valaki megkérdőjelezi a védekezés esetleges átgondolatlanságát, nemzetgyalázással és szóbeli tömeggyilkossággal, ha bizonyos korlátozások átgondolására tesz javaslatot. Ez borzalmas.
Miközben az ellenzék folyamatosan jobbító szándékú javaslatokat tesz – például az MSZP százszázalékos táppénz kifizetésére, az álláskeresési támogatás kilenc hónapra történő meghosszabbítására –, addig a propagandaharcokra edzett NER-gépezet csak uszít, mondván, az ellenzék a vírusnak drukkol.
A korlátozások újragondolása kapcsán sem látunk mást, mint a régi gyakorlatot: nem kérdezni semmit, nem hallgatni senkire, csak pökhendien kinyilatkoztatni: „ennyi”. A hatályos rendelkezések legutóbbi meghosszabbítása előtt csak annyit kértem a kormánytól, hogy a végletekig feszült és kiszolgáltatott szolgáltató szektor képviselőivel üljenek le, hozzanak megfontolt és okos döntéseket, közösen. A kormány persze a kisujját sem mozdította.
Pedig lenne mit tenni. Nem hiszem, hogy bárki meg tudja érdemben indokolni, miért ne lehetne kinyitni a szabadtéri állatkerteket, a vadasparkokat és egyéb létesítményeket, hogy megfelelő korlátozások fenntartása mellett (létszámkorlát, maszkviselés, távolságtartás, folyamatos fertőtlenítés) a bezártságba szorult családok kicsit kiszabaduljanak.
Teljességgel indokolatlan, hogy azoknak a vidéki kis vendégházaknak, családi szállásoknak, kulcsos házaknak is zárva kell maradniuk, ahol egyébként csak egy pár fős család tudna megpihenni a hétvégén, vagyis ugyanolyan körülmények és szigor mellett lennének, mint az otthonaikban, de végre mégsem ott. Abszurd és átgondolatlan a kijárási tilalom este nyolc órás kezdése is, mert így jelentősen megnőtt a munkaidő után – de még a kijárási tilalom előtt – bevásárolni igyekvő emberek torlódása a boltokban. Ha az a cél, hogy csökkentsük a találkozások és csoportosulások számát, akkor érdemes a meghozott intézkedések hatását, eredményét is megvizsgálni és módosítani, ha kell. Azzal például, hogy este tízig kitolják a tilalom kezdő időpontját, s ezzel párhuzamosan a boltok kötelező zárási idejét is.