Ugyan az új parlament még meg sem alakult, Olaszország – mint mindig – az új kormány lehetséges tagjainak a találgatásával tölti az időt. Nem csak afféle „nemzeti sport” ez, Olaszországban ugyan a kormánystratégia, a fő irányok meghatározása és képviselete valóban a kormányfő exkluzív a hatásköre, de a hatalom gyakorlásának módozatai nagyban függenek az egyes tárcák vezetőitől, akik munkájukat kvázi autonóm módon, a vidéki kormányhivatalok (prefektúrák) és a régiók vezetésével folyamatosan egyeztetve végzik.
Így aztán mindig is rendkívül fontos volt, hogy a nehéz és fontos „szaktárcák” vezetői (gazdaság, ipar, agrárium, honvédelem, oktatás, egészségügy) valóban tényleges és elismert szakemberei legyenek annak a területnek, amelyet vezetnek, míg az úgynevezett „politikai kinevezettek” lehetőség szerint olyan területet kapjanak, ahol nagyobb kárt szakértelem nélkül sem tudnak csinálni.
Meloni győzelme után pedig az új kormánnyal kapcsolatos legnagyobb félelem Olaszországban pont ez volt, hogy tapasztalat és megfelelő káder-háttér híján a kormányban túl sok lesz a politikai kinevezett, a kizárólag politikailag vezérelt miniszterek pedig nem lesznek képesek megfelelni annak a nem kevés kihívásnak, amely elé az új kormány néz.
Meloni tehát a névsor megszellőztetése helyett elsősorban azt sietett leszögezni, hogy bár egyértelműen politikai, és nem szakértői kormányt kíván létrehozni, a kormánytagok kiválasztásakor az elsődleges szempont a szakmai háttér lesz, és a fontos tárcák élére kizárólag olyan minisztereket fog jelölni, akik az adott szakterületen komoly szakmai múlttal is rendelkeznek.
És az eddig kiszivárgott nevek alapján ezt tényleg komolyan veszi. A külpolitika élére például az az Antonio Tajani (Forza Italia) a legesélyesebb, aki az Európai Parlament volt elnökeként igencsak komoly kapcsolatrendszerrel bír Brüsszelben, és külpolitikai tapasztalatai is jelentősek. Jelölése egyben üzenet is lehet azoknak, akik komoly változástól félnek az olasz külpolitikában, és egybehangzik Meloni határozott nyilatkozataival, miszerint bár ellenzékben sokat kritizálta Mario Draghi kormányának döntéseit, a külpolitika az, ahol nem kíván változtatni a „Draghi-vonalon”, és a mérsékelt, a brüsszeli bürokráciát igencsak közelről ismerő külügyminiszter sem a „szabadságharc” üzenetét küldi.
https://jelen.media/vilag/olaszorszag-a-valasztasok-utan-a-fidesz-csalodni-fog/
Ugyanezt látszik megerősíteni az Olaszországban mindig döntő fontossággal bíró gazdasági-pénzügyi tárca élére jelölt szakember is, pontosabban a jelölt hiánya. Meloni első jelöltje ugyanis a Draghi utáni bankár-generáció talán legtehetségesebb tagja, Fabio Panetta volt, aki jelenleg az Olasz Nemzeti Bank általános vezérigazgatója, és aki az Európai Központi Bank központi bizottságának is a tagja, a Draghi-féle „lazább” pénzügyi vonal követője. Panetta viszont úgy hírlik nem vállalja a jelölést, valamint a második számú jelölt, a jelenleg Panetta helyetteseként dolgozó Dario Scannapieco sem, így egyre többször felmerült már a Draghi-kormány gazdaságfejlesztési minisztereként jól teljesítő Giancarlo Giorgetti (Lega Nord) neve, aki ellen viszont úgy tűnik épp pártelnöke, Matteo Salvini emel kifogást.