A paksi új atomerőművi blokkok valódi gazdasági, politikai és energetikai jelentőségükhöz mérten még mindig alulreprezentáltak a hazai politikai diskurzusban. Magyarország talán legnagyobb 21. századi beruházása gyökeresen befolyásolja nem csupán a következő 60-80 év magyar energetikáját, de meghatározó hatást gyakorol majd a geopolitikai kapcsolatrendszerünkre, gazdasági versenyképességünkre és a klímaváltozás közepette egyre inkább fenyegetett vízkészleteink elérhetőségére is. Az új atomerőműhöz vezető eseménysort mindeközben sokszor egy folyamatos történetnek látjuk, amely a projekt Oroszországnak való odaítélése, az orosz-magyar megállapodás 2014-es aláírása óta jól-rosszul, késésekkel, számos nehézséget és dilemmát felvetve, de azonos vágányon halad. Az új atomerőmű kritikusai a kezdetektől fogva elhibázottnak tartják a beruházást, amely környezeti, energiapiaci, pénzügyi és geopolitikai szempontból egyaránt tévút Magyarország számára. A kormány kommunikációja számára még fontosabb, hogy egy folytonos sikertörténetként állítsa be a bővítést, amely minden gáncsoskodás dacára egyre gyorsuló ütemben halad a sikeres megvalósulás felé.
A valóság azonban mindettől jelentősen különbözik. Paks II. története korántsem egyenes vonalú. Az eredeti megállapodást követően két döntő fordulópontja is volt, amelyek radikálisan átalakították a beruházás kilátásait. Az első az Európai Uniónak az esetleges tiltott állami támogatások, illetve a nemzetközi tender elmaradása miatt indított eljárásainak lezárása volt 2016-ban. Az előző év, 2015 végén sokan egy lyukas garast sem adtak volna a projektért – a beruházásra irányuló állami támogatások nyilvánvalónak és alig védhetőnek látszottak, a nemzetközi verseny elmaradása pedig oly mértékben sértette az unió belsőpiaci, közbeszerzési szabályait, hogy szakmailag alig volt kérdéses a megindított kötelezettségszegési eljárásban az oroszokkal történt szerződés elmeszelése. A Krím orosz megszállását követően a politikai környezet sem tűnt nagyon kedvezőnek. Külön történet, hogy hogyan, milyen áron szerezte meg végül mégis a magyar kormány az Unió jóváhagyását. Mindenesetre a 2015 végétől eltelt egy év kritikus volt az erőmű történetében, és nagyon kevésen múlott a beruházás megvalósíthatósága. Ezt követően sokáig úgy tűnhetett, hogy – leszámítva a Fidesz esetleges választási vereségét –, alig valami állhat a két új blokk megépülésének útjába.
Jött azonban egy második fordulópont, amely a kormányzati kommunikációval ellentétben radikálisan átalakította a beruházás kilátásait. Ez pedig Oroszország széleskörű ukrajnai inváziójának elindítása 2022. február 24-én. A – többek közt a magyar kormányzati – várakozásokkal ellentétben az Európai Unió gyorsan és egységesen reagált a történtekre, egyértelműen kiállt Ukrajna mellett, és olyan radikális és gyors belső átalakulásra volt képes az orosz energetikai függéstől való szabadulás érdekében, amit senki nem várt előzetesen. Ez a viharos energiaellátási váltás teljesen új környezetet teremtett a paksi bővítés számára is. Közvetlenül az inváziót követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a helyzetben egy olyan kritikus energetikai infrastruktúra, mint egy atomerőmű oroszokkal való megvalósítása, nem vállalható és jó eséllyel nem is lehetséges. Finnországban ennek megfelelően már 2022 tavaszán bejelentették a Paks II. előképének tekintett Hanhikivi-1 erőműre a Roszatommal kötött szerződés felbontását.
A magyar kormány azonban továbbra is kitartott az orosz féllel megkötött szerződés mellett, sőt, kommunikációjában éppen az egyébként millió nehézséggel küzdő, késésben levő, megfelelő engedélyekkel sem rendelkező projekt felgyorsítását igyekezett sugallani. A villámok azonban egyre közelebb csapkodnak Paks II. körül. Az uniós szankciórendszer már most is kényszerzubbonyként veszi körül a bővítést. A Roszatom eddig nem került fel az EU szankciós listájára, mivel a számos EU-s tagállamban (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Finnország, Bulgária) működő VVER-440-es szovjet reaktorok fűtőelemeit továbbra is az orosz nukleáris konglomerátum szállítja, és a Roszatomra kivetett szankciók ezen országok villamosenergia-rendszereinek összeomlásához vezethetnének. Ám a meglevő szankciók is súlyosan megnehezítik a beruházás megvalósulását. Az építkezéshez szükséges tízezernyi orosz munkás és szakember beutaztatása Magyarországra akadályokba ütközhet. Az erőmű nagyméretű alkatrészeinek (ilyen például a reaktortartály) ideszállítása sem tűnik egyszerű feladatnak – eredetileg vasúton, Ukrajnán keresztül érkeztek volna. A projekt együttműködő partnerei közül a Siemens a mai napig nem kapta meg a német kormány exportengedélyét az automatizált irányító rendszer szállítására – márpedig a Siemens-technológia kiváltása sem lenne olyan egyszerű, mint azt Szijjártó Péter hangoztatni szokta. Az egyre szigorodó szankciók ráadásul egyre közelítenek a paksi projekthez. Korábban a 11. szankciós csomag már megtiltotta az acéláruk behozatalát, ami végleg ellehetetlenítette volna a beruházást, ha az utolsó pillanatban nem sikerül kilobbizni (francia segítséggel) a nukleáris ipar mentességét. A Roszatom egyes leánycégei az Egyesült Államok szankciós listáján már most is szerepelnek, a hivatalos indoklás szerint „a Roszatomhoz fűződő kapcsolataik miatt”, amiből nehéz nem arra következtetni, hogy az eredeti szankciós szándék fókuszában az orosz katonai-civil nukleáris konglomerátum áll, csak praktikusan jelen pillanatban ennek a szankcionálásához nem állnak fenn a feltételek. A kérdés, hogy vajon mikor jöhet el az a pillanat, amikor lehetségessé válik és megtörténik a Roszatom uniós szankcionálása, amire egyre erősebb politikai nyomás irányul az EU-n belül.
Ennek a kulcsa az európai atomerőművek orosz fűtőelemeinek kiváltása – amíg erre nincs lehetőség, nincs alternatív beszállító, addig az EU nem fogja szankcionálni a Roszatomot. Technikailag erre leginkább az amerikai Westinghouse (amely korábban már kifejlesztett a VVER-440-esekhez való fűtőanyagot, amit átmenetileg használtak is Finnországban) lehet képes, illetve a jelenleg kevésbé előrehaladott fejlesztési fázisnál tartó Framatome. A többi, orosz atomerőművel rendelkező uniós tagállam már korábban megállapodott az amerikai vagy a francia céggel az együttműködésről az orosz fűtőelemek helyettesítésére. Bizottsági információk szerint Csehországba az első fűtőelemeket tesztelés céljából idén év végén, vagy jövő év elején szállíthatja a Westinghouse. Ha azok az 1-2 hónapos tesztüzem során beválnak, akkor a jövő év második felétől az európai VVER-440-es erőművek átállhatnak az amerikai, és talán valamivel később a francia fűtőelemekre. Ezzel elhárul az az akadály, ami az európai szankciók Roszatomra való kiterjesztésének útjában ma áll. Magyarország egyedül aligha képes ezt megakadályozni, pláne, ha az orosz üzemanyag helyettesíthetősége bizonyított, és más országok a gyakorlatban is alkalmazzák, így tehát magyar részről is legfeljebb a politikai akarat hiánya hozható fel magyarázatként, technikai ellenérvek nincsenek.
Ebben kontextusban érdemes értelmezni az Energiaügyi Minisztérium múlt heti bejelentését arról, hogy „kiszélesíti a nukleáris együttműködést a Framatome-mal”, többek közt a paksi atomerőműbe szánt fűtőelemek szállítása területén. Ez alapján úgy tűnik, a magyar kormány is belátta, hogy hamarosan elhárulnak azok az akadályok, amelyek miatt az Európai Unió eddig tartózkodott a Roszatom szankció alá vonásától. Onnantól kezdve, hogy egy ilyen lépés nem fenyeget többé ezeknek az atomerőműveknek a leállásával, jóformán csak idő kérdése, hogy az orosz katonai-polgári nukleáris konglomerátumot, a Roszatomot ne tömjék tovább az európai adófizetők pénzével, és felkerüljön az EU-s szankciós listára. E fenyegető helyzet elől menekül a magyar kormány, amikor követve a többi hasonló helyzetben lévő országot, meglépi az orosz fűtőelemek kiváltását Pakson.
Ezzel ugyanakkor maga is megkönnyíti a Roszatom szankcionálását, hiszen nem érvelhet többet azzal, hogy egy ilyen lépés a villamosenergia-ellátás összeomlását hozná Magyarországon. Vagyis ezzel lényegesen közelebb került e szankció megvalósulása. A Framatome preferálása a Westinghouse-zal szemben ugyanakkor nem csupán a kormány általános Amerika-fóbiájának jele. Egyfelől Orbán így próbálja megerősíteni a nukleáris kérdésekben már most is fennálló szövetséget Emmanuel Macronnal, remélve, hogy ennek révén kicsit bővíteni tudja saját mozgásterét az atomenergetika terén. Például időben kitolni a Roszatom gazdasági blokád alá vonását, hiszen a paksi projekt addig is kitűnő kifizetőhelye a NER-oligarchiának. És ezt az időnyereséget segíti az is, hogy a Framatome alternatív fűtőelem-fejlesztése korábbi fázisban tart még, mint amerikai riválisáé, így későbbi időpontban juthatunk el addig a pontig, hogy Paks I. üzemanyaga ne orosz forrásból származzon, vagyis tovább fenn lehet tartani az orosz fűtőelemektől való függést, és erre hivatkozva akadályozni a Roszatom szankciós listára vételét, ennek révén pedig a Paks II. projekt előrehaladásának látszatát kelteni.
Merthogy a Roszatom szankciók alá vonásával végleg kútba esik a paksi bővítés is. Nem lesz tovább fenntartható még formailag sem az amúgy is Európa-szerte gyanakodva szemlélt nukleáris együttműködés Magyarország és Oroszország között. Paks II. sorsa ezzel végképp megpecsételődik. A tragikus az, hogy a magyar energiapolitikát erre az elejétől kezdve abszurd projektre építették fel, annak már korábban borítékolható bukása pedig súlyos energiaellátási válságot idézhet elő Magyarországon. Az elhibázott kormányzati energiapolitika következménye az energiabiztonság megingása lesz hazánkban. Ennek késői beismerése az alternatív megoldások alkalmazását is egyre nehezebbé teszi. Akár megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra óhajtjuk alapozni az ország energiaellátását az orosz atomerőmű-projekt bukását követően, akár más fővállalkozóval kívánnak atomerőművet építeni a paksi telephelyen, a halogatás mindkét lehetőség megvalósulását megnehezíti. Nem csupán azért, mert amíg a meg nem épülő orosz atomerőművel foglalatoskodunk, nem lehet átalakítani a magyar energiarendszert, nem kezdődnek meg az ehhez szükséges beruházások, nem indulnak el a megújulós vagy energiahatékonysági programok. A más fővállalkozóval megvalósítandó atomerőművi koncepció számára a további bennragadás a Roszatom-projektben még végzetesebb lehet.
Pakson jelenleg még nem indult el az erőmű építése, csupán a munkagödör kialakítása zajlik. Ezen a készültségi fokon még viszonylag könnyű lecserélni a Roszatomot, és mással építtetni atomerőművet a helyszínen (ez is persze további 8-10 év csúszást, a leghamarabb 2040 körül termelni kezdő atomerőművet jelent). Azonban, ha megkezdődik az orosz tervek szerinti atomerőmű alapjainak megépítése, a vasbeton aljzatlemez kialakítása, onnantól kezdve arra az alapra más atomerőmű nem építhető. Márpedig Szijjártó Péter ennek kezdetét, az úgynevezett „első beton” öntését 2024 végére tette legutóbb. Ha addig nem hátrál ki a kormány az orosz projektből, azzal lemond arról, hogy később más fővállalkozó más technológiájú atomerőművet építsen oda. A Roszatom-projekt végső meghiúsulása esetén az Erzsébet tér után lesz az országnak egy második, horribilis méretű „nemzeti gödre” Pakson, amellyel igencsak nehéz lesz bármit kezdeni.
Összességében a Framatome-mal megkötött megállapodás arra utal, hogy a kormány is tisztában van azzal, hogy az ukrajnai orosz agresszió nyomán átalakuló nemzetközi térben nem lehetséges már középtávon sem az orosz nukleáris együttműködés fenntartása. A nyilvános beismerés elodázása, az időhúzásra játszás ugyanakkor majdnem akkora hiba, mint magának a projektnek a megkezdése. Olyan kényszerpályát alakíthat ki a magyar energetika számára, ami rendkívül kedvezőtlen és súlyos következményekkel járhat. Az országnak az lenne a legjobb, ha a kormány mielőbb levonná a következtetéseket abból, amit alighanem mostanra maga is felismert: 2022 februárja óta egy „szellemprojekten” dolgozik. Haladéktalanul fel kellene bontani a szerződést, ahelyett, hogy a következő években újabb százmilliárdokat öntsön a paksi gödörbe, közben tovább növelve az orosz fél által jogszerűen követelhető kártérítés összegét. Ezeknek az elkerülhetetlenül szükséges lépéseknek a halogatása azt is gátolja, hogy Magyarország olyan alternatív energiastratégiát valósítson meg, ami végre valódi energiabiztonsághoz vezethetne.
Fotó: MTI/Soós Lajos