A Kard blog szerint Orbán Viktor azért folyamodott beszédében ilyen erős eszközökhöz, mert fél, és tudja azt, hogy a hallgatósága is fél. Félnek attól, hogy olyan helyzet alakult ki mostanra, hogy meg lehet bukni, ilyen a NER 15 éves történetében még nem volt. A bejegyzés szerzője helyesen látja, hogy „olyan soha nem volt még a NER alatt, hogy egy alternatív mozgalom tartósan jobb utcai jelenlétet, tartósan jobb, belső igényből és tenni akarásból származó szervezettséget mutat”. Ezzel együtt rámutat egy másik lényeges jelenségre, arra, hogy a TISZA Párt rendezvényein egyre ritkábban hangzik el a „Nem félünk!” skandálás. A Kard szerint, aki azt kiabálja, hogy nem fél, az ugyanúgy félelemből teszi ezt. „Aki nem fél, nem kell ezt skandálja, mert ALAP.”.
Ez a megközelítés összességében logikus. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy vajon tényleg megalapozott-e a levezetés, majd az abból levont következtetés. Menjünk vissza a kiindulóponthoz. Valószínűleg nem találunk olyan ellenzéki politikust, aki az elmúlt 15 évben legalább egyszer ne mondta volna el, hogy „Demokratának lenni annyi, mint nem félni!”. Ezen a mondaton alapul az ellenzéki tüntetések „Nem félünk!” skandálása is. E mondat Bibó Istvántól származik, a talán legtöbbet idézett politikai gondolkodótól. A mondat azonban a szövegkörnyezetéből kiragadott és leegyszerűsített. Pedig a teljes gondolat sokkal előremutatóbb, ráadásul épp arról a helyzetről szól, amelyben 15 éve él Magyarország, és magyarázatot adhat arra is, hogy miért igaz az az állítás, hogy Orbán Viktor poloskázása mögött a félelem húzódik meg.
A fejezet címe, amelyből az egymondatos kiemelés származik: „A demokrácia meghamisítása”. Bibó ebben a részben azt elemzi, hogy miként is működik az antidemokratikus nacionalizmus. Szerinte egy így működő társadalmi rendszerben a hatalom görcsös félelmi állapotban van, amelyben elhiszi, hogy a szabadság érvényesülése veszélyezteti a nemzet ügyét. Ennek kapcsán jegyzi meg, hogy: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.”. Az 1940-es években, amikor ez a tanulmány született, úgy látta Bibó, hogy Közép- és Kelet-Európa országaiban azért uralkodott a félelem, mert nem voltak érett demokráciák, és leginkább a félelem miatt nem tudtak azzá válni. A szabad, félelemmentes politika kibontakozása szerinte beleütközött „a nemzetek félelmi komplexumaiba; vagy valami háborús összeszedelőzködést tett volna bizonytalanná, vagy megnehezítette volna valamilyen félelemben fogant agresszív külpolitika tovább folytatását, vagy labilissá tett volna valamilyen hamis politikai konstrukciót, melynek hamisságát a nemzeti félelem nem engedte leleplezni”. Ennek következtében pedig „a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség »bérenc«-einek, az »áruló«-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése.”.
A Bibó által leírt társadalmi állapot és a NER elmúlt 15 évének és jelenének párhuzamai szembetűnőek. Egyértelművé válik, hogy az Orbán-rendszer eleve a félelemre épül, amelyben a rendszer urai a hatalom elvesztésétől való félelem miatt, annak megőrzése érdekében tudatosan keltenek félelmet, tudatosan próbálják félelemben tartani sajátjaikat és a velük egyet nem értőket egyaránt. Ez zajlik már a kezdetek óta, vagyis Orbán Viktor mindig is félt a hatalom elvesztésétől, és a döntései során mindig azt mérlegelte, hogy miként tudja ezt elkerülni. A mostani helyzet több szempontból is olyannak tűnik, amilyennel eddig még nem került szembe.
Egyrészt azért, mert a NER lépéseinek, a demokratikus szabadságjogokat leépítő manővereknek a választási győzelemhez szükséges számú szavazóval való elfogadtatásának egyik alapeleme volt, hogy azért úgy összességében azt érezhették az emberek – de legalább a Fidesz szavazótáborához tartozók –, hogy az életszínvonal relatíve javul, lehet vásárolni, még akkor is, ha az új LED TV-t csak áruhitellel tudta megvenni a többség. A gazdaság évek óta tartó rossz állapota, a magas infláció folyamatos visszatérése ezt már a hétköznapi élet szintjén is megtörte. És láthatóan erre a problémára a kormány nem találja a megoldást. Az elmúlt hetek adócsökkentései és gazdasági beavatkozásai pedig valószínűleg nem is jelentenek megoldást.
Másrészt azért, mert már nagyon nehezen tud bűnbakot találni arra, hogy miért van romokban az ország gazdasága, miért magas az infláció, miért nem működik az egészségügy, az oktatás vagy éppen a vasút. Nem azért nehéz az ellenségkreálás, mert a propaganda veszített volna a kreativitásából, hanem azért, mert közben elméletileg épp nyerésben vannak, legyőzték az ellenfeleket a világban, a világ legnagyobb vezetői a szövetségeseik, sőt személyesen Orbán Viktor jelölte ki még nekik is a győzelemhez vezető utat. Nehéz ilyen helyzetben megtalálni azt az ellenséget, aki meg tud állítani a céljaid elérésében.
Mindehhez társul, amit a Kard is említ, vagyis az, hogy már az ellenoldalon sem működik a megszokott hatékonysággal a félelemkeltés. Amit természetesen kezeljünk egyelőre hipotézisként, mert bár a belpolitikai dinamikákat figyelve ez ugyan elképzelhetőnek tűnik, de tényekkel még nincs alátámasztva. Így azonban nem csoda, ha Orbán Viktornak a hatalom elveszítésétől való féleleme magasabb fokozatba kapcsol, és ezért ahhoz az eszközhöz nyúl, amely maradt neki – a félelemkeltés felpörgetéséhez. Mert ehhez nincs szükség arra, hogy megértsék az általuk felépített gazdasági és társadalmi rendszer fenntarthatatlanságának okait, nincs szükség arra, hogy az ország valós helyzetéhez és érdekeihez igazítsa a külpolitikát, nincs szükség arra, hogy az európai normáknak megfelelően működtesse az országot. Ehhez csak arra van szükség, hogy ő és a Fidesz többi megszólalója erős mondatokat használjanak, esetleg olyan intézkedéseket hozzanak, amelyekkel megnehezítik szerkesztőségek vagy civil szervezetek életét. Minden ilyen lépés csak a saját félelmük és gyengeségük beismerése lesz, mert a „kisebbekkel” való izmozásról már az általános iskola udvarán is tudta mindenki, hogy csak a gyengék, a gyávák sportja.
És hogy mit érdemes ilyenkor tennie annak, aki Orbán Viktor bukását szeretné? A legjobb megoldás az, ha tudatosítja magában, hogy ami most történik, az Orbán részéről szándékos, de kétségbeesett félelemkeltés. Ezzel szemben a legjobb megoldás nem félni tőle, ahogy Bibó mondta: nem félni „az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” És nemcsak szavakban nem félni tőle, hanem gondolatban és tettekben. Megérteni és elfogadni azt, ami a valóság, hogy a hatalom fél attól, aki nem fél tőle. Mert afölött már nincs hatalma. És persze, ezt elfogadni és e szerint élni nehéz. Nem megy egyik napról a másikra. De egy egészséges társadalom felépítése ezzel kezdődik. A félelem legyőzésével, a bátorsággal. És azt már tudjuk Adytól: „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.”
(A szerző a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítója)
Fotó: Orbán Viktor Facebook