Már megérkeztek a mentősök, még a fülébe súgtam, hogy a Fulham 1- 0-ra nyert a Nottingham Forest ellen. Szerintem ezt még értette. Pár óra múlva már nem volt velünk – idézi Karsai Péter a múlt szombatot, amikor bátyja, Karsai Dániel, vagy ahogyan a legtöbben hívták, Dani szervezete feladta az ALS-sel vívott hároméves küzdelmét.
Mindenki tudta, hogy bekövetkezik ez a pillanat, mégis mindenkit váratlanul ért. Dani aktív volt aznap, olvasott, megnézte a kora délutáni meccset, hirtelen omlott össze a légzése. Péter még aznap a Facebook-on osztotta meg bátyja halálhírét, hiszen Dani rendszeresen oda írta a bejegyzéseit, halála előtti nap az utolsót. Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának 1956-tal és Ukrajnával kapcsolatos szavaira reagált. Okosan, eleganciával, felülemelkedve, humorral, amilyen egész életében volt. A másnapi halálhírre még aznap 15 ezer, Danit méltató reakció érkezett.
A gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel nevét akkor ismerte meg az ország, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult azért, hogy ha már nem tud emberhez méltó életet élni, szabadon dönthessen a befejezésről. A keresetét elutasították, majd a fellebbezését is, ahogyan a választási bizottság a népszavazási kezdeményezését, de mindig azt mondta, megyünk tovább. Mert egy elvesztett csata nem a háború elvesztése.
-Igen, megyünk tovább, ha nem is úgy, mint ő. Élete legfontosabb céljául tűzte ki, hogy párbeszéd kezdődjön az eutanáziáról, a szabad életvégi döntésről. Mert az emberi méltóság alapvető emberi jog, nem lehet elvenni és megkérdőjelezni. A társadalom egészét megmozgató kérdésről van szó, hiszen az életvégi döntés nemcsak az ALS-ben, más gyógyíthatatlan betegségben szenvedőkre is vonatkozik. Ezt a párbeszédet kell folyamatosan fenntartanunk, konferenciákat szervezni, szakemberek véleményét meghallgatni. Minden eszközt megragadni, hogy minél több álláspont kerüljön nyilvánosságra. Eddig ő ment a nyáj előtt, most többünknek kell felvállalni ezt a szerepet. Dani rést ütött egy hatalmas pajzson, keményen és visszavonhatatlanul látszódnak a hajszálerek – mondja Péter, aki hasonlóan harcos típus, mint a bátyja volt, megy tovább a Dani által megkezdett úton. – Nyugodtan távozott el, kisimult arcvonásokkal, ezt mindenképpen magammal viszem. Világéletében azt vallotta, hogy az élet az élőkről szól, és ebben hatalmas igazság van. Nem szeretett szomorkodni, szerinte az életet nem szabad túl komolyan venni, hiszen csak „átutazók” vagyunk. Két megálló az egész – idézi Péter bátyja életfilozófiáját.
Pár órával a halálhír után a Magyar Orvosi Kamara bejelentette, hogy Karsai Dániel emléke előtt tisztelegve emlékdíjat alapítanak. Mint írták, az emlékdíjjal az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait szeretnék segíteni. Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnöksége Karsai Dániel Emberi Jogi Díj megalapításáról döntött. Évente szeretnének díjazni egy, az alapjogok védelme iránt elkötelezett, és abban tevékeny elméleti vagy gyakorlati jogászt, ezzel vinnék tovább Karsai Dániel örökségét. A díjat jövőre osztják ki először, amit Karsai Péter ad át a díjazottnak.
Eljátszhatnánk a gondolattal, hogy Dani most ott csücsül egy felhőn, és figyeli a vele kapcsolatos híreket, megemlékezéseket, vajon mit szólna? Testvére szerint nem foglalkozna ezzel. Kivenne három hét szabadságot, és Fulham-meccset nézne a tévében.
Egy évvel ezelőtt a Jelennek adott interjúban Dani azt mondta, hogy „fekve is lehet „állva” meghalni”. Neki sikerült.
Fotó: Simon Márk