Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülésen voltam szavazatszámláló. Nem akarom gyarapítani a szavazatszámlálói élménybeszámolók sorát, tanulságos látni, hogyan csodálkoznak rá a fővárosból érkezettek a vidék valóságára, a vidékiek pedig hogyan fogadják a hozzájuk „leereszkedő” budapesti értelmiséget. De innen helyből valóban jól érzékelhető, hogy miként működnek a különféle szövegek az ország keleti részében, egy kis faluban. Az ugyanis egészen nyilvánvaló immár, hogy az orbáni rendszer nyelvezete rendkívül hatékony.
Ami az élményeket illeti: a szavazáson megjelenteknek csak meglehetősen kis százaléka tudta azt, hogy három szavazólap van, illetve azt, hogy ezek közül az egyik a népszavazási kérdéseket tartalmazza. Legalább tízen kérték, hogy olvassuk fel nekik a szavazólapon találhatókat, mert otthonhagyták a szemüvegüket. (A 14 mozgóurnás szavazó mindegyike kérte a fölolvasást.) Aztán az egyikőjük elsírta magát, hogy igazából ő nem tud olvasni, csak ezt nem merte elmondani – ebből azonban nem következik, hogy a szemüvegüket állítólag otthonhagyók mindegyike olvasástudatlan volna.
Az ott megjelentek első kérdése több esetben is az volt, hogy hova kell írni azt, hogy Fidesz – tehát nem tudták, hogy azt nem felírjuk, hanem beikszeljük. Olyan is volt, hogy valaki odalépett ahhoz, aki az igazolványokat ellenőrizte. Az az asszony, aki elsírta magát a szavazófülkében amiatt, hogy nem tud olvasni, a gyermekvédelmi népszavazás első kérdése kapcsán azt mondta: „Na, most akkor nem értem. Csak azt akarom, amit a tévében mondtak. A gyerekekért.” A mozgóurnás szavazásnál több asszony is kifejtette a falubeli szavazatszámlálóknak – akiket már nyilván régóta ismernek, egy faluban élnek, talán generációkra visszamenőleg is vannak kapcsolataik –, hogy ők nem akarják, hogy az unokáik elmenjenek a háborúba. Békét akarnak.
Ezek az élmények fölerősítették bennem, hogy érdemes volna megnézni, mitől is ennyire sikeres a NER propagandanyelvezete. Még a választások előtt kezdtem bele egy nem reprezentatív mérésbe, véletlenszerű mintavétellel, s harmincöt embert kérdeztem meg arról, szerintük mit jelent az a kifejezés, hogy „stratégiai nyugalom”. Egy interjúban ugyanis egy politológus azt mondta, hogy szerinte azért jó kifejezés a „stratégiai nyugalom”, mert azt mindenki megérti, iskolázottságtól, kortól függetlenül. Ami szerintem aligha van így. Ebből a szószerkezetből annyit lehet megérteni, hogy „nyugalom”. De ez épp elég. (Én magam is csak körülményesen tudnám megmagyarázni a jelentését, inkább csak körülírni tudnám.)
Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, miért sikeres az orbáni rendszer választási kampányányak nyelvezete, célszerű tisztázni néhány alapfogalmat.
Valamilyen tekintetben minden ember szövegfeldolgozó lény. Vagyis azokat a szövegeket, amelyekkel a hétköznapi életben – boltban, színházban, akár kampányban is – találkozunk, forgatjuk, értelmezzük, földolgozzuk. A legegyszerűbb a rövid szövegek földolgozása, amelyek olyan szavakból épülnek fel, amelyeket mindenki ismer, vagy egy részüket legalább mindenki ismeri, és olyan más fogalmakat lehet ezekhez a szavakhoz társítani, amelyek könnyen elérhetők bármilyen – vagyis iskolázottságtól, intelligenciaszinttől függetlenül – beszélő számára (például a „béke” szóról eszébe juthat egy másik szó, a „nyugalom”, vagy az, hogy „nincs háború”, vagy az, hogy „békeidő”).
Olyan szöveget ugyanis, amelyeket bárki értelmezni képes, meglehetősen könnyű előállítani. A „népet” nem érdemes, sőt, talán nem is szabad túl bonyolult szövegekkel, vagy csak egyes társadalmi rétegektől feldolgozható (értelmezhető) szövegekkel „terhelni”. (Márki-Zay szlogenje például, az, hogy a Kelettel szemben a Nyugatot, vagyis Európát kell választani, sokak számára nem értelmezhető. Azok számára biztos nem, akik nem tudják, hogy mit jelent a „kelet” és a „nyugat”, és mit jelentenek ezek oppozícióként egy politikai diskurzusban.)