Jó érzékkel vette ezt észre a Károli Gáspár Református Egyetem, s annak oktatója, Becsey Zsolt, aki az 1994. február elsején életbe lépett társulási szerződés kimunkálásakor és elindításakor ifjú diplomataként segítette a folyamatot, most pedig tapasztalt tanárként és kutatóként emlékező konferenciára hívta az akkori tárgyalások egyik főszereplőjét, Juhász Endre főosztályvezetőt, valamint az akkori parlament két tevékeny ifjú képviselőjét, Hörcsik Richárdot, az egykori Magyar Demokrata Fórum (MDF) és Szent-Iványi Istvánt, az ugyancsak egykori, szintén letűnt Szabaddemokraták Szövetsége (SZDSZ) képviseletében.
A visszapillantás csendes és nagyon tárgyszerű, jószerivel feltérképezi azt a – képletesen szólva – előszobát, amelyből a tagság szalonja nyílt. Az Európa Ház akkor biztos otthonnak ígérkezett, régóta dédelgetett vágyak beteljesítőjének. Amit a kutatók, az egykori szereplők szakszerűen – a globális összefüggésekről sem megfeledkezve – felidéznek, attól teljesen idegen a mai zsákutcás, egykori sarkaiból végkép kiforgatott budapesti Európa-politika: minek hát beszélni arról a másik időszakról – a NER-világ inkább elfelejtené, letagadná, mint egy nem kívánatos őst, az ellentábor meg azt hiszi, hogy csak a gorombán odamondott, licitáló reagálásokból terem politikai babér. A téveszmék és hamis gondolatok a közöny és a tudatlanság hídján vándorolnak az egyik oldalról a másikra és vissza. Mintha nem lett volna egykor igazi szakértelem, hozzáértő és gerinces tárgyalókészség, mintha az előkészítést és aztán magát az uniós csatlakozást nem olyan szaktekintélyek intézték volna – ki-ki a maga posztján, háttérben vagy frontvonalban –, mint Balázs Péter, Martonyi János, Palánkai Tibor és persze a sort hosszan folytathatnánk.