A kormánypolitika egy szóval jellemezhető napjainkban: rángatás. Ez az élet minden szférájában érezhető rángatás leginkább a polgárait sújtja. Az Európa egyik legdrágábban működő kormánya pontosan azt a sokszor hangsúlyozott erényt erodálja iszonyú sebességgel, amelynek választási győzelmeit köszönhette: „én megvédelek, én kiszámítható vagyok, én biztonságot nyújtok”. És a rángatás nem most, a Messiásként beharangozott Donald Trump színre lépésével kezdődött, aki egyelőre nem csupán a hozzáfűzött reményeket taposta agyon, nem csupán hangzatos ígéreteit tette zárlatossá a valóság, hanem a bevezetett és aligha mélyen átgondolt bejelentései kavarnak olyan világgazdasági vihart, amely aligha lesz kivédhető a leghűbb barátként mutatkozó Magyarországon.
A kommunikáció kreatív jelzői mit sem érnek, órák, napok alatt válnak selejtté, mint a repülőrajt, vagy az áttörés – a szónoklatok, amelyeknek korábban hónapokra volt szükségük ahhoz, hogy karambolozzanak a realitásokkal, most már elhangzásuk pillanatában sem mások, mint üres vágyak, megmosolyogtató voluntarizmusuk még pótszerként sem alkalmazhatók. Eltékozolt és eltulajdonított milliárdok, hazugságok özöne, szomorú esetek, adatok pozitívvá maszkírozott változatai keringenek olyan elánnal, mintha az is elhinné, aki mondja.
Hiába szembesül közgazdasági alapismeretekkel, amiről feltehetően maga is hallott már tanulmányai során. Hiába kezd hirtelen leleplező vizsgálódásba, akinek hivatalánál fogva már régóta dolga lett volna. Sekélyes a produkció. A lóhalálában összeeszkábált közérzetjavító intézkedések ereje pedig nem csupán azért illan el, mert gyakran kiderül, hogy az elhallgatott járulékos hátrányok nincsenek arányban a szalaggal átkötözött ajándékok nagyságrendjével, továbbá leginkább azok kapják, akik kevésbé szorulnak rá.
Közben ott sorjáznak a minket közvetlenül érintő magasabb adók, díjak sora, másrészt az úgynevezett extraadók drágulást kumuláló hatásairól nem szól a hatalmi fáma. Persze, nem kis képzelőerő kellett ahhoz, hogy a padlássöprés különböző formáit úgy válasszák meg, hogy az elkerülje a politika felelősségét, a bevételek dugva, áttételesen érintsék a lakosságot, az egyes ember érezze úgy, hogy a plusz kiadást a népnyúzó multik, bankok, telefontársaságok és egyéb piaci szereplők zúdítják rájuk.
Akarva-akaratlanul régi plakátok villannak elő az ötvenes évek árdrágító szörnyeiről, a recept a régi – a rezsim oda csatornázza az indulatokat, ahol a célközönség különösebb gondolati erőfeszítés nélkül kiélheti azokat. Káromkodik a pénztáraknál, de esze ágában nincs bevásárló helyét otthagyni, a szeretett lángos és az utált lángossütő elkoptatott példája háborítatlanul tovább él. Feltűnő számára az is, hogy a kabinet úgy akar úrrá lenni a krízisen, mintha csak a közvélemény-kutatások, majdan besöpörhető voksok grafikonjai határoznák meg lépéseit, az agytröszt zárt szobákban folytatott ötletparádéi akadály nélkül és villámgyorsan jutnak el a bejelentésekig, amelyek tartalma napról-napra változik, mert rendre később derülnek ki nem bekalkulált következményei. Mármint azok a problémahalmazok, viszontválaszok, amelyeket némi egyeztetés, hatásvizsgálat, mélyebb elemzés kiküszöbölhetett volna. A rögtönzések arról árulkodnak, hogy felsőbb szinteken a központi vágyak racionális fékek nélkül érnek tettekké, sarcok helyettesítik a koncepciót, magyarán a politikai kármentés egyre durvább hibákkal jár – bizonyos szinteken dúl a kompetenciahiány, vagy az igazodási kényszer, esetleg mindkettő.
Minden hangzatos populista verdikt hamar belefut egy korábbi, azzal homlokegyest ellentétes szövegbe, képtelen szituációba, amely miatt a látványos ütközések elkerülhetetlenek. A vendégmunkások fogadásától a kompetenciamérés buktatóiig, a hirtelen új lendületet kapó drogcsata a gyermekvédelem anomáliájáig kap kiadós pofonokat a megannyi magasztossá púderezett elv, hogy az a már agyonstrapált konzultációk útján válhasson fals népakarattá.
Már-már ismerőseinkké válnak a gazdaságvezetés jolly jokerei, akik pozícióból pozícióba vándorolnak, de felbukkanásuk mindenütt kár okoz. Mintha a 80-as évek eleje köszönne vissza, amikor Az MSZMP úgynevezett irányító bizottságot hozott létre, s az ideges testület egészen mikroszintig lenyúlva, kézi vezérléssel irányította a gazdaságot. Döntöttek az áremelésekről, az importengedélyekről, mikor, mit és mennyit szabad behozni az országba, a ruházati termékektől a déli gyümölcsig. Szó szerint odáig lementek, hogy hány tonna banánt importálhatnak a magyar kereskedők adott időszakban.
Napjaink álomminisztere mindent maga akar megoldani, lassan egy háziorvos nem rendel magához annyi pacienst, mint ő: raportjain boldog-boldogtalant eligazít, kioktat és fenyeget, a piacon ideges rángások futnak végig, amelyek a legkülönbözőbb szektorokon át meg sem állnak a fogyasztókig. Ők örülnek, hiszen mást se hallanak, mint diadaljelentéseket az árak kordában tartásáról, az egyébként is rendszeres akciók számai elválaszthatatlanul összefolynak bizonyos termékcsoportok árrés-szigorításával – s csak a szemfüles vevő szemrevételezi, hogy a macera másik végén, ellentételezésként mely cikkek, szolgáltatások drágulnak. Magyarán az a bizonyos rángás-rángatás végigfut a termelők, beszállítók, szállítók és raktározók láncolatán, hogy sikerülhessen az indulatokat eljuttatni a végállomásig, az inflációt a kereskedelem külföldi ászai, a potrohos bankárok, meg a díjszabás telefonbetyárjai gerjesztik. A „nem csalás, nem ámítás” szlogenje hiába deformálódik gyakran csalássá és ámítássá, a torz szemlélet szintén a régi időket idézi. Elhiszem, hogy huzamos ideig bevált a Fidesz-kommunikáció tökélyre fejlesztett alaptétele, mely szerint nem igazságot, hanem hitet kell szolgáltatni – a hithű seregek berekedtek.
Közben az abszurddá váló világ fokozza a kéjes élvezeteket, a Trump-barátság ódáit kitartóan zengő rezsim egészen ostoba magyarázatokkal kedveskedik, legutóbb például – megszédülve a hazugság-trambulinon – Szijjártó mester odáig jutott, hogy szerinte a rég távozó Pressman nagykövet diktálta a vámokat indokoló amerikai jelentés Magyarországra vonatkozó részét, amit viszont úgy tűnik, hogy az új adminisztráció gond nélkül átvett.
Mit is mondott a főnök? Fantasztikus év lesz 2025! Az első három hónap után inkább nevezhető ijesztőnek.