Nem titok, hogy aznap beszélgetünk, amikor Putyin katonai inváziót indított Ukrajna ellen. Mik voltak az első gondolatai, reakciói a háborúról?
Ez egy nagyon komplex helyzet, történelmi esemény. Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett idáig, mi maradt el, ki milyen megállapodást nem tartott be, vissza kell olvasni legalább egy évtized orosz és ukrán történelmét. Ma egy olyan konfliktus kezdődött el, amelyben mi is benne vagyunk. Ez már nem az apám, a nagyapám története, akik megéltek két világháborút. Az első világháborúban nagyapám hegedűs volt. Fogta a hegedűjét, a tokot meg egy koffert, kis ködmönt vett magára. Elbúcsúzott a nagyanyámtól, és ment a frontra a barátainak hegedülni.
Került már olyan helyzetbe, amikor zenei reflektálásra kérték a 2015-ös európai menekültválság kapcsán, illetve Esterházy Péterrel közös világi oratóriuma, az Oratorium Balbulum is utal a kerítésre, a migránsok elleni politikai közhangulatra.
Valóban, négy olasz zenekar, a római Santa Cecilia, a milánói Scala, a firenzei Maggio Musicale és a torinói RAI felkérésére írtam egy zenekari művet Alle vittime senza nome, A névtelen áldozatok emlékére címmel. Az olaszoknak a menekültek partraszállása okozta a legfőbb problémát, az én interpretálásomban viszont nem a partra szállottakról van szó, hanem azokról, akik belefulladtak a vízbe. Az érzelmi kapcsolódás részemről a menekültek felé csak azokra irányult, akik nem érték el a vágyukat. Egy szebb világba készültek, és belehaltak. Ilyen értelemben van politikai motivációm, amikor egy zenemű születését politikai esemény váltja ki. Az Oratorium Balbulum nagyon erősen Esterházy alkotása, kimondottan a bécsi Filharmonikusoktól kapott felkérésemre írta. Gyönyörű munka volt, amiben szinte előre megjósolta a kerítést. Szomorú, hogy ami akkoriban felháborodást keltett, pár évvel később mindenütt szükségessé válik. A lengyelek is kerítést emeltek a fehérorosz határon.
A zeneszerző és a karmester énje között folyamatos konfliktus feszül. A legegyszerűbb megoldás erre, hogy saját maga vezényli a műveit?
Kizárólag akkor vagyok gondban, ha olyan koncertprogramot dirigálok, amelyik nagyon beleissza magát a zenei emlékezetembe. Ez ugyanis zavar a komponálásban, elveszi a figyelmemet attól, amin éppen dolgozom. A dzsessz amúgy az egyetlen zene, amelyik jólesően kitisztítja, rendbe rakja a belső zenei elképzelésemet a zeneszerzésre. Igyekszem úgy beosztani a feladataimat, hogy egy-egy fontosabb dirigálási periódus után kellő időm maradjon arra, hogy visszaálljak a zeneszerzésre. Nekem tulajdonképpen a zeneszerzés az alapállás. A saját műveim tekintetében a vezénylés ugyanannak az éremnek a másik oldala. Később jött az életembe, mint a komponálás. Hasonlattal élve, olyan szakács vagyok, aki a saját főztjét is megeszi.
A Jon Fosse Trilógia első része alapján készült operaballadája, a Sleepless zanzásítva egy modern kori Szent család-sztori egy gyermeket váró tizenéves párról, akiket kivet magából a társadalom, ezért a fiú elégtételt vesz a környezetén. A muszájból szabad-e ölni erkölcsi dilemmáját hordozza?
A bibliai hasonlatból jöttem rá, hogy ez egy időtlen, példaértékű ballada, amely mindenkihez szólhat. A zenei anyaga is egy norvég tánc hegedűszólója és egy bölcsődal alapmotívumára épül. A gyermeket váró fiatal párt a társadalom kiközösíti, mert még nem érték el azt a kort, amelyben a törvény szerint engedélyezett a gyermekvállalás. A naiv, önkontroll nélküli fiú a gyilkosságokban talál megoldást, hogy elvegye azt, amire a kis családnak szüksége van, hajót, pénzt, ételt, lakást. A bűnéért felakasztják, de a falu népe ugyanúgy felelős a segítség elmulasztása miatt. A ballada alapkérdése: mennyiben felelős a környezet, a társadalom a kényszerűségből elkövetett bűnökért.
Mundruczó Kornélt a berlini Staatsoper választotta az ősbemutató rendezőjének. Mennyire volt képben az ő eddigi színházi munkáiról?