Örültem, amikor megláttalak a színházban, bár nem kellett volna meglepődnöm, hiszen éppen a Lear király bemutatója zajlott a Katonában, amit te fordítottál. Milyen sűrűséggel ingázol London és Budapest között?
Nem olyan ritmusban, ahogyan szeretném. Úgy lenne ideális, hogy két hét itt, négy ott. De a járvány közbeszólt mert, ugye, ki akar egyfolytában karanténban élni? Az elmúlt évben negyven napot töltöttem bezárva a londoni lakásunkban, mert a karantént ott a PCR-teszt sem váltja ki.
Szeretsz kint élni?
Nagyon, bár sok minden hiányzik. A legjobban az, hogy ugyan vannak kint barátaim, de nincsenek ismerőseim.
Ezt hogy értsem?
Úgy, hogy itt, Pesten, például összefutok a színházban egy régi egyetemi társsal, mint most veled is. A zöldségesnél, mondjuk, egy régen látott szomszéddal, a villamoson egy gimnáziumi baráttal. Ez az, ami otthonossá teszi az ember közegét. Ez Angliában nem fordulhat elő. Nemcsak azért, mert nagy a város, borzasztó kiterjedt, hanem mert én sem évtizedek óta élek benne. Pesten tehát sok minden „itthonosabb” nekem, viszont a párom, aki orvos, régóta kint él, kint dolgozik, és ez az a döntő érv, ami engem Londonhoz köt.
Dolgozni onnan is tudsz. Végül is, ha olyan az ember foglalkozása, mint a tiéd, mindegy, hol tartózkodik.
Így van. Tanítani online is tudok, ma már az se gond, hogy a képernyőn keresztül folytassunk konzultációkat, sőt konferenciákat. Ami pedig az írást illeti meg a műfordítást, tényleg teljesen mindegy, melyik városban csinálom.
A Lear-en kívül tizenkét másik Shakespeare-művet fordítottál újra, ezeket rendszeresen játsszák. Miért nem elég jó nekünk Arany, Babits, Mészöly és a többi remek műfordító munkája? Miért kell a vadonatúj szöveg?
Erről a színházakat kérdezd. Ők a megrendelők. És ha nekem jön egy ilyen megrendelés, akkor én becsvágyból, szeretetből, szellemi kalandként, örömmel megcsinálom.
De tételezzük fel, hogy az elődök remek megoldásokkal éltek, olyanokkal, amelyek neked is tetszenek, akár tökéletesnek is találod őket. És neked már csak azért is muszáj máshogyan fordítanod… Nem fura ez egy kicsit?
Ilyenkor az ajkamba harapok. A fene vigye el, Mészöly Dezsőnek mennyivel jobb ez a sora, mint amit én kitaláltam. Hát ez van…Viszont összességében, ha nem is jobbat, de az biztos, hogy mást tudok csinálni. Talán karcosabb, köznapibb, kevésbé „szép” az én szövegem. A Rómeóban Mészöly azt írja: „Hörpintsd ki hirtelen!” Én úgy fordítottam: „Idd ki!”
Fodor Géza mondta a Hamlet-fordításodról: olyan, mintha egy lámpával bevilágítanának egy-egy sötét sarokba. Ez hízelgő, gondolom.
Igen, de némi gondolkozás után, hozzátette: nem olyan biztos, hogy minden sarokba be kell világítanunk… Ami alatt azt értette, hogy talán maradhatnának homályos csücskök is, hiszen misztikus darabról van szó. Mintha, ugye, én, afféle szigorú tanárként, arra szorítanám a közönséget, hogy addig nekem ki nem mentek a színházból, amíg az utolsó szóig meg nem értettétek ezt a nyomorult darabot. Ezen aztán jót nevettünk Gézával.
Olyan hóhér vagy, akit már akasztottak. Téged is „modernizáltak” már, mégpedig Závada Péter, aki a te Ahogy tetszik szövegedet helyenként alaposan kifordította. Volt ebben a Shakespeare-előadásban mobiltelefon meg sítanfolyam is. Nem haraptál megint az ajkadba?
Először is, Závada Péter a hozzájárulásomat kérte, amit én szívesen megadtam. Végül úgy szólt a színlap, hogy Nádasdy Ádám fordítása alapján… Péter tehetséges ember, a Katona József Színház egésze is az, gondoltam, semmi gond, hadd pörögjön ez a mű olyan szövegváltozattal, ahogy azt a rendező meg a dramaturg elképzelte. Használják fel. Kifejezetten örültem neki, hogy ezek a tehetséges a fiatalok szétcincálják a munkámat, kíváncsian vártam, mi jön ki belőle. Nem csalódtam.