Íme, itt van a kezünkben egy remek könyv, csak az a bibi, hogy nem arra való, hogy a szokásos módon, egyik oldalról lapozva a következőig, szépen-rendesen kiolvassuk. Jó, jó, nem is ilyen céllal készült, nyilvánvalóan.
Hanem arra való, hogy belelapozgassunk. Hogy mosolyogva hümmögjünk. Hogy felfedezzünk összefüggéseket, sőt még arra is való, hogy ki-ki levonja belőle a maga tanulságát. Ez pont az a kötet, amelynek a böngészgetését nyugodtan lehet akár a közepétől kezdeni és az elejével folytatni, vagy fordítva, közben kihagyhatunk akár negyven oldalt, hogy minden átmenet nélkül elmélyedjünk a legutolsó könyvlapban. Akármikor abba lehet hagyni az olvasgatást, és aztán, ha kedvünk szottyan rá, újra lekaphatjuk a polcról.
Mert a Kossuth Kiadó gondozásában publikált Minden megoldás érdekel című kötet nem más, mint a XX. század különböző, korabeli újságjaiban megjelent apróhirdetések gyűjteménye, Vince Mátyás szubjektív válogatásában, amelyhez Závada Pál írt előszót. Ezen az előszón túl, a könyv mellőz mindennemű magyarázó, kiegészítő vagy kommentáló szöveget. (Meggyőződésünk, hogy ilyesmi csak ronthatott volna az összeállítás erején). Tehát csakis a pucér aprókra számítson az olvasó, úgy, ahogy azok a maguk aktuális korában megszülettek, évről-évre haladva, 1900-tól 1999-ig, a mi csodálatos és egyben rettenetes XX. századi Magyarországunk sajátos tükreként.
Fura ez a tükör, mégpedig azért, mert képes arra, hogy a mindenkori történelem, vagy jelentős történelmi helyzet (és ugyan a XX. század melyik évjáratában ne lett volna történelmi súlyú esemény?) privát fintoraként működjön. De azt is mondhatnánk, hogy privát valóságaként. Fintorog a valóság.
Ugyanakkor az apróhirdetés önmagában is műfaj: eleve praktikusnak kell lennie, fogyasztásra alkalmasnak, interaktivitásra serkentőnek, célratörőnek. És ha tömegesen-töményen jelenik meg, akár egy-egy újságszám teljes oldalán, ebben a kötetben meg pláne, a maga laikus megfogalmazásában, kisemberre szabottan, akkor teljes mértékben hozza, amiről egy adott kor úgy istenigazában csak árulkodhat. Stílusában, nyelvezetében és persze tartalmában is. Képes egy komplett társadalmi keresztmetszetet, sőt nem egyszer, tökéletes történelmi reflexiókat is nyújtani, mégpedig a maga nagyon civil, nagyon pátoszmentes módján, ami – a mai szemünkkel – sokszor kifejezetten szórakoztató.
Kezdjük a boldog békeidőkkel, a század első évtizedével. Kínálnak eladásra „hazafias-, szerelmi-, dévaj-, bor-, elbeszélő és katonadalok gyűjteményt”, Augenstein Károly házasságközvetítő szolgáltatását, 2000 forintért átadó, nagy forgalmú, éjszakai kávéházat, diszkrét szeparékkal, de eladó mozgófénykép-színház is, „valóságos aranybánya, havonként 1000 koronát jövedelmez”, valamint kínálnak állást: „idősebb szobaleány vagy jobb nő, ki kefélni tud, úriházhoz 12-13 forint fizetéssel fölvétetik, szakácsnő van”. Egy Ilona nevű hölgy pedig, a levelezési rovatban, a maga zaklatott, ám annál határozottabb stílusában közli ultimátumát a szeretőjével: „Az urammal vagyok és maradok. Elválás ki van zárva. Egyéb stiklijük semmi. Maga jön, vagy ő szökik. Slussz.” Valamint: „fiatal, fess, dolgos nő kimenne Amerikába szerencsét próbálni, egy férfi utitárssal” és izgatottan érdeklődik, hogy ki hajlandó vele tartani.