Harmincöt éve, 1989. április 15-én volt a kecskeméti Reform-Műhely, amely az MSZMP-n belüli fiatal értelmiség változás iránti igényét fogalmazta meg. Annak pedig 30 éve, hogy a Horn Gyula vezette MSZP abszolút többséget szerzett a választásokon. Mindkettő rég volt. A baloldal mára háttérbe szorult, nemcsak a politikai, hanem a kulturális pozícióit is (jelentős mértékben hatalmi nyomásra) fokozatosan elveszíti el. Története során többször került leszálló ágba, majd fordult a kocka: a belső megújulás és a külső körülmények változása újra megerősítette ezt a politikai irányzatot.
A tanácskozáson Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet korábbi főigazgatója tartotta a bevezető előadást. „Ajánlott olvasmány” volt Földesnek a Népszava 2024. március 7-i számban megjelent, A baloldaliságról című tanulmánya. Ennek kulcskérdéseit vázolta fel szóban is. Kiindulópontja: a baloldal eszmei és politikai válságban van.
Kétféle baloldal van ma Magyarországon, ezeket az életkor és a politikában korábban betöltött szerep, s annak megítélése választja el egymástól. Az alapvető dilemma, amelyre eltérő választ adnak: elvhűség vagy koalícióképesség? Következetes antikapitalizmus vagy a kapitalizmus megszelídítése, „szociális piacgazdaság”? Az „új szellemi baloldal” legtöbb képviselője az elvhűséget preferálja, távol tartja magát a gyakorlati politikától, nem vállal közösséget a „politikai baloldallal”. Ám „organikus értelmiség”, vagyis az elméletben és a gyakorlatban is aktív személyiségek híján, nincs esély a megújulásra.
De miért került válságba a baloldal? A 20. században a fő bázisa a mindinkább szervezett gyáripari munkásság volt. Ám a gazdasági, technológiai változásokkal ez az egykor egységesebb osztály felbomlott. A munkavállalók jelentős csoportjai kulcsszerepre tettek szert a modern kapitalista cégek fenntartásában, versenyképes működtetésében. Érdekeik elváltak azokétól, akiknek a tudása, teljesítménye könnyen helyettesíthető. Bár rég megbuktak az egykori kommunista diktatúrák, emlékük él, és összekapcsolódik a baloldal képzetével. Jelentős bizalmi válság is kialakult: a rendszerváltás után újra hatalomra jutott baloldal a ’90-es években a piacgazdasági átállás nehézségeivel került szembe, s a Bokros-csomaggal feladta a szolidaritáshoz kapcsolódó elveit. Még nagyobb sebet ejtett a politikai baloldal hitelességén, hogy a 2002-es újabb választási győzelem után, konszolidáltabb helyzetben sem tartotta be a szociális rendszerváltásra vonatkozó ígéretét. Elhanyagolta ugyanakkor az érzelmi azonosulás szempontjait is. A nemzeti identitáshoz kapcsolódó jelképeket és érzelmeket átengedte a jobboldalnak. Ahogyan Kerényi György, a Reform-Műhely egyik szervezője hozzászólásában fogalmazott: nem törődött „a nép lelkével”. Megszűnt „szerethetőnek” lenni. Elmulasztotta a közösségek építését és fenntartását. 1997-ben szinte átmenet nélkül ráengedte a magyar nyilvánosságra a kereskedelmi televíziók fogyasztáscentrikus, gagyi világát, és azt sem kényszerítette ki, hogy a szerződésekben vállalt közszolgálatisági követelményeket betartsák.
Ez a társadalom szellemi állapotában vissza nem fordítható változásokat indított el. Ahogyan a „politikai baloldal” egyre súlyosabb kompromisszumokat kötött a hatalom megőrzése érdekében, úgy tartott egyre kevésbé igényt a baloldali értelmiség véleményére. (A „népi baloldaliak” már a rendszerváltás után háttérbe szorultak, ahogyan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem lesz itt semmilyen „harmadik út”, „demokratikus szocializmus”, hanem „vadkapitalizmus”, „eredeti tőkefelhalmozás”, ahol a közös tulajdon magánítása „100 évre eldönti, hogy tulajdonos leszel vagy rabszolga”.
Nem találtam rá utalást Földes cikkében, és a tanácskozáson sem hangzott el, ezért én teszem hozzá: a balliberális kormányzás idején is jelentős volt a korrupció, aminek nagy része van a hitelvesztésben, abban, hogy hatástalanná vált a NER fékevesztett korrupciója elleni kritika. Azért küldjék el az egyik korruptat a választók, hogy visszajöjjön a másik?