Az elmúlt három évtizedben fokozott érdeklődés és intenzív viták tárgya volt a nemzetközi rend átalakulása. Hasonlóan nagy figyelem kísérte az egyes államok belső politikai és gazdasági rendszerének változásait. A vitákban alkalmazott érveket gazdagították olyan kiemelkedő elméleti munkák, mint Samuel Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, valamint Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című könyve. Huntington a kommunizmus és kapitalizmus ideológiai és politikai szembenállásának megszűnését követően a civilizációk közötti konfliktusok erősödését vélelmezte. A legveszélyesebb szembenállást a nyugati keresztény civilizáció és az iszlám viszonyában feltételezte. Fukuyama a liberális demokratikus rendszer és a piaci kapitalizmus terjedésében és pozícióinak erősödésében látta az átalakulás lényegét. Emmanuel Kant a demokratikus béke elméletére alapozva a liberális demokráciák terjedésében egy békésebb nemzetközi rend lehetőségét vizionálta.
A 21. század kezdetétől bekövetkezett események Huntington előrejelzését igazolták. A nemzetközi rend alakulása azonban még az ő pesszimizmusát is felülmúlta, amennyiben nemcsak a civilizációk közötti konfliktusok erősödtek, hanem az azonos civilizáción belüliek is. Ennek legkirívóbb példája az orosz-ukrán háború. Fukuyama optimizmusát a liberális demokratikus politikai rendszer terjedésével kapcsolatban az elmúlt három évtized történései nem támasztották alá. Ennek felismerése késztette a szerzőt arra, hogy a politikai rendszerek fejlődését és átalakulását egy nagyobb történelmi távlatban vizsgálja. A fejlődési tanulmányok témakörében folytatott kutatómunka eredményeit egy kétkötetes tanulmányban publikálta. Az első kötet – A politikai rend eredetei – az emberi történelem kezdeteitől a francia forradalomig terjedő időszakot, a második kötet – Politikai rend és politikai hanyatlás – a francia forradalomtól napjainkig terjedő időszakot elemzi. Fukuyama kutatási témaválasztását egyrészt korábbi előrejelzéseinek pontatlansága, másrészt az összeomló, kudarcos államok számának növekedése motiválta. Mindkét problémára az állam történelmi fejlődésének és az országok politikai rendszereinek vizsgálatából adódó következtetésekben kereste a válaszokat. A politikai intézmények három kategóriáját tekintette kritikusnak az országok fejlődése tekintetében: az állami adminisztrációt/kormányzást, a politikai hatalmat gyakorlók feletti törvényeket/jog uralmát és a hatalmi pozíciókba választottak elszámoltathatóságát/igazságos parlamenti választásokat. Fukuyama szerint amennyiben egy országban a politikai rend erre a három pillérre épül, a siker feltételei adottak.