Örömünkre szolgál, hogy Ónody Gomperz Tamás mind a témaválasztással, mind a bojkott eszközével elégedett volt. Megjegyeznénk ugyanakkor, hogy mindez nehezen lett volna megvalósítható, ha hallgatunk rá már akkor, amikor azt mondta, hogy a NER részének kell tekinteni minden olyan ellenzéki képviselőt, aki felveszi a mandátumát. Mert ha nem vesszük fel a mandátumot, akkor ugye obstruálni is elég nehéz. De ha ezen az ellentmondáson a szerző könnyen túl tudott lépni, akkor mi sem ragadnánk le itt sokáig.
https://jelen.media/kozelet/az-ellenzeki-let-elviselhetetlen-konnyusege/
Ónody Gomperz Tamás azt rója fel kritikaként, hogy „A parlamenti ellenzék pártjai nem rendszerváltásban gondolkoznak, a legfontosabb céljuk a számukra fenntartott rezervátumon belül a saját szervezeti túlélésük biztosítása. Ezért örülnek mindennek, ami ebben a házi versenyben az egymáshoz képest mért pozícióikat erősíti, legyen szó választási részsikerről vagy ügyes parlamenti akciózásról.”. Fontos mondatok ezek, bár ember legyen a talpán, aki a konkrét cikk ismerete nélkül megmondja, hogy az első, a második, a harmadik vagy esetleg a negyedik kétharmad után születtek.
Éppen ezért a válaszhoz nem a jövőbe, hanem a múltba kell tekinteni. Az elmúlt három évben az ellenzéki pártok pontosan a szerző elvárásainak megfelelően viselkedtek. Nem volt verseny, nem volt taktika, csak a nagy közös cél, a rendszerváltás, melynek fontossága végül a politikát is zárójelbe rakta az ellenzéki oldalon. Ennek volt a csúcsteljesítménye, amikor a megfelelési kényszer súlya alatt az ellenzéki pártokat egy olyan miniszterelnök-jelölt képviselte, aki szerint le kell váltani az ellenzéki pártokat. A végeredmény pedig egymillió szavazó elvesztése és Orbán Viktor legnagyobb többsége lett.
Mi a hibákból inkább tanulni szeretnénk és nem ragaszkodni hozzájuk, ezért most annak látjuk értelmét, ha valami mással próbálkozunk.
Amit Ónody Gomperz Tamás leír, az valójában a politika és a plurális demokrácia tagadása. Márpedig az ellenzéki pártok versenye a mi meggyőződésünk szerint nem távolabb visz a kormányváltástól, hanem éppen ellenkezőleg. Ezen álláspontunkat jól láthatóan osztják a választók is, hiszen az egységesen rendszerváltásról éneklő ellenzéki kórusra kevesebben szavaztak, mint a versengő ellenzéki pártokra. Lesz még valószínűleg együttműködés az ellenzéki pártok között, de annak nem lehet a módja még egyszer az, hogy a meglévő ideológiai és tartalmi különbségeket el akarjuk tüntetni, ezzel egy mondatra szűkítve a programunkat. A különbségekre büszkének kell lenni, azokat ki kell domborítani, és nem szabad letagadni, hogy mi jobban örülnénk, ha az LMP lenne a legerősebb ellenzéki párt, mert akkor több esély lenne a zöldfordulatra. Tudjuk, hogy ez ma nincs így, de legalább az ambíciót ne kelljen szégyellni.
Lehet persze azt mondani, hogy Magyarországon az ellenzéki oldalon egy nagy demokrata pártra van szükség. Van ilyen opció a jelenlegi palettán is, a Demokratikus Koalíció nagyjából ezt képviseli. Lehet velük egyetérteni, és lehet velük vitatkozni is, mi az utóbbiban hiszünk inkább. De az álláspont érvényre juttatásának nem az a módja, hogy a többi pártnak megtiltjuk a mosolygást, a létezést és a politizálást, hanem hogy a szavazók többségét meggyőzzük az álláspont helyességéről. Eddig ez az elem valahogy mindig hiányzott a rendszerből, ezért marad az a pótcselekvés, hogy megpróbáljuk felülről megmondani egyes pártoknak, hogy hogyan kell viselkedni.
Ónody Gomperz Tamás azt is a szemünkre veti, hogy a jelenlegi helyzetben „a tiltakozás adekvát képi megnyilvánulása az elszánt arckifejezés, a haragtól izzó tekintet, az ökölbe szoruló kéz, a könnycsepp.” Ebben az esetben újfent remek hírrel tudunk szolgálni a szerzőnek, ugyanis az ellenzéki oldalon politikusok egész tárháza jár el ezen iránymutatás szerint, ezért bőven tud miből és kiből választani. Mi inkább azt képviseljük, hogy a választók nem hülyék, és pontosan tudják, hogy egy országgyűlési képviselő a mindennapi élet során más problémákkal néz szembe, mint ők maguk, és ha ennek az ellenkezőjét akarjuk eljátszani, akkor kinevetnek. És azt is gondoljuk, hogy a választók elsősorban nem együttérzést, hanem megoldást és cselekvést várnak a politikától. Magyarországon kis túlzással nem bal- és jobboldal harcol egymással tíz éve, hanem a „minden jó” politikája megy szembe a „minden rossz” üzenetével. Mivel az eredmények eddig nem minket igazolnak, ezért szerintünk érdemes árnyalni ezt a képet.
Mi tehát a következő időszakban sem szeretnénk elengedni sem a politizálás, sem az obstrukció, sem a mosolygás lehetőségét.
Mi nem rendszerváltást szeretnénk, hanem annál is többet: radikális zöldfordulatot. Ezzel egyedül vagyunk a magyar pártrendszerben, de mi ezt nem eltagadni, hanem kihangsúlyozni szeretnénk, és nem szégyelljük, hogy növelni szeretnénk a párt támogatottságát. Mi nem a kétségbeesettséget és az eszköztelenséget szeretnénk politikai ajánlattá formálni, hanem a tartalmi állításainkat és a cselekvést. Örülünk, ha sikerül visszavonati az erdőirtó rendeletet, és büszkék vagyunk arra is, ha a Fidesznek nem sikerül sunnyogva ledobni magáról a szociális rendszer minden felelősségét.
A szerző az LMP szóvivője