Az év elején Donald Trump betört a világpolitikába és teljesen felborította a globális világrendet. Az egész világsajtó elemzi egyes agresszív lépéseit, de a világrendszer egészének átalakulására, újrarendeződésére még nem fordult kellő figyelem, pedig a rövid távú hatások után éppen a közép- és hosszú távú átalakulás az izgalmas kérdés. Trump közveszélyes politikai vállalkozó, aki az amerikai válságot akarja újracsomagolva eladni, de egy-két éven belül kiderül majd a világpiacon, hogy ez az áru belülről romlott. A technomogulok globális reklámja hamis, és Amerika, hosszú válság után megsebzetten, új elnök alatt zökken vissza a régi helyére, és dühöngve nyugszik bele abba, hogy csupán a globális rendszer egyik hegemón hatalma lesz, Kína, az EU és India társaságában. Addig azonban nagy balhé lesz, igen pozitív hatással, mert az EU-nak éppen az amerikai konfrontáció nyomására van szüksége a maga függetlenségi harcához és elmélyült integrációjához, és Kína is meghallja majd India felzárkózó lihegését, és kissé visszafogja a puha gyarmatosítás vad rohamát a globális rendszerben.
A 2020-as évek közepén lezárult egy hosszú korszak a világrendszerben a II. világháború után, amelyet az amerikai dominancia jellemzett, és egy új világrend lép a helyére, amelynek az egyik döntő frontja az Európai Unió függetlenségi harca az amerikai dominanciával szemben. Ez a hosszú korszak az utóbbi évtizedekben két nagy belső korszakváltást ért meg, először a bipoláris – a Kelet és Nyugat, a Szovjetunió és az Egyesült Államok – mélységesen megosztott világrendjének összeroppanását, majd az Egyesült Államok által uralt unipoláris világrend – Pax Americana – erózióját és fokozatos szétesését. Végül a globalizáció felgyorsulása a multipoláris világrend fokozatos kialakulására, a három hegemón – USA, EU és Kína – színrelépésére vezetett. Ezekben az években a multilaterális világrendben már zajlik a Kelet és Nyugat hagyományos ellentétének a Globális Észak és a Globális Dél újtípusú feszültségévé való átalakulása is. Mindkét korábbi időszaknak megvolt a maga domináns paradigmája, elméleti keretezése (conceptual framework) és hétköznapi hitvallása (conventional wisdom). A két legutóbbi paradigma, a neoliberális világkép homogenizációja és a globális világrendszerek – Észak és Dél – éles szétválasztása még mindig versenyez egymással a köznapi gondolkodásban, de már csak alárendelt szerepkörben. A bipoláris világrend összeroppanása után a neoliberális paradigma ugyanis már csodát ígért. A korlátlan globális szabadpiac tökéletességével eltelve a liberális világrenddel a „történelem végét” hirdette meg, de az is kiderült, hogy a kiépülése során csak újabb mély ellentmondásokat épített be a világrendszerbe. Ezek feltárása már a 2008-as pénzügyi világválság nyomán megkezdődött és a növekedésnek, a fogyasztói társadalom korlátainak és a klímaválságnak az elmélyülésével tetőzött. Az utóvédharca folyamán a globális sikerpropaganda ellenére egyre jobban kiderült, hogy a neoliberális világrend olyan ellentmondásokat hozott létre, amelyek akadályává váltak a fejlődésnek, ezért át kellett írni a korábbi történelmet, vagyis megjelent az „új múlt”, mint az átértékelt múlt árnyéka a korábbi neoliberális fejlődési paradigma felett. A történelem vége fikciója helyett most, a multilaterális időszakban a nyitott történelem, az előrelátható bizonytalanság és a hibrid biztonság dinamikus paradigmája alakult ki és ez adja meg az új periódus legtágabb elméleti keretét.
Az „új múlt” feltárása folyamán megfogalmazódott, hogy a kilencvenes években Amerika igyekezett rákényszeríteni a világra a Washingtoni Konszenzust, a világméretű szabadpiac ideológiáját, mint a liberalizmus és a demokrácia világméretű győzelmét, ami állítólag már meghozta a „történelem végét”. Minden országban elvárás lett a demokráciák bevezetése, sorra jöttek létre a látszatdemokráciák, és a politológusok buzgón osztályozták is őket a felvett – sokszor álságos – demokratikus intézmények szerepe szerint. A Pax Americana rezsimjében illett demokráciának lenni, még Kína is demokráciának nyilvánította magát, hát persze, hogy csak a saját kritériumai szerint. Ám ez a globális ideológiai diktatúra hamar szertefoszlott, mivel Amerika világpiaci sikerei is tovatűntek, így aztán nem a „történelemnek” lett vége, ahogy meghirdették, hanem az amerikai egypólusú világrendnek.
Így kezdődött meg mintegy három évtizede az első nagy fordulat, a Szovjetunió összeomlása után a húszas évek közepén az unipoláris Pax Americana szétesésével a második nagy fordulat. Már a húszas évek eleje óta mély átalakulás zajlik a világban, az egymással szorosan összekapcsolódó, együttes válságok globális rendszerként jelentkeznek. Az új fordulatot a globalizáció felgyorsulása és ellentmondásos alakváltása készítette elő, amit általában polikrízisként emleget a nemzetközi média. A polikrízis az országok széles társadalmi területeinek – főleg a gazdaságnak – szoros összefonódása és egyúttal kemény ütközése, amit az Egyesült Államok és Kína viszonya klasszikusan megtestesít. A polikrízis nyomására az egyes országok hevesen versenyeznek, de ugyanakkor szervesen összekapcsolódnak, a multipoláris világrendben a mély konfliktus és a szoros együttműködés együttesen jellemzi őket. Sőt, a polikrízis tombolásával valamiféle „háborús” szituációba is sodródhatnak, mert egészében véve a globális rendszerben a biztonság fogalma kitágul, és nem katonai dimenzióinak előtérbe kerülésével újfajta „hibrid háborúk” sorozata indul el.
Az amerikai társadalom többsége a világbirodalom összeomlása után csalódott lett és legutóbb annak a helyreállítására szavazott. Trump híres mondása az ukrán háborúról ezt a megújult világbirodalmi törekvést tükrözi. Az „egy nap alatt megoldom” felfogás mögött az van, hogy Amerika domináns globális szerepével ezt meg tudja oldani, és csak Amerika tudja az ilyen mély válságokat megoldani. Ez Trump újabb színrelépésével a globális versenyben visszaszoruló Egyesült Államok sértett reagálása, mint az egyközpontú, unipoláris világ, az új Washingtoni Konszenzus bevezetésének kísérlete, ami látványos kihívás Kínával, de még ennél is erőteljesebb kihívás Európával szemben. Megválasztása után Trump rögtön kiadta az új globális jelszót, „Világ zsarnokai, egyesüljetek”, és Orbán, mint a legjobb tanítvány, az elsők között volt, aki ezt visszhangozta. Az erősödő szélsőjobboldali hullám hatására azóta végighömpölygött a hazai – és jelentős mértékben a nemzetközi – médián is Trump és Orbán törekvéseinek párhuzama, netán a „barátságuk”. A nagy különbség ellenére a közös vonások is kidomborodtak, hiszen autoriter fordulat zajlik Amerikában, sőt Trump már a hivatalba lépése előtt megkezdve „uralkodását”, globális offenzívát készített elő.
A világrendszer válságának és a hegemónok harcának a jelei nyilvánvalóak, mert ebben a közegben Trump jelszava, a „Tegyük Újra Naggyá Amerikát” reális veszélyt jelent valamennyi globális szereplő, így az EU számára is. Nem kétséges, hogy Trump szót fog érteni a többi „zsarnokkal”, hiszen politikai nagyvállalkozóként valójában maga is egy óriási kormányzati céget vezet agresszív techreklámmal. Ugyanakkor ezzel az ellentmondást nem tűrő amerikai dominancia-igénnyel viszont tragikusan ütközni fog az autokráciákban is a kedves „kollégákkal”, és még hevesebben a demokratikus országokkal az amerikai világbirodalom, a Pax Americana megújult helyreállítási törekvésében. Az új amerikai technomogul stílusú autoriter kihívás súlyosan elmélyíti az átmeneti világrendszer válságát és nyilvánvalóvá teszi az új, szabályozott (rules-based) multilaterális világrend kialakításának szükségességét, és ennek keretében az EU függetlenségi harcát is Amerikával szemben.
A kilencvenes évek amerikai álma, az álságos globális demokratikus fordulat után most világméretű autokratikus fordulat játszódik le, mert a polikrízis kavargásában felbátorodtak a fejlesztési diktatúrát bevezető helyi elitek. Manapság formálisan sincs „demokráciakényszer”, mint a kilencvenes évek elejének naiv állapotában, de van vad gazdasági versenykényszer és globális „hibrid háború”, minden globális szabály felrúgásával. Világszerte elterjedt az erőskezű diktátorok divatja és a dinamikus modernizált autokráciák a multilaterális világrendszerben újfajta, konfrontatív bipoláris világrend kialakítására törekedtek. A világ napjainkban már a Globális Észak és a Globális Dél szétválásaként polarizálódik. A modernizált autokráciák együttes akcióját Kína már korábban kezdeményezte a Globális Dél megszervezésével, Trump fellépése egyben erőteljes amerikai válasz is erre a Délről érkező kihívásra. Az új amerikai álom valójában az amerikai világbirodalom átalakult formában való helyreállítására való törekvés, a hanyatló globális hegemón kísérlete Amerika visszanyert dominanciájára, kiterjesztve a Globális Észak megszervezésére.
Az igazi bonyodalmat azonban az adja, hogy a polikrízis időszakában, az újfajta bipoláris konfrontációt is felidéző világban az egyes gazdasági, pénzügyi, politikai és kulturális területek az egyes országok között nemcsak szétválnak egymástól és ütköznek is egymással a régi szabályok szerint, hanem számos területen már egymásba is ékelődnek és szorosan össze is kapcsolódnak az új szabályok szerint, ahogy ez Amerika és Kína gazdasági kapcsolatrendszerében a leginkább megfigyelhető. A polikrízis éppenséggel az ellenséges összekapcsolódásról szól, a bipoláris konfrontációk és összefonódások együttes, „tarka”, gyakran változó rendszeréről. A globális kihívás és a hatalomgyakorlás jellege is ezzel alaposan megváltozott, a tekintélyuralmi rendszerek egy részében éles váltás történt, a kemény hatalmat inkább a puha hatalom váltotta, az objektív tényekkel szemben sokkal inkább a szubjektív érzelmekre épített, vágyott világ került előtérbe a kommunikációban. A polikrízis időszakának a legfontosabb „ipara”, gazdasági-politikai főszereplője a telekommunikációs szektor, Amerikában a techmogulok uralmával, élükön Elon Muskkal, az Egyesült Államok „másik elnökével”. A technológiai óriás cégek adják a hadosztályait, így az agresszív dezinformációs rendszer magasiskolájában Trump ebben is túlteljesített és mintát adott. A politikai vitákat a kultúrharc irányába terelte és ideológiailag militarizálta is a közvéleményt, amit az összes autokrata vezető buzgón követett.
Az amerikai globális uralom kiépítésének második kísérlete kapcsán azzal van teli a világsajtó, hogy Trump kiszámíthatlan és megbízhatatlan. Trump mint politikai nagyvállalkozó már megjárta az üzletzárás és a csőd szakaszait és felkészült az újabb kudarcra is. Az amerikai világuralom általa kiprovokált kudarca révén viszont markáns kontúrokkal megjelennek majd a Globális Észak és a Globális Dél szervezetei és egy új globális világrend körvonalai is. A rossz hírben a jó hír az, hogy ez az autoriter fordulat Amerikában, és Trump meghirdetett globális politikája szerte a világban már kiprovokálta és felgyorsította az európai kihívást. Trump hatalomra kerülése élesen szembefordította Amerikát Európával, ezért az EU-nak meg kellett kezdenie a saját függetlenségi harcát Amerikával szemben. Az Európai Unió súlyos kihívással néz szembe, kívülről a globális világrendszer radikális átalakulása, a polikrízis dúlása, belülről pedig a gazdaságban, romló nemzetközi versenyképessége miatt. Jóllehet az unió tagországainak vezetői gratuláltak Trumpnak a megválasztásához, Európában a széles közvélemény átlátta, hogy ez az autoriter fordulat Amerikában nagyon rossz hír az EU-nak és a vámháborúval vészhelyzetet hoz létre az EU és az Egyesült Államok között. Ez azonban végül is kikényszerítheti Európa radikális megújulását, mert a dúvad belépésével a polikrízis fokozódása gyors választ, a formálódó amerikai autokráciával szemben függetlenségi harcot követel.
A vezető személyiségek nyilatkozataiból világosan kiderül, hogy az EU mostanság már az amerikai gyámkodástól való megszabadulással, vezető szerepével való szembefordulással határozza meg magát. Az alárendelt szerepet elutasítva, de a Globális Észak keretein belül való együttműködést megcélozva keresi szerepét a multipoláris világrendben. Ebben a vészhelyzetben már rövid távon is kibontakozik az európai függetlenségi harc két frontja, egyrészt a felgyorsított versenyképességi reformok, mint a fokozott gazdasági integrációval újra megalapított „Közös Piac”, másrészt a „stratégiai autonómia”, mint az új, önálló uniós védelmi politika igénye, már csak Ukrajna érdekében is. Erre utal az új Európai Bizottság reakciója már az első évében: előtérben a komplex gazdasági átalakulás, a vészhelyzeti reakciók gyors mentéssel és a „stratégiai autonómia” megszerzésével. Bármilyen furcsa is, a súlyosbodó német és francia kormányzati válságok is pozitív előjelek az európai függetlenségi háborúban, főleg Németországban, ahol a hosszú Merkel-korszak az amerikai katonai biztonságra és az olcsó orosz energiára támaszkodva, valamint Kelet felé az intenzív kereskedelmi kapcsolatok csodálatos demokrácia-formáló hatásában bizakodva, a kényelmes tétlenségbe sodorta egész Európát. Az EU felébredése már megtörtént, az átalakulás megkezdődött, ezért a következő években az új tagállamok is már egy megújult EU-val fognak találkozni, mert az új, kiterjesztett „Közös Piac” és az újonnan kialakított „Védelmi Európa” együttese az integráció erőteljes mélyítésével, kiterjesztésével jár.
A jelenlegi válságkezelésben, a fenntartható fejlődés elvén alapuló paradigmában így egyre markánsabban mutatkozik meg nemcsak az új világkép és az új stratégia keresése, hanem az „új múlt”, az elmúlt korszak radikális átértékelése is. Az új stratégiai koncepciót a globális rendszer elmélete és a fejlesztési stratégia paradigmaváltásaként, azaz mindkét – külső és belső – oldaláról, az új világrendre való rádöbbenés keretében, azaz a korábbi paradigmájának erőteljes bírálataként és átértékeléseként, avagy „a minden másképp volt” felismeréseként lehet bemutatni. A jelenlegi válságkezelést is komoly mértékben megzavarja azonban a régi neoliberális paradigma makacs részleges túlélése a tudományban és a közvéleményben, ami jól meghatározható gazdasági és társadalmi érdekekhez kötődik. Az EU működésének alapja viszont a válságokon keresztüli megújulás. Már Jean Monnet, az EU egyik megalapítója rámutatott arra, hogy az EU a válságokon keresztül fejlődik, vagyis a fejlődési útvonalát a kreatív és innovatív válságok jelzik, ezért minden előrelépésnél új koncepció és új szótár szükséges a váltás bemutatásához.
Az EU-ban minden új szakaszban újra kell szervezni az integrációt, az új követelményeknek megfelelő intézményeket és szabályokat teremtve. Az Európai Unió ötévenként szervezetileg is megújul, mivel az EP-választások után a többi uniós intézmény is átalakul. Az intézményi váltásnál az előző ciklus mindig számos megoldatlan problémát hagy az új intézményekre, de a gyorsan átalakuló globális világrendszerben állandóan új problémák is jelentkeznek. A belépő uniós intézményrendszer a régi, még az előző ciklusból átöröklött problémákat is az új idők szellemében kezeli és innovatív válságként oldja meg. Megfigyelhető volt ez az éles váltás a válságkezelésben már a korábbi intézményi ciklusok között is, de ez az újtípusú kreatív válság a 2024-ben induló ciklusban még sokkal markánsabban, erős fordulatként jelentkezik. Az unió nem maradhat tovább az amerikai biztonsági védernyő alatt, felelősséget kell vállalnia a saját katonai védelméért, a NATO szervezetén belül ki kell építenie a saját katonai védelmi rendszerét is, mert csak így tud Amerikától független globális politikát folytatni.
Az uniós elemzés kereteit az adja, hogy multipoláris globális rendszerben egymást kergették a gyors változások, amelyek elvezettek a most folyó éles váltáshoz. A húszas évek elején elkezdődött a polikrízis, mint a többféle globális krízis szoros összefonódása, ami határozott fordulatra vezetett az egész világrendszerben, és jelenleg újabb koncepcionális „újra-keretezést” követelt az EU-ban is a globális versenyképesség veszélyeztetése miatt. Ezzel a 2020-as évtizedben a multipoláris rendszerben felgyorsult globális átalakulás már a polikrízis időszakához kapcsolódik, de 2024-ben, az intézményváltás idején új kettős, külső és belső nyomás nehezedett az EU-ra. A külső nyomás az ukrán háború kezelése és a belső nyomás a globális versenyképesség új követelményei révén, mint a külpolitikai és társadalmi válságkezelés együttes igénye, mert most újra kell tervezni az innováció kezelését, újfajta uniós integrációs rendszert kell szervezni. Ez nagy belső társadalmi átrendeződéssel is jár, az újabb tömeges társadalmi morajlás már a 2024-es EP választás előtt érzékelhető volt, főleg a Politikai Európa és a Szociális Európa a belső válságában. Nevezetesen az ukrán háború átrendezte az EU egész globális politikáját, a klímaválság kezelésének, a versenyképesség növelésének rövid távú hatásai/költségei pedig erős társadalmi ellenállást váltottak ki. Az EP választási előrejelzések 2024-ben már megkongatták a vészharangot a Szociális Európa tekintetében, előrevetítették a tömeges társadalmi elégedetlenség miatt a szélsőjobb előretörését és bizonyos kompromisszumok szükségességét, miközben az „externáliák”, az ukrán válsággóc hevessége és tartóssága mély szakadékot teremtett a világpolitikában és – felerősítve a közel-keleti válsággal – a Globális Észak és a Globális Dél fokozott konfrontációjára vezetett.
Az uniós stratégiai rendszer megújítása ugyan minden uniós intézményváltás során elengedhetetlen, mert a fogalmi keretek és a narratívák gyorsan változnak a globális világrendszer egymást váltó korszakaiban, de a felgyorsult világrendszerváltás 2024-től a hármas válsággal és benne a Globális Észak és a Globális Dél erősödő konfliktusával különösen mély fordulatot követel, ezért most, az újabb globális – külső és belső – változások miatt radikálisan át kell alakítani az EU korábbi, ötéves stratégiai programját. Az átrendeződés legalább egy évig eltart, amíg a belépő új EU-intézményrendszer a visszajelzések alapján korrigálja a maga működési rendjét és bevezeti az új stratégiáját. A felgyorsult fejlődésben az új globális fejlemények miatt 2024-ben az EU egész intézményi rendszerében és stratégiájában mély átalakulás játszódott le, ami súlyosan befolyásolja az európai és hazai helyzetet, a bővítésről a mélyítésre való fordulatot, a reagálást a globális versenyképesség átalakulására és az ukrán háborúra.
Egészében véve a második von der Leyen vezette Bizottság belépésekor mély fordulat történt, így erős kontraszt van az előző és a most debütáló bizottság között. Mára a multipoláris rendszer kialakulása intenzív szakaszába lépett és ezzel az EU-t arra készteti, hogy egykori megalapításához hasonló mélységű intézményi forradalmat hajtson végre. Kívülről felizzott a „globális háborúság” az ukrán és a közel-keleti háborúk, valamint a terjedő „hibrid háborúk” sokasága révén, s az unióban belső válság is jelentkezett a globális versenyképesség veszélyeztetése formájában. A fordulat a leginkább az egyre markánsabban szétváló Globális Észak és Globális Dél konfliktusában szembetűnő, de új helyzetet jelez az is, hogy radikálisan megváltozott az EU Amerikával és Kínával folytatott gazdasági versengésének a jellege is. Az új koncepció központjában a globális versenyképesség fogalmának radikális átértékelése áll, amely a klíma, a gazdaság és a biztonság együttes válságkezelésére épül, s azt a tudásalapú társadalom szempontjából közelíti meg. Ez lehet a megújuló Európai Unió, amellyel az Orbán rezsim frontálisan és végzetesen ütközik.