Vigyázz a fejősteheneidre! Épp azért, mert sok a tejük. Ne az jusson mindig az eszedbe, hogy hopp, ott van az a jószág, szelíden kérődzik, bambán néz, de a szeme meleg és hűséget sugároz. Tudod, hogy nem tiltakozik, engedelmesen fogadja a fejést, mintha sejtené, hogy ez a világ rendje. Előfordul viszont, hogy a tulaj elgaloppírozza magát, s a mindinkább szűkülő lehetőségei miatt újra és újra nála köt ki. Úgy ítéli meg, hogy a legegyszerűbben, s hogy másnak ne szúrjon szemet a probléma, a hiányzó tejmennyiséget mindig vele pótoltatja.
Az állattartás szabályait már rég felrúgta. Tehenei kókadoznak, az istálló állapota cudar, a tetőről eső idején becsorog a víz – a fenntartható fejlődés legprimitívebb kliséit is sutba dobta, takarmányból leginkább a selejtesre alkudott, kizárólag saját életterét tette komfortossá. Megtévesztette állatai szelídsége és a szerencse, hogy zömmel jól tejelők, úgymond, különösebb számítások, invesztálás nélkül is lehetett rájuk számítani. Közben feszültebbek, soványabbak lettek.
Azoktól kell elvenni, akiknek van – ezen az alaptételen osztozott a hatalom az alattvalókon, az utóbbiakat könnyedén rá lehetett állítani a régről örökölt klisékre, hogy kik is zsírosodnak az ő bőrükre. Az elosztás megannyi igazságtalansága, a pénzszórás szerves része lett a szemfényvesztésnek, a bravúr lényege, hogy a közönség sokáig nem törődött azzal, hogy a minden áron preferáltak messze nem alkalmasságukkal, teljesítményükkel vagyonosodtak elképzelhetetlen iramban.