Civil szervezetek, önkormányzatok, magánszemélyek évek óta kongatják a vészharangot, hogy gond van a vízzel, a pazarlás mértékével, az infrastruktúrával, a koordinálatlansággal, mégis, alig történik érdemi változás. Az Állami Számvevőszék egy tavalyi jelentésében közzétette, hogy nem működik a Nemzeti Vízstratégia, az éves vízhálózati veszteség a Velencei-tó medencéjének három és félszerese, ami 17 milliárd forintnyi kiesést jelent.
A probléma nagyságát jelzi, hogy néhány éve megalakult a Víz Koalíció nevű országos szerveződés, amelyben civil szervezetek, önkormányzatok, szakszervezetek dolgoznak a helyzet javításán. Március végén negyedik alkalommal rendezték meg a Víz Hete programsorozatot, országszerte több mint 40 szervezet rendezett helyi eseményt a víz védelmében.
A megnyitó panelbeszélgetésen a Víz Koalíció legfrissebb tanulmányából osztottak meg néhány sokkoló adatot a közönséggel. Tavalyelőtt Magyarországon összesen több mint 93 ezer csőtörés történt, ami átlagosan napi 257 esetet jelent, vagyis szinte minden órában 10-11 újabb meghibásodás történik valahol az országban. A csőtörések nem csupán a vízellátásban jelentenek zavarokat, a javítási munkálatokkal komoly költségek jelennek meg, és az elfolyt vizet is ki kell fizetni. Az elöregedett vízhálózat jelentette problémák és az infrastruktúra felújítása régóta elkerülhetetlen, a jelenlegi állás szerint a hálózat teljes felújítása 280 évbe telne.
A beszélgetés résztvevői számos problémára kitértek, mint például arra, hogy az agglomerációs településeken épülő ipari parkok esetén gyakorta nem történik meg az infrastruktúra fejlesztése, ráadásul az önkormányzatok forráshiány miatt nem tudják olyan ütemben fejleszteni az ivóvíz- és csatornahálózatot, ahogyan a lakosságszám növekszik.
https://jelen.media/kozelet/magyarorszagon-sokaknak-napi-kuzdelem-a-ivovizhez-jutas/
Számítások szerint hazánkban minden tizedik ember szenved vízhiánytól, szennyezett víztől, vagy az elöregedett vízhálózat hibáitól. A vezetékes víz hiánya máig sokakat sújt az országban, és ahogyan a Roma Női Hálózat munkatársa fogalmazott, ha nem működik a vízhálózat, akkor nincs szennyvízhálózat, nincs szemétszállítás, úthálózat, járda sincs, tehát semmi sincs. Ráadásul a hátrányos helyzetű települések nem kicsi szegregátumok, például csak Kaposváron tízezer embert érint a probléma.
Az agglomerációban nemcsak az ivóvíz-hálózattal kapcsolatban merülnek fel problémák, a szennyvízkezelésben is hasonló nehézségek jelentkeznek. A megfelelő infrastruktúra hiánya, a túlterhelt szennyvíztisztító telepek és az elavult hálózatok súlyosbítják a helyzetet, ami a környezet szennyeződéséhez és ökológiai problémákhoz vezet.
A társadalmi szemléletformálás, a megfelelő tájékoztatás és a folyamatos párbeszéd nélkülözhetetlen az előrelépéshez, a Víz Koalíció egyik kiemelt célja a Gyáli-patak szennyezésének megszüntetése és annak revitalizációja. Öt önkormányzat és két civil szervezet fogott össze, hogy egy EU-s pályázat révén finanszírozható legyen a Gyáli-patak ökológiai rekonstrukciós terve.
Az aszály sújtotta magyarországi mezőgazdasági területek problémái kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy 2022 óta több aszályos év is kárt okozott Magyarországnak, a termőterületeink egyre nagyobb hányada sivatagosodik el. Ennek nemcsak az éghajlatváltozás az oka, hanem a jelenlegi tájhasználati gyakorlatunk is, amely az évszázad végére Magyarország területének nagy részét alkalmatlanná teszi a mezőgazdasági tevékenységre – ha nem változtatunk.
A tanulmány kitér arra is, miként mélyül évről évre a víziközmű szolgáltatók bevételei és kiadásai közti szakadék. „A víziközmű szolgáltatás árának 2013. évi befagyasztása, valamint az évről-évre jelentkező infláció, a bérköltségek növekedése, a szolgáltatókat terhelő adók és adójellegű elvonások, továbbá a megemelkedett energiaárak miatt (…) az állam jelentős forrásokat fordított a saját tulajdonába tartozó szolgáltatók működésének fenntartására, és tette ezt az önkormányzati tulajdonba tartozó víziközmű-szolgáltatók áfa-befizetéseinek és közművezeték adójának terhére.” Az elemző tanulmány azt is megállapítja, hogy az állami szolgáltatók – melyek számos önkormányzati szolgáltatót „bekebeleztek” – forrásigényét a jogalkotó a nem lakossági fogyasztókra terhelt megemelt alapdíjjal és a fogyasztással arányos díjjal igyekezett pótolni. Ezek azonban látszatmegoldások, és hosszú távon nem biztosítják a rendszer működőképességét.
A közelmúltban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is szót emelt az önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltatók tavaly január 1-én hatályba lépett rendelete kapcsán. Eszerint a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatási díját – a korábbiakkal ellentétben – egységesen szabályozzák. A közműves ivóvíz- és szennyvízelvezetés szolgáltatói díjához képest ez olyan mértékű költségnövekedést jelentett a települési önkormányzatok többségének, amely az állami feladatfinanszírozásból és a saját bevételekből nem volt kigazdálkodható. Az önkormányzatok jelentős része ezért az illetékes tárcához fordult és fog fordulni rendkívüli támogatásért (REKI), de erre a finanszírozási problémára nem tud megoldást nyújtani a REKI jelenlegi rendszere. A TÖOSZ ismételten kezdeményezi, hogy az állami központi költségvetés kompenzálja az önkormányzati tulajdonú víziközmű társaságok veszteségeit is legalább akkora mértékben, mint az állami tulajdonú regionális vízműközmű társaságokét, valamint hozzon létre tízéves futamidővel egy évi 60 milliárd forintos alapot, amelyet csak az ivóvízhálózat rekonstrukciójára lehet fordítani az önkormányzati tulajdonú vízközmű vagyonban.