Január 29-dike, a vizsgaidőszak utolsó napja. Ismét tanulmányaim helyszínén, a Debreceni Egyetem patinás főépületében járok. Ismerős minden. Az 1932-ben átadott, jelenleg a bölcsészettudományoknak otthont adó létesítmény ma még a magyar állam, tehát mindannyiunk tulajdona. Ez a helyzet azonban hónapokon belül megváltozhat, az intézmény szenátusa ugyanis január 21-én, nagyon rövid, mindössze két hét „felkészülési idő” után, ellenszavazat nélkül elfogadta a magánegyetemmé alakulást. A vezetők döntésének gyorsasága és határozottsága országszerte sokakat megdöbbentett, de azok, akik ismerik a helyi közéletet és az intézményt, nem igatán lepődtek meg.
Ha az ember nem a főbejárat felől közelít, ahogy én sem, hanem az egyik hátsó ajtón, megszemlélheti az oldalt elhelyezkedő egyetemi templom felújítása miatt a terület lezárásához használt kerítésen az „Illetékteleneknek belépni tilos!” feliratú táblák sokaságát. Az ajtóhoz kézfertőtlenítőt helyeztek ki. A folyosókon csak néhány hallgató lézeng, a büfé zárva. Bár a kávégépeket az elmúlt években kicserélték, az egyik éppen nem működik. A tágas díszudvaron székek sorakoznak, várva, hogy a járvány végén valakik használatba vegyék őket.
2012 decemberében az egyetemi polgárság itt, a díszudvaron tartotta a kormány felsőoktatási reformtervei miatt összehívott hallgatói fórumot. Én a harmadik emeleti kerengőről figyeltem az akkori rektor, Fábián István beszédét. Innen vonultunk aztán a helyi hallgatói önkormányzat, a DEHÖK akarata ellenére a város főterére. A hetekig tartó, országos diáktüntetések láttán a kormány ugyan meghátrált, de mára szépen lassan szinte mindent megvalósított az elképzeléseiből.
A privatizálást megszavazó szenátusig vezető út egyik fontos állomásához néhány hónappal később, 2013 áprilisában érkeztünk meg. Balog Zoltán akkori humánminiszter ekkor terjesztette fel a köztársasági elnöknek Szilvássy Zoltán belgyógyász–farmakológust rektorjelöltként. Ráadásul úgy, hogy a szenátusi választáson – Fábián István visszalépését követően – Paragh Györgyre, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum elnökére az egyetemi polgárok kétharmada adta a voksát, Szilvássyra mindössze 25-en szavaztak. Áder János végül természetesen aláírta a törvényes, de a szokásjoggal szembemenő kinevezést.
Szilvássy Zoltán rektori tevékenységéről az ország közvéleménye először akkor alkothatott képet, amikor javaslatára 2015-ben Mocsai Lajos volt kézilabdaedző, a Testnevelési Egyetem komolyabb kutatói múlttal nem rendelkező rektora díszdoktori címet kapott a Debreceni Egyetem szenátusától. Ennél nagyobb visszhangot váltott ki 2017-ben, hogy – szintén Szilvássy kezdeményezésére – az egyetem díszpolgári címet adományozott Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is. Az indoklás szerint az autoriter vezetőnek is köszönhető, hogy a Paks 2 beruházásban komoly szerepet kaphat a Debreceni Egyetem. A döntést követően a hvg.hu kérte ki az egyetemtől a szavazással kapcsolatos dokumentumokat. Ezekből kiderült, hogy az egy nap alatt lezárt online voksoláson a tagok több mint 60 százaléka szavazott, közülük a 90 százalék támogatta az előterjesztést, hárman tartózkodtak, hárman pedig nemmel szavaztak. A döntés ellen előbb az ÁJK Alkotmányjogi Tanszék, majd a TTK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, később pedig a TTK Fizikai Kémiai Tanszék és a TTK Analízis Tanszék is tiltakozott. Őket aztán Szilvássy a helyi önkormányzati tévében „szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánoknak” nevezte. Hasonló, a nyilvánosságot is elérő, szervezett oktatói ellenkezésre Debrecenben az esetet követően nem találunk példát.
A mostani, modellváltásról szóló, ellentmondás nélküli szavazásnak voltak tehát előzményei, ezek önmagukban azonban még nem magyarázzák meg, hogyan sikerült két hét alatt ilyen könnyen elfogadtatni a szenátussal az egyetem sorsát hosszú távon meghatározó döntést. Ehhez szükség volt a 2020 novemberében tartott szenátusválasztásra is. Az egyetem honlapján is olvasható információk szerint – a korábbi évektől eltérően – akkor már nem mérethette meg magát akárki: az egyetem különböző szervezeti egységeinek vezetői, a karok esetében tehát a dékánok javaslatai alapján egy jelölő bizottság állította össze a választhatók listáját. Így állt elő az a helyzet, hogy az egyetemi polgárok több karról is pontosan annyi személyre szavazhattak az online tisztújításon, mint amennyi helyet az adott kar számára fenntartanak az intézmény vezető testületében. Ráadásul a dékánokat, akik a jelölésekre javaslatokat tettek, nem választják – a rektor nevezi ki őket. A rektor az új kiválasztási módszerrel tehát könnyedén elérhette, hogy az oktatói közösségből kizárólag a személyéhez hűséges személyek kerüljenek be a testületbe.
Na de mi a helyzet a hallgatókkal?
A Debreceni Egyetem 70 fős szenátusába 17 személyt a DEHÖK delegál, egyet pedig a doktorandusz önkormányzat. A két szervezet munkáját a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviselete hivatott koordinálni. Ennek az elnöke a szintén szenátusi tag Körösparti Péter, aki az Eduline információi szerint idén tölti be a negyvenet és aki a privatizálással kapcsolatos vitában a legnagyobb, debreceni egyetemi hallgatókat tömörítő közösségi csoportban olyan acélos érvekkel védte a modellváltást, minthogy: „Az egyetem nem szólhat bele, kik lesznek a kurátorok? Miért, most beleszólhat, hogy ki legyen az oktatásért felelős miniszter?”. A szervezet alelnöke Csiszár Imre, Hajdúnánás fideszes alpolgármestere, aki a szakmai önéletrajza alapján szintén a negyvenhez közelít. Korábban mindketten vezető szerepet töltöttek be a hallgatói önkormányzatban.
Azt, hogy a DEHÖK irányvonalára a mai napig komoly hatással vannak, mi sem mutatja jobban, mint amit Csont István, a szervezet idén megválasztott új elnöke mondott a beiktatásán: „Az elmúlt évek munkája mindenki számára példaértékű lehet, és igyekszem majd én is hű lenni az eddigiekhez, és végig vinni a szervezetet azon az úton, melyet az elődök fektettek le”. A Debreceni Egyetem honlapja az eseményről írt beszámolóban azt is megemlíti, hogy Bartha Elek oktatási rektorhelyettes a következőképpen köszöntötte Csontot: „Sokan irigylik azért a jó kapcsolatért a Debreceni Egyetemet, amely a hallgatói önkormányzattal csaknem két évtizede kialakult. Biztos vagyok benne, hogy az új elnökkel, Csont Istvánnal is ebben a szellemben folytatjuk a megkezdett munkát, így remek eredményeket fogunk elérni”.
Ilyen előzmények után persze nem volt meglepetés, hogy az elméletileg a hallgatói érdekképviselet ellátó szervezetek delegáltjai közül senkinek sem volt kifogása a magánegyetemmé alakítás ellen.
A kormány által az egyetemre ráerőltetett rektor a hallgatói szervezetek közreműködésével tehát úgy alakíthatta át az intézmény legfontosabb döntéshozó szervét az évek során, hogy annak szűrőjén könnyedén átcsusszanhasson a privatizációs előterjesztés. Vannak azonban olyan jelek, amelyek azt mutatják: az oktatók és a hallgatók között is jelentős azok száma, akik elégedetlenek a döntéssel és az elfogadás módjával egyaránt. A Debreceni Egyetem autonómiájáért indított online petíciót már közel ezren írták alá, közvetlenül a szenátusi szavazás előtt pedig a tiltakozók egy csoportja piros-fehér szalagokat tekert az egyetem előtti szökőkút szobraira. Január 24-én aztán 22 debreceni professzor adott ki nyilatkozatot, amelyben sérelmezték a döntést megelőző széleskörű egyeztetés hiányát.
Debrecenben az elégedetlenek hagyományosan nehezen tudják megszervezni magukat a hatalommal szemben, ritkák a jelentős számú tüntetések. Feltételezhető azonban, hogy „normális körülmények között” a szalagtekerésnél és a petíciózásnál komolyabb ellenállásba ütközött volna a magánosítási kísérlet: csakhogy a koronavírus-járvány miatt esély sem volt egy erősebb tüntetés megszervezésére: nem csak gyülekezési tilalom van, hanem a kollégisták sincsenek a városban. Az egyetemi polgárok jelenlegi közösségi életét mi sem szemlélteti jobban, mint a főépület alagsorában található hirdetőtábla: két albérletet kínáló papír mellett egy angol nyelvtanár hirdetése látható, tán még tavaly őszről.
2012-ben itt, a főépületben, aztán úton a belváros felé, végül Debrecen főterén azt skandáltuk: „Az egyetem a miénk!”. Most, kilenc év elteltével, ez már nem biztos, hogy így van.
Kifelé menet az ajtóhoz kihelyezett kézfertőtlenítőhöz lépek, de hiába: üres.