Márki-Zay Péter: Azért a víz az úr!

Olvasási idő: kb. 3 perc
Az egységes ellenzék miniszterelnökjelöltje véleménycikkében annak a reményének ad hangot, hogy a lengyeleket és a magyarokat nem az illiberális rendszerek megszilárdulása, hanem a szabadság újbóli kivívása köti újra össze. Márki-Zay Péter az írását két független médiának, a patinás Gazeta Wyborcza-nak és a Jelennek küldte el.

Akció

Lengyelország és Magyarország történelme számos ponton találkozik, szinte már Szent István korától összefonódott a magyar és a lengyel uralkodóház. Nagy Lajos személyében közös uralkodója is volt népeinknek; a lengyel trónon egy ideig Báthori István erdélyi fejedelem is ült. Az 1848-49-es szabadságharc egyik legnagyobb hőse pedig a lengyel Bem József volt, aki a császári önkénnyel és a Habsburgok segítségére siető cári csapatokkal szemben harcolt a magyarok oldalán. A sokkal közelebbi történelmünkből említeni kell a poznani munkásfelkelést, amely az 1956-os magyar forradalom közvetlen előzményének tekinthető. És talán az 1989-es magyar rendszerváltás is másként alakult volna, ha nem előzi meg a Szolidaritás Mozgalom megalakulása a gdanski hajógyárban és ezzel nem indult volna el a kommunista rendszer visszafordíthatatlan erjedése a keleti blokkban. 

A két nép egymás mellett állt a rendszerváltozás folyamatában, és nem egyszer fordult elő, hogy a lengyelországi politikai változások és a magyarok egymás után zajlottak le. Sorsunk ma is összefonódik, igaz, okunk nincs az ünneplésre. Az illiberális, autokrata, a demokratikus intézményeket szisztematikusan romboló kormányzás éveit éppúgy megtapasztalhatták a de facto Kaczynski által vezetett Lengyelország és az Orbán által leuralt Magyarország polgárai is. 

Nemrég Varsóban jártam, ahol Donald Tuskkal és más ellenzéki vezetőkkel találkozhattam. Nagy hatással volt rám tettrekészségük, a demokratikus közösség iránt érzett felelősségérzetük és küzdő szellemük.  Nagyon hasznos tapasztalatokra tettem szert, mi mindig szívesen tanulunk lengyel barátainktól.

A demokrácia leépítése, a gyűlöletkeltés és az unióval való folyamatos konfliktuskeresés közös pontjai országaink illiberális rendszereinek. Orbán Viktor vezette Magyarország emellett hazánk ezeréves történetének legkorruptabb rendszerét építette ki, ahol a miniszterelnök családja és baráti köre a gazdasági életben is kulcspozíciókat, és mesés vagyonokat szerzett, a kenőpénzek és szívességek rendszere pedig áthatja a teljes adminisztrációt.

És míg a lengyel kormány unióellenessége mellett erősen kritikus Oroszországgal szemben, addig Orbán Viktor Vlagyimir Putyin csodálójaként és az orosz érdekek kiszolgálójaként árulja el nap mint nap politikai közösségünket és az európai eszmét és ha anyagi érdeke fűződik hozzá, akkor kész a Kínai Kommunista Párt érdekeit a magyarok érdeke elé helyezni. 

Közös történelmünk megcsúfolása lenne, ha a lengyeleket és a magyarokat hosszabb távon illiberális államaik megszilárdulása kötné össze a 2020-as években és nem a szabadság újbóli kivívása, a demokrácia újjászületése, amikor a hatalom szeretetét leváltja a szeretet hatalma. Hiszünk Európában és atlantisták vagyunk, gazdasági és politikai közösségünk az Európai Unió, a biztonságunkat jelentő katonai szövetségünk a NATO. Mert így élhetünk békében és szabadságban.

Magyarország számára a kormányváltás esélye a demokrácia helyreállításának esélye. Az egykori liberális és antikommunista Orbán Viktor mára ma már nemcsak illiberális, hanem nem is demokrata. Befolyása alá hajtotta és bizalmi emberein keresztül kézben tartja a legfontosabb független intézményeket: az Alkotmánybíróságot, a Legfőbb Ügyészséget, az Állami Számvevőszéket, a Nemzeti Választási Bizottságot, a Magyar Nemzeti Bankot, megszállta a médiát és uralja hirdetési piacot is. Befolyást szerzett a kulturális intézményekben, az egyetemeken, és jóformán felszámolta a magyar önkormányzati rendszert, elvonta a települések forrásainak és jogköreinek többségét, kiszolgáltatta falvainkat és városainkat a központosított hatalomnak.  

Vélt vagy valós ellenfeleivel szemben nem válogat az eszközökben: az ellenzékieket, a rendszerkritikus sajtó munkatársait, polgármestereket és tőle független vállalkozókat is törvénytelen eszközökkel, a Lengyelországban is ismerősen hangzó Pegazus kémszoftverrel figyelteti meg.

Orbán rendszerében a kiváltságos kevesek nem csak a törvényt alakították saját érdekeikhez, de felfoghatatlan vagyont halmoztak fel, miközben a felfelé vezető utat milliók számára torlaszolták el; mára Magyarország az Európai Unió legszegényebb állami közé tartozik, mélyszegénységben élők tekintetében rosszabb mutatókkal csak Bulgária rendelkezik. 

Ezeréves történelmünk lekorruptabb kormánya élén Orbán Viktor hatalma megtartása érdekében leépíti a demokratikus intézményrendszert és feladja a rendszerváltáskor még konszenzusos nemzeti külpolitikát. Miközben Putyin éppen megkérdőjelezi a Szovjetunió összeomlása után kialakult, és nemzetközileg elfogadott status quot, és Ukrajna ellen egy újabb agressziót készít elő, Orbán nem a szovjet birodalmi elnyomás alól felszabadult állomok oldalára, hanem egyre nyíltabban Putyin szolgálatába áll.

Pár nap múlva, március 15-én Magyarországon az 1848-as forradalom kirobbanására emlékezünk. Azokra a szabadságszerető magyarokra, akik dacolva a túlerővel kiálltak a magyar nép szuverenitása mellett és fellázadtak az idegen önkénnyel szemben. Álságos, hogy hosszú évek óta a szabadságjogokat romboló, elnyomó államot építő, milliókat szegénységben hagyó magyar miniszterelnök önmagát ünnepli ezen a napon hívei előtt. És, hogy a tömeg nagyobb legyen, kerül-amibe kerül, buszokkal és vonatokkal hozatja a közönséget mindenfelől és bizony Lengyelországból is. Ahogy Orbán és az őt ünneplő közönség nem azonos Magyarországgal, hiszem, hogy az oroszbarát magyar miniszterelnök beszéde alatt tapsoló lengyelek sem azonosak a lengyel néppel. 

Az idei március 15. különleges lesz demokratikus politikai közösségünk számára is, hiszen bő két héttel később a parlamenti választáson a szavazók bizalmával újra kivívhatjuk a magyar szabadságot. A nagy küzdelem előtt lélekerősítő lesz összegyűlnünk nekünk, szabadságszerető magyaroknak is, hogy emlékezzünk nemzeti forradalmunk hőseire, Petőfi Sándorra, a márciusi ifjakra, a bátor pesti polgárokra, történelmünk egyik legdicsőségesebb pillanatára. 

Megtisztelő lenne, ha ezen a napon lengyel testvéreink közül is sokan velünk ünnepelnének és részt vennének a kormányváltásra készülő közösség megemlékezésén. Felemelő lenne együtt kiállni a szabadság és demokrácia ügye mellett, és megüzenni az új autokráciáknak, Petőfit idézve: “Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

Bízom abban, hogy a győzelemre készülő magyar ellenzékiek ünnepi demonstrációjáról magukkal viszik hazájukba a győzni akarás és a remény üzenetét. Magyarországon már látjuk: az alagút végén, ott pislákol a fény. A remény fénye. 

 

 A Jelen véleményrovatában megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Akció