Az Egyesült Államok már bevezetett egy 10 százalékos vámot a kínai termékekre, hivatkozva arra, hogy Kína forrása a fentanyl nevű fájdalomcsillapító alapanyagainak, s ismert, hogy ez a szer súlyos problémákat okoz Amerikában. Legutóbb egy újabb 10 százalékos vámemelést jelentett be Donald Trump elnök, majd a február 21-én kibocsátott „Amerika az első befektetési politika” című dokumentumban nemcsak, hogy különbséget tett barátok és ellenségek között a befektetések szempontjából, de név szerint kiemelte a Kínai Népköztársaságot az utóbbiak között: „bizonyos külföldi ellenségek, beleértve a Kínai Népköztársaságot”. Velük az a baj a dokumentum szerint, hogy amerikai befektetések örvén tulajdonképpen modern technológiákat akarnak zsákmányolni, s ezért az Egyesült Államoknak nem lehet az a célja, hogy bármi áron befektetéseket vonzzon. „A Kínai Népköztársaság ezeket a stratégiákat különböző módokon gyakorolja, láthatóan és rejtetten egyaránt, és gyakran harmadik országokban működő partnercégeken vagy befektetési alapokon keresztül” – mondja.
A dokumentum szerint a kínaiak az amerikai gazdaság koronagyémántjait támadják, s a felsorolt területek között a technológián kívül ott találjuk az élelmiszereket, általában a mezőgazdaságot, az ásványokat, a természeti kincseket és a kikötőket is a maguk szolgáltatásaival. Az egész folyamatot felhasználják arra – szól a dokumentum -, hogy fejlesszék és erősítsék a hadseregüket, a hírszerzésüket és a különböző biztonsági szolgálataikat. A kínaiak továbbá hasznot, pontosabban tőkét húznak abból, hogy eladják a vállalataik értékpapírjait az amerikai és más külföldi tőzsdéken – ilyen galád ez a kapitalizmus -, s így kiaknázzák ezeket a tőkeforrásokat arra, hogy fejlesszék a hadseregüket. Ezt a dokumentum más részén, ahol a „nyitott befektetési környezet” értékéről beszél, „ragadozó befektetésnek” nevezi. Új szabályokat helyez kilátásba a tervezet, amelyek megakadályozzák az amerikai vállalatokat és befektetőket abban, hogy olyan befektetéseket eszközöljenek, amelyek segítik fejleszteni a kínai „katonai-polgári fúziót”, és megakadályozza a Kínai Népköztársasággal kapcsolatban lévő embereket abban, hogy „kritikus” amerikai üzleteket és vagyonelemeket vásároljanak. Ez az általában a befektetésekről szóló dokumentum Kínán kívül egyetlen más országot sem nevez meg név szerint.
Hogy nagyjából mit kell ezen az alapon elképzelnünk, azt szépen demonstrálja az amerikai külkereskedelemért felelős úgynevezett kereskedelmi megbízott, Juan Millán nyilvános kommentárja a kínai hajózási, logisztikai és hajóépítési dominanciáról. (A nyilvános kommentárnak az a funkciója, hogy az adott témához az érintettek véleményét kérje a végső állásfoglalás kialakítása előtt.) Arról kérik az amerikai piaci szereplők véleményét, hogy mi lenne, ha illetéket vetnének ki a kínai tengeri szállítási operátorokra és a kínai gyártású hajókra, illetve valamilyen módokon támogatnák az amerikai operátorokat és az amerikai gyártású hajókat üzemeltető társaságokat.
Ezekből az elképzelésekből látszik, hogy jelenleg az amerikai adminisztrációnak minden pénzt megér Kína akadályozása és a távoltartása az amerikai piacoktól. A kínai reakciók viszont viszonylag nyugodtnak tűnnek. A Global Times című félhivatalos lap szemleírója például úgy döntött, hogy nem a befektetésekről szóló dokumentumra figyel fel először, hanem arra, amit Trump mondott a kormányülés után: „Annyi mindent látok, ami arról szól, hogy nem akarjuk Kínát ebben az országban. Ez nem igaz. Azt akarjuk, hogy az Egyesült Államokban fektessenek be…, mi pedig Kínában fogunk befektetni”. Majd hozzátette, hogy „mi jó viszonyt akarunk Kínával”. És csak ezután jön a kínai lapban a megszokott okfejtés a közös érdekekről, hogy az egyoldalú lépések aggasztják az érdekelteket, és így tovább. A pekingi kereskedelmi minisztérium közleményét a tarifaemelésről akár én is meg tudtam volna írni, annyira az ismert és megszokott paneleket sorolja. Itt nem is annyira az érvelés a lényeges, azt tényleg lerágta már mindenki, akinek van foga, hanem a változatlanság. Az pedig egyrészt további kivárást, másrészt határozott nyugalmat sugároz. A kereskedelmi minisztérium által kilátásba helyezett ellenintézkedések talán valamiféle reciprokot jelenthetnek, de ez csak napi taktikai kérdés. Stratégiai válaszok stratégiai lépésekre várhatók, illetve ezek valószínűleg nem is igazán válaszok lesznek, hanem olyan lépések, amelyek kevéssé függenek a konkrét amerikai politikától.
Trump időről időre pozitívnak mondható kijelentéseket tesz Kínával kapcsolatosan, nemcsak azt, amelyet a kínai lap idézett. Önmagukban ezek nem éppen bombasztikus szövegek, csak ahhoz képest, hogy a mai amerikai politikusi klaszterben, beleértve a demokratákat is, senki nem mond ilyeneket. Ezért vannak olyanok, akik egészen messzemenő következtetéseket vonnak le ebből, mondván, Trump meg akar egyezni Pekinggel. Szélsőségesebb vélemények szerint ezért még Tajvant is elengedné. Ott már homályosabbak az érvek, amikor arról van szó, hogy miről is egyeznének meg. Ha Tajvan van az egyik serpenyőben, mi lehet a másikban? S ha ide csatornázzuk a találgatások egy másik népszerű csapását, amely szerint Oroszországgal azért akar kiegyezni az amerikai elnök, hogy Kína ellen fordulhasson, akkor vajon Kínával miért is akar kiegyezni? Graham Allison harvardi professzornak az a véleménye, hogy Trump személyes nézetei egyértelműen kilógnak a kongresszusi fősodorból. Emlékezhetünk, hogy Ronald Reagan volt olyan elnök, aki azt gondolta, hogy ha ő személyesen tárgyal az ellenlábasokkal, akkoriban a szovjet vezetőkkel, úgy sokkal közelebb jutnak a vágyott célokhoz, mintha csak darálja az adminisztráció az egyébként általa is nagyban meghatározott politikai irányt. Trump is ilyen volt már az első elnöksége idején is, idézzük csak fel a kedves Kim Dzsong Ünnel való cimborálását. Most pedig meghívta Xi Jinpinget a beiktatására (végül Han Zheng alelnök vett részt), majd már elnökként gyorsan telefonbeszélgetést kezdeményezett kínai kollégájával. A napokban pedig attól hangos a politikai zuhanyozó, hogy az amerikai elnök áprilisban Kínába látogat.
Március elején rendezték Pekingben az úgynevezett „kettős gyűlést”, vagyis a legfelsőbb, nem a párthoz közvetlenül kötődő tanácsadó szervezet, a Politikai Konzultatív Konferencia, illetve a parlament, a Nagy Népi Gyűlés éves összejövetelét. Ekkor minden évben megvitatják a kormány beszámolóját, s számos szakpolitikai területen elmondják az elképzeléseiket, így a külpolitikai elképzeléseket is ismertetik. Az idei körülmények sajátossága éppen az a nemzetközi várakozás volt, amely az új amerikai kormányzat és Kína viszonyát lengi körül. Wang Yi külügyminiszter nem is kertelt ezügyben, azt mondta, hogy „egyetlen ország sem táplálhatja azt az illúziót, hogy elnyomhatja és megfékezheti Kínát, miközben jó kapcsolatokat is építhet vele”. Az „egyetlen ország” nyilvánvalóan az Egyesült Államok. Nagyjából Trump első kormányzatának idejétől, Washington határozott Pekinggel való szembefordulásától kezdve érezhető a kínai politikán, hogy nem akar a puszta jó viszony reményéért alkalmazkodni. Wang most is azt hangsúlyozta, hogy vannak partnereik a világban, Oroszország naprimér, s szerte a globális délen, ezek nagyon fontosak a számukra. Nem mintha ezen országok többségével leányálom lenne az együttműködés, de nem ellenségesek, lehet velük bizniszelni. Moszkvával kapcsolatban azt mondta, hogy „az érett, stabil és rugalmas kínai-orosz viszony nem inog meg az események alakulásától, és nem fenyegeti semmilyen harmadik fél beavatkozása”. Az azért valószínű, hogy ezen a problémán erősen dolgozik a pekingi diplomácia, nyilván fel kell készülniük a legkisebb elmozdulásokra is. A kínai média folyamatosan lelkes az ukrajnai béke lehetőségétől, nagy kő esne le az üzleti szívekről, ha megszabadulhatnának az Oroszország elleni szankcióktól. S nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy milyen volt Moszkva és Putyin attitűdje a 2000-es években, amikor már baráti viszony volt a két ország között, de a kínaiak legtöbb gazdasági próbálkozása és kérése masszív falakba ütközött. Ma el lehet képzelni olyan kimenetet, amelyben Oroszország asszertívebbé válik.
Alapvetően befolyásolta a „kettős gyűlés” hangulatát a mesterséges intelligencia terén elért hatalmas kínai siker, a DeepSeek R-1 névre hallgató nagy nyelvi modellje. Azon el lehet vitatkozni, hogy a kínai politikai tervezők fókusza szempontjából ez a siker mennyire jött a semmiből, az azonban biztos, hogy a mára amúgy is izmosra gyúrt öntudatnak ez még adott egy komolyabb szteroid löketet. „Ahol blokádok vannak, ott áttörések is vannak” – mondta Wang Yi, utalva az amerikai politikára, amely igyekszik a kínaiakat elzárni az amerikai magas technológia termékeitől. A „kettős gyűléssel” párhuzamosan tartottak Pekingben egy hagyományos diákkonferenciát a Duke Egyetem rendezésében, amelyen felszólalt Xie Feng Washingtonban működő kínai nagykövet is, aki részletesen beszélt a két ország kapcsolatairól. Tőle a tulajdonképpen szokásosnak mondható „nyitott”, ugyanakkor fenyegető kínai álláspontot hallhattuk. Eszerint Kína érdekelt a jó kapcsolatokban. Mindenféle kísérlet Kína leválasztására vagy az ellátási láncok széttörésére nagy problémákat okozhat mindenkinek, s a kereskedelmi vagy tarifaháborút a kezdeményezők is nagyon megszenvedik majd. Beszélt Tajvanról, s arra intett, hogy mindenki tartsa be az eddigi nyilvános felelősségvállalásait, mert aki (na ki?) Tajvant Kína megállítására akarja használni, az csak saját magának okoz problémákat. Beszélt a fentanilról, ami miatt országa kapott Trumptól 10 százaléknyi általános tarifaemelést, nem sok újat mondva: hangsúlyozta, hogy Kína az első ország a világon, ahol 2019 óta hivatalosan ellenőrzik a fentanil előállításához szükséges vegyületek gyártását és kereskedelmét, s hozzátette, hogy az ezen az alapon bevezetett tarifák kontraproduktívak lesznek.
Kína az amerikai 10, majd újabb 10 százalékos tarifaemelésre gyorsan válaszolt. 15 százalékos vámot vetett ki amerikai agrártermékekre, búzára, kukoricára, gyapotra és a teljes baromfi vertikumra, 10 százalékot a disznó- és marhahúsra, szójára, gyümölcsökre, zöldségre és tejtermékekre. Peking egyben panasszal fordult a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) az amerikai vámok miatt. Tíz amerikai vállalatot helyeztek a „megbízhatatlan alanyok listájára”, ami praktikusan azt jelenti, hogy megtiltották számukra a Kínával való kereskedést, illetve a kínai befektetéseket. Vizsgálatot indítottak a kínai hatóságok amerikai optikai-szál termékeket forgalmazó cégek ellen, amelyek a gyanú szerint megkerülik a kínai vámokat. Hirtelen kórokozókat és vegyi anyagokat is azonosítottak amerikai fa- és szójaszállítmányokban, s azonnal leállították ezek importját. Szakértők szerint azonban a jól kimért ellenintézkedések inkább csak jelzésül szolgálnak egyelőre arra, hogy tud Peking másképp is viselkedni, ha nagyon rákényszerítik. Wang Yi azt mondta, hogy „ha az Egyesült Államok továbbra is fékezni akarja Kínát, mi határozottan ellene fogunk tenni”. Hangsúlyozta azonban, hogy nagyon is elképzelhetőnek tartja a két ország partnerségét, s kölcsönös hozzájárulásukat a másik sikereihez.
Nagyon úgy tűnik, hogy egyfajta legyengített gyáva nyúl (vagy csirke) játszmát látunk, amelyben a két egymás felé rohanó fél nem is rohan olyan gyorsan, s talán nem is arra számít, hogy majd a másik elugrik, hanem arra, hogy mindketten majd megállnak. Ettől még borzasztó nagy csattanás is lehet belőle.