Előző cikkeinkben sokszor utaltunk rá: a hasonlóságok, történelmi párhuzamok mellett legalább olyan fontosak a különbségek is a két ország, a két társadalom, a lengyel és a magyar között. Sokáig azt hittük, mi vagyunk a szerencsésebbek a közép-kelet-európai versengésben, amelynek díjazottja megkapja a térség legpechesebb nemzete érdemjelet. Nos, lehet, hogy tévedtünk, a lengyelek képesnek látszanak arra, hogy sokszoros válsághelyzetben ne az elzárkózást, hanem a nyitottságot, szabadságot és demokráciát válasszák.
Az október 15-i parlamenti választások eredményét nem is lehetett másként értelmezni, mint úgy, hogy Lengyelország nyitottabb, „európaibb” fele került többségbe, s kisebbségbe szorult a konzervatív, a világot, a progressziót, az emberi jogokat, a sokféleséget gyanakvással szemlélő nacionalista nemzetrész. Kisebbségbe szorult ugyan, de ez továbbra is igen tekintélyes tömeg. Az eddigi jobboldali kurzus kiválóan alkalmazta a Fidesz világértelemzői által hozott terveket: a gyűlöletpropaganda, a migrációval, a nemváltó óvodásokkal való ijesztgetés megérintett sokmillió lengyel választót. Ráadásul a szomszédban immár majd két éve dúló háború is felkavarta a félelmeket és gyűlöleteket. Korábban hirtelen magukhoz ölelték az oroszok által megtámadott ukránokat, pedig a rendszer történelempolitikájának egyik fő eleme az ukrán nacionalisták által elkövetett tömeggyilkosságok emlékezete volt. Magukhoz ölelték – egy idő után azonban zavaró lett az utcán a keleti-szláv beszéd, az ukránok megjelenése a zsúfolt orvosi rendelőkben és a szociális intézményekben, a munkaerő- és lakáspiacon. A jobboldali kormánypárt nyolc éve folyamatosan az Európai Unió normái és intézményei ellen ágált. Nem volt könnyű dolguk a jobboldali euroszkeptikusoknak, a lengyelek többsége ugyanis – alapvetően gyakorlati tapasztalatok alapján – otthon érzi magát az unióban. Ezért szedték elő a legutóbbi világháború emlékezetét, húzták rá a náci bűnöket a mai Németországra, s folytattak németellenes propagandát. Ráadásul azt harsogta a pártos állami média, hogy mivel Németország az EU vezető állama, az európai igények – mint például a jogállamiság betartásának követelménye – csupán álca arra, hogy megvalósuljon a német uralom Lengyelország felett. Az EU a „negyedik német birodalom” – állították. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a lengyelek majd 35 százaléka az egyébként rosszul kormányzó jobboldalra, a Jog és Igazságosság (PiS) pártra szavazzon.
https://jelen.media/vilag/rezsimbontasra-keszul-tusk-koalicioja/
A hatalomváltás rekordhosszúságú időt igényelt. A megvert PiS utóvédharcát erősen támogatta az elnöki hivatal. Andrzej Duda a PiS jelöltjeként került az államfői posztra, és most mindent megtett, hogy amíg lehet, elhúzza a folyamatot, akadályozza a demokratikus koalíció kormányra kerülését. Ezt idáig tehette meg, a szejm tegnap kormányfővé választotta Donald Tuskot, aki koalíciós kormányt alakít. Ebben a saját liberális pártja mellett jelen van egy konzervatív agrárpárt, egy urbánusabb centrumerő és a Baloldal, amely maga is koalíció, mert egykori utódpártiak, valamint nőjogi és meleg aktivisták tömörülnek benne neomarxista doktrinerekkel.