Végigültem a vitát, amelyet a sajtó állapotáról folytattak hozzáértő kollégák a CEU-n tartott 2024-es Budapest Fórum keretében. Sok egyéb témában vitatkoztak, vagy még inkább értettek egyet különböző politikai szereplők és akadémiai szakemberek a fórumon. Ötven éve gondolom magamat újságírónak, mi érdekelne jobban, mint a szakmám sorsa? Ne számítson a Jelen olvasója csupán korrekt tudósításra, értelmezni és kommentálni is fogom az elhangzottakat. Vitám is van velük néhány ügyben. Elsősorban azt hiányoltam a panelbeszélgetésből, hogy nem érintették a médiával kapcsolatos társadalmi attitűdök 21. századi nagy változását. Ennek a jelentőségét óriásinak gondolom és magam sem értem a mechanizmusait. Nekem mindenesetre megdöbbentő a társadalom mai médiahasználata, a korábbi tekintélyek eltűnése és új, pillanat alatt keletkező bálványok, véleményvezérek felbukkanása.
A személyesség tömegessé lett, az egyéni vélemény ténnyé.
Sok évvel ezelőtt tapasztalt fotóriporter kollégám mondta nekem: az elektronikus fotózás tömeges megjelenésével a fénykép már nem bizonyíték, már nem a tények megjelenítője. Retus addig is volt, de a vele reprezentált intézményes hazugság kiáltó volt. Az ilyen totális hangazavarban sokan kérdezhetik: milyen alapon beszél bárki is tényekről, igazságról, hiszen a valóság megfoghatatlanná lett.
A vitában négyen vettek részt. Munk Veronika, a Telex korábbi társ-főszerkesztője, a szlovák Dennik N tartalomfejlesztési igazgatója, Kardos Gábor, a 444-et kiadó Magyar Jeti vezérigazgatója, Bartosz T. Wielinski, a varsói Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese, Jan Vitasek, a prágai EU-Media kiadója. A vita moderátora Kert Attila, az Euronews magyar kiadásának főszerkesztője volt.
Megpróbálom összefoglalni a szerintem a vitában elhangzott legfontosabb csomópontokat. Ezek – a résztvevők személye magától értetődévé teszi – a liberális média létezésének, túlélésének és szerepváltásának lehetősége körül dilemmákat érintették. Kert Attila a közepébe vágott: képesek-e a szerkesztőségek megőrizni a függetlenségüket és pénzügyileg életképesen működni, azaz talpon maradni?
Wielinski nosztalgia-áriával emlékeztetett rá: a rendszerváltozás utáni években a szabad és független sajtó remek üzlet volt. Lapja képes volt fantasztikus székházat építeni bevételeiből és egész sajtóbirodalom nőtt köréje. A kiadóépület három szintjét valaha megtöltötték az újságírók – most az irodák többségét külső felhasználók bérlik. Wielinski a korábbi lengyel kormány ellenségességét hozta fel első helyen. A konzervatív-jobboldali hatalom meg akarta ölni a Gazeta Wyborczát. A többi jelenlévő is azt sorolta, hogy az autoritárius, populista politika, amely szinte totális rabságba ejtette az államot, miként zárja el a független sajtó hagyományos bevételi forrásait, elsősorban a hirdetéseket. Ebben a helyzetben lehet ugyan a korszellemre, médiafogyasztási változásokra hivatkozni és várni az összeomlást, de – hangoztatták – az újságírók nem adhatják fel a függetlenség elvét és fő feladatukat, a mindenkori hatalom ellenőrzését. Ha a hirdetési bevételekre alapozott modell nem működik – és csak részben az ellenséges kormányzati lépések miatt –, akkor a médiának új üzleti modellt kell alkalmaznia.