Ennek jegyében vették el az eddig megosztott adóként működő gépjárműadó-bevételt, tették ingyenessé a közterület-foglalást és a parkolást egyaránt. Ezek a bevétel-kiesések eltérő mértékben érintették az önkormányzatokat. A gépjárműadó elvétele döntően a kisebb településeket sújtja, míg a nagyobbak számára fájóbb a parkolási bevétel kiesése. Emellett felmerült a kormányzati „igény” arra is, hogy a polgármesterek veszélyhelyzetben hozott döntései csak a megyei védelmi bizottság jóváhagyásával léphessenek érvénybe. Ebből a gondolatkísérletből végül nem lett törvény, viszont az önkormányzatok által végzett védekezési költségeket nem térítették meg. A járványveszély idején hozott kormányzati intézkedések következtében megroggyant az önkormányzati rendszer. Az önkormányzatiság ellen indított akciósorozatba illik az a kormányrendelet, amely arról szólt, hogy Göd város közigazgatási területén különleges gazdasági övezetet jelölnek ki. (136/2020., IV. 17.)
A rendelet célja „a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása, a COVID-19 koronavírus fertőzés okozta tömeges megbetegedéssel járó humánjárvány negatív gazdasági következményeinek csökkentése”, amivel ugyancsak egyet lehetne érteni, csakhogy az nem teljesen világos, hogy miért is kellett ehhez Göd közigazgatási területén különleges gazdasági övezetet kijelölni. A kormány a rendelettel a település közigazgatási területéből kiszakított különleges gazdasági övezet önkormányzati tulajdonát a Pest megyei önkormányzatnak adta. Mint kiderült, valójában az önkormányzati tulajdon átrendezésével kívánták megalapozni, hogy e „különleges gazdasági övezetből” a helyi iparűzési adó ne a városi, hanem a megyei önkormányzat bevétele legyen.[jelen_img url=”/data/articles/0/03/article-0309/zombor_onkormanyzatok_mti_szigetvary_zsolt_fit_670x10000.jpg” url_large=”/data/articles/0/03/article-0309/zombor_onkormanyzatok_mti_szigetvary_zsolt.jpg” class=”block_placeholder fcenter selected” author=””]
A kormányrendeletet sokan egyedi, „gödi esetnek” tekintették, viszont Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2020. május 12-én, éjfél előtt beterjesztett egy törvényjavaslatot (T/10527.) „A különleges gazdasági övezetekről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról”, amely már általánossá kívánta tenni a gödi „megoldást”. Ez csupán egyetlen érdemi kérdésben módosult a parlamenti vita után, jelesül azzal, hogy a „Kormány a főváros, valamint a megyei jogú város területén nem nyilváníthat Területet különleges gazdasági övezetté.” A törvényt az Országgyűlés június 16-án elfogadta, majd két nap múlva hatályba is lépett.
A főváros és a nagyváros kiemelése a különleges gazdasági övezetek köréből ellentmond annak a sokat hangoztatott igazságossági törekvésnek, hogy az iparűzési adóból a székhelytelepülésen kívüli, a térségben lévő önkormányzatok is részesüljenek – mivel a legtöbb nagyvállalat pontosan ebben a települési körben található.
Az iparűzési adó nem csupán az Orbán-kormánynak szúrta a szemét. Már a korábbi kabinetek is igyekeztek az adóerő-képességet figyelembe vevő kiegyenlítési rendszeren túl is belenyúlni ebbe az adónembe. Az iparűzési adó államosítása végső soron kizárólag az Európai Unió kettős adózást tiltó szabályozása miatt nem valósult meg.
Tény, hogy indokolt a jelentősebb iparűzési adóbevétel igazságosabbá tétele, viszont ehhez az egész adórendszer átfogó felülvizsgálatára lenne szükség, s ennek keretén belül lehetne megtalálni a megyéket megillető adók körét is.
A különleges gazdasági övezetekről szóló törvény szerint mostantól csak a kormányon múlik, hogy a nagyvárosi körön kívül megvalósuló, legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű beruházások esetén kijelöl-e különleges gazdasági övezetet. Természetesen a megyei önkormányzatok egyértelműen érdekeltek abban, hogy a területükön legyenek ilyen kiragadott övezetek, s hogy hozzájuthassanak némi iparűzési adóhoz.
A megyék saját bevételhez juttatásának kérdése 1990 óta téma. Az Európa Tanács monitoring bizottságainak jelentései visszatérően jelezték, hogy lehetővé kéne tenni a megyék adókivetési jogát. A megyei önkormányzatok jelenlegi, lecsupaszított kompetenciáik alapján lényegében nem felelnek meg a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája által meghatározott alapelvárásoknak, így az adóztatási joggal erősebbé válhatnának. Ugyanakkor az a módszer, ahogyan most adóbevételhez kívánja juttatni őket a kormány, minden, csak nem fenntartható és kiszámítható megoldás. A megyei önkormányzatok alanyi jogon nem vethetnek ki adót, csak akkor, ha a kormány ezt eseti döntésekkel lehetővé teszi számukra, és az így biztosított adótöredéket az adót termelő gazdasági társaság székhelyönkormányzatától veszik el. Így ez a „megoldás” lényegében nem jelenti a megyei önkormányzatok megerősítését még akkor sem, ha a kivételesnek tekinthető gödi példa általánossá válna. A „különleges gazdasági övezetté” nyilvánított terület elvétele szétzilálja a közigazgatási egységeket, a megyei önkormányzatokat pedig – e tekintetben legalábbis – a települési önkormányzatok jogosítványaival ruházza fel. Magából a törvényből is kiolvasható, hogy a megyék jelenleg nem alkalmasak a gyakorlati feladatok végrehajtására, ezért szedi be helyettük az iparűzési adót a NAV, valamint a törvény felkínálja, hogy megállapodással egy a „beruházással közvetlenebbül érintett települési önkormányzat” lássa el a feladatokat a megyei önkormányzat helyett.
Lényegében tehát megint született egy olyan törvény, amely – ha később szélesebb körben alkalmazzák is – nem éri el eredeti célját, vagyis nem várható el tőle „Magyarország nemzetgazdasági stabilitása, gazdasági termelőképességének előmozdítása és versenyképességének fokozása”, arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy bizonytalanságban és fenyegetettségben tartsa a még önkormányzásra képes településeket.
A szerző közigazgatási szakember, 1999-től 2016-ig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára volt