Ungár Péter, az LMP társelnöke és parlamenti képviselője a minap valami egészen zavaros Facebook-posztban állt ki a melegek jogai mellett, amit több sajtótermék is felkapott. Ennek oka vélhetően az írás végső következtetése, de leginkább annak megfogalmazása: „Vannak, akik buzik. Senkinek sem adja ez ki az élete egészét, semmilyen szinten ez nem egy elsődlegesen fontos társadalmi kérdés. Essünk túl rajta. Engedjük el.” Egyetértek képviselő úrral abban, hogy el kellene ezt engedni, mert valóban nincs annak az ég világon semmilyen jelentősége, hogy ki kit, hogyan és miért szeret. A Pride hónap és a közelgő felvonulás apropóján született írás azonban több ponton is rendkívül problematikus és sajnos súlyosan kirekesztő.
Először is Ungár egyenlőségjelet tesz a melegeket kirekesztők és az egyenjogúságot támogatók közé. A képviselő szerint a szexuális kisebbségek kérdésköre „hisztériává vált, amely a valós súlyánál sokkal többet szerepel a vitáink között”. A kultúrharc, írja, „a budapesti Pride felvonulás idején lesz majd a magyar nyilvánosság egyik fő ügye, itt kínálkozik majd a lehetősége mindenkinek, hogy ízlés, családi háttér és baráti kör alapján besorolhassa magát vagy az egyedüli valódi nyugati értelemben vett jóembernek, vagy az egyedüli bátor fősodorellenes „régenmindenjobbvolt” forradalmárnak.” Bár az utóbbi csoportot is kiosztja ezek után, az egészet egyértelműen úgy állítja be, mintha itt lenne két oldal, mindkettő ugyanolyan álszent (hiszen a saját közönségének és morális felsőbbrendűség tudatának szól a mutatvány), és egyaránt felelős a „hisztériáért”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a „régenmindenjobbvolt fotelforradalmárok” sajnos nem állnak meg a szemforgató moralizálásnál, hanem nagyon is valós következményekkel járó gyűlölet-kampányokat folytatnak. A kormányzati hatalom birtokában pedig világszerte, Floridától Magyarországig a verbális agressziót törvényekbe is foglalják.
Ungár kijelenti azt is, hogy neki is elege van az amerikai kulturális termékekben már-már kötelezően szereplő, erőszakos meleg szálból (sic!). Az LMBTQ+ karakterek szereplése filmekben és sorozatokban a reprezentáció mellett éppen azt üzeni, hogy ebben az égvilágon semmi különös nincs. Ez lehet persze unalmas, de a homofób gyűlölettel szemben nem veszélyes. A kirekesztők és a kirekesztés ellen fellépők sosem ugyanannak az éremnek a két oldala. A lefóliázott könyvek és az oktatási intézményektől nem megfelelő távolságban lévő meleg-tematika mentes könyvesboltok, a melegeket pedofil bűnözőkkel összemosó törvény országában Ungár okfejtése sokkal több mint ízléstelen.
A képviselő azonban nem áll itt meg. A befogadó LMBTQ+ mozgalmat gúnyosan „betűleves” ideológiának nevezi, majd több pontban nyílt támadást intéz a transzszexuális és minden magát nem binárisként („queer”) meghatározó ember ellen (a kettő csoport nem feltétlenül azonos). Majd eljut oda, hogy kijelenti: „Az emberek vagy férfiak vagy nők. Nem-bináris emberek nem léteznek.”
Álljunk meg itt egy pillanatra. Én teljesen legitimnek tartom a vitákat arról, hogy milyen tereket nevezzünk ki „gender-semlegesnek”, még akkor is, ha soha senki semmilyen statisztikát nem tudott arról mutatni, hogy a transznők bármilyen fenyegetést jelentenének más nőkre nézve. Mint egy, a nyelvtani nemet nem ismerő nyelvű, ellenben durván patriarchális társadalom szülötte (ez lenne a magyar) az egyes indoeurópai nyelveken történő gender-semleges törekvéseket is enyhén szkeptikusan figyelem (bele ellenben nem szólok, mivel egyik sem az anyanyelvem, ezért nem tudom teljesen megítélni és megérteni ennek jelentőségét). Ahogy szerintem azt is nehéz vitatni, hogy aki nőnek született – szexuális beállítottságától és nemi identitásától függetlenül – egy nagyon más világban nő fel, mint az, aki férfinak. És itt nem csak a társadalmi női nemmel szembeni ezerféle diszkriminációnak és erőszaknak való kitettségre gondolok, hanem a biológiai jellemzőkből eredőkre is (amelyekhez természetesen ugyanúgy társadalmi folyamatok során kötődnek diszkriminatív gyakorlatok, „objektív”, biológiai okuk nincs). Ilyen például a szülészeti erőszak vagy a menstruációs szegénység kérdése. De az élsport is olyan terület, ahol a biológiai meghatározottság a férfinak születettek élvezte fizikai fölény miatt szerintem nem megkerülhető. Ahogy azt sem felejthetjük el, hogy a diszkrimináció és a társadalmi privilégiumok rendszere nem kizárólag nemi alapú (bőrszín, származás, vallás, társadalmi osztály, anyanyelv, testi és szellemi jellemzők mind-mind számítanak).
De Ungár nem azt állítja, hogy a nem-bináris emberek egyes törekvéseikben vagy akár az összesben tévednek. Nem, ő azt mondja, hogy ezek az emberek nem léteznek. Nincsenek. Ez pedig lényegében nem különbözik attól, amit a Fidesz és a Mi Hazánk állít: az apa férfi, az anya nő, a nem heteroszexuális emberek nem alkothatnak családot, nem normálisak, akár az említésük is 18-as karikát igényel, nem léteznek, nincsenek. Ungár szerint a „rendes buzik” (gondolom, a meleg férfiak és leszbikus nők, illetve talán a biszexuális férfiak és nők is, bár köztük ott van a nem-bináris mumus lehetősége) léteznek, lépjünk ezen túl, de a „betűleves” többi tagja na, az nincs. Retorikájában pedig arra játszik, hogy a nem-bináris embereket a társadalmilag leginkább elutasított csoportjukkal, a transznőkkel tegye egyenlővé. A „nőimitátor” egyébként mélyen homofób képe felett pedig könnyű győzelmet aratni.
Kérdés persze, hogy kinek is szól ez a szöveg. Estleg annak a Magyarországon aztán végképp mikroszkopikus közegnek, ahol az angolszász média és akadémiai elit gender-csatáit játszák le naprakészen? Vagy a se nem jóemberkedő, se nem jobbos fotelforradalmár „csendes többségnek” (pontosabban, ahogy őket Ungár Péter elképzeli)? Egy biztos, hogy írásával Ungár a nem-bináris emberek létezését tagadó 33-as paragrafus országában nyitott kapukat dönget. Úgy viselkedik, mint a jobbos fotelforradalmárok, akikről helyesen állapítja meg bejegyzésében, hogy „ugyanaz a véleményük, mint az adófizetői milliárdokból működtetett propagandának legalább azt ne várják el tőlünk, hogy még bátornak is tekintsük őket”. Hát igen…
A felelőssége azonban sokkal nagyobb, mint az egyszeri jobbos trollnak, hiszen a vezető politikusként élvezett nagy nyilvánosságot arra használja fel, hogy egy társadalmilag különösen diszkriminált kisebbséggel szembeni legócskább előítéleteket megerősítse, sőt, egyenesen ennek a kisebbségnek a létét kérdőjelezze meg. A teljes, totális kirekesztés ez, még akkor is, ha egyébként Ungár nyíltan meleg. Mindezt ráadásul a Pride kapcsán teszi, amit éppen egy maroknyi, a rendőri erőszak ellen lázadó transznő indított útjára. Igen, nélkülük Ungár meleg férfiként nem lehetne ma politikus, azt pedig végképp nem írhatná le, hogy „vannak, akik buzik, lépjünk tovább”. Én úgy vélem, hogy ezen a szövegen ellenben nem szabad túllépni. El kell ítélnünk a kirekesztést ebben az esetben is.
Ungár Péter válaszát holnap közöljük.
Fotó: Budapest Pride