A közvélemény szeptember 5-én hivatalosan is értesült róla, hogy a nyár nagyobb részét kitöltő tory miniszterelnök-válogatás eredményeként Liz Truss követheti Boris Johnsont az Egyesült Királyság kormányának élén. Bár a verseny indulásakor ez még messze nem volt egyértelmű, Truss végül határozottan utasította maga mögé legkitartóbb kihívóját, Rishi Sunakot: körülbelül 81 ezer szavazatot zsebelt be a párt tagságától, szemben a korábbi pénzügyminiszter 60 ezer támogatójával. Ha úgy vesszük, ez sokkal fölényesebb győzelem, mint ami annak idején a Brexit-népszavazást eldöntötte a kilépéspárti tábor javára – bár az arányok érzékeltetéséhez az is hozzátartozik, hogy jelen esetben a választópolgárok kevesebb mint fél százaléka volt jogosult dönteni.
A tény, hogy a jelölteknek ezúttal nem általában a brit választókat, hanem előbb a konzervatív parlamenti frakció néhányszáz tagját, majd az utolsó körben a valamivel több, mint 172 ezer tory tagkönyvvel rendelkező szavazót kellett meggyőzniük, hatással volt Truss és Sunak kampányára is. Mindketten igyekeztek előtérbe tolni a konzervatív mitológiára jól reflektáló üzeneteket.
Sunak, aki bankár múltjának és feleségének is köszönhetően valószínűleg a legvagyonosabb képviselő a parlament alsóházában, nem győzte eléggé hangsúlyozni édesanyja szorgalmas munkáját, amellyel végül stabil egzisztenciát teremtett az egész családjának, Truss pedig – bár kikérte magának, hogy így hivatkozzanak rá – olyannyira sikeresen pozícionálta magát Margaret Thatcher reinkarnációjaként, hogy senkit nem lepett volna meg, ha egyszer csak Thatcher jellegzetes frizurájában lépett volna a nyilvánosság elé. Ez eddig nem történt meg, de az internet népe már jónéhány meggyőző hasonlóságot fedezett fel a Vaslady és Truss ruhatára között.
A leendő kormányzati munka szempontjából valamivel konkrétabb elképzeléseket tekintve Sunak üzenete a fiskális fegyelem fontosságára koncentrált, mondván, hogy jelentős inflációs nyomás idején nem volna célszerű olyan hirtelen és széleskörű adócsökkentés, amely a fogyasztás további ösztönzésével és így az infláció további növekedésével járna. Truss ezzel szemben a lehető legtöbbször igyekezett kiejteni a száján az adócsökkentés szót, és azzal érvelt, hogy ha az embereknek kevesebb adót kell fizetniük, az enyhíti a háztartások emelkedő költségei okozta terheket.
A szavazás eredménye, talán nem annyira meglepő módon, azt mutatja, hogy a tory keménymagnak szimpatikus a minél előbbi és a minél nagyobb mértékű adócsökkentés.
Győzelmi beszédében Truss hangsúlyozta, hogy nemcsak konzervatívként kampányolt, de akként is fog kormányozni. Hogy ez a kijelentés az adott helyzetben milyen szakpolitikai tartalommal tölthető meg, az erősen behatárolt. A Bank of England előrejelzése szerint a negyven éves csúcson lévő maginfláció hamarosan meghaladja a 13 százalékot, és 2024 előtt aligha tér vissza az ideálisnak tartott 2 százalék közelébe. Ebbe pedig még bele sem számolták a folyamatosan emelkedő energiaárakat, amelyek Európa többi országához hasonlóan az Egyesült Királyságban is komoly problémák elé állítják a lakosságot és a vállalkozásokat egyaránt – olyannyira, hogy Sadiq Khan, London főpolgármestere és Nicola Sturgeon skót elsőminiszter már a királynőnél tett látogatása előtt arra kérték Trusst, hogy mielőbb vezessen be árplafont a gáz- és áramszolgáltatásra.