Szponzorált tartalom
A kormányzati elvonások mennyire szivárognak le az FKF szintjére?
Ezek az intézkedések komoly változásokat okoznak az önkormányzatok életében, s lecsorognak a fővárosi cégekhez és más önkormányzati szervezetekhez is. Nálunk ez kézzelfogható. Ami minket illet: 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut 2021-ben Budapesten a köztisztaságra. Ez önmagában kimondva is irgalmatlanul nagy összeg. A köztisztasági feladatokra 2020-ban 9,4 milliárdot költött a főváros, a 2021-es elfogadott költségvetés szerint, a kormányzati megszorítások miatt ez most kényszerűen 7,5 milliárdra csökkent.
Mit lehet elhagyni a feladatok közül?
Két nagy csomagban gondolkodunk. Vannak állandó költségeink, ezt bérekre, telephelyekre és az állandó készenlétre kell fordítanunk. Ha ezt egy másik piacon tevékenykedő vállalkozó látná, biztos azt mondaná, hogy ezek meglepően magas állandó költségek. De például a készenlétben lévő munkavállalóink elhelyezését szolgáló telephely és az óriási célgéppark fenntartása is az állandó költségeket gyarapítja. A kiszolgáló személyzet, a jogászok, bérszámfejtők, a speciális műszakiszerviz-bázis egy ilyen jellegű nagyvállalatnál szintén szükséges, állandó költség. A változó költségek a tényleges napi tevékenységünkkel függnek össze, ilyen például az utcaseprők bére vagy a célgépeink üzemanyagköltsége, ami más és más lehet akkor, amikor a hókotró egész nap bent áll vagy épp a terepen dolgozik. Változó költség a hintőanyag is, ami télen az utak síkosságmentesítéséhez kell. Amikor szembesültünk a szigorítások problematikájával, az állandó és a változó költségek terén is tételesen átvizsgáltunk mindent. Mert csak így tárhattuk fel szakmailag, hogy mit lehet és érdemes tenni.
Hogyan és min lehet spórolni?
Az állandó költségek esetében a főváros – majd’ harminc év várakozás után – karakán döntéssel létrehozza az egységes fővárosi közműcéget. Így a kiszolgáló területekre jutó költségekkel tudunk spórolni. Jogász például kell, de a cél az, hogy ne öt cégben legyen külön-külön jogi osztály, öt telephelyen. Ugyanez igaz a PR, a HR, az informatika, a belső ellenőrzés és még sok-sok más szakterületi egységre. A területek és a feladatok összehangolásával tudunk tehát takarékoskodni. Erősebb szakmaiságot és kevesebb költséget igyekszünk elérni.
Lehet spórolni a hulladékszállítással?
A hulladékszállítást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. finanszírozza. Jelenleg több mint 5 milliárd forint az az összeg, amit a budapestiek évente befizetnek hulladékszállítási díj címen, de az állam nem hajlandó kifizetni az FKF-nek. A köztisztasági területen lényegesen nagyobb a mozgásterünk, mert a szakmai kereteket – a fővárossal egyeztetve – mi határozzuk meg. Vadplakát-eltávolítást, graffitimentesítést és közterületi hulladékgyűjtést végzünk, zöld kukákat helyeztünk ki a város számos pontján, ezeket fertőtlenítjük, mossuk, takarítjuk az utcákat, porszívózunk, síkosságmentesítünk, mosó-locsolókocsikat üzemeltetünk, takarítjuk az aluljárókat, a hidakat és a felüljárókat. Megvan tehát tételesen az a tevékenységi kör, amelyet a köztisztaság fenntartása érdekében el kell végeznünk. Amikor hírét vettük az elvonásoknak, azt mondtuk, nézzük meg a zöld kukák helyzetét. A főváros nem tud mit tenni, a szükségszerű költségtakarékosság miatt 30 százalékkal kisebb műszaki tartalmat rendel az FKF-től, mert nem tudja a teljes összeget kifizetni. Így a zöld kukák harminc százalékát kénytelenek vagyunk leszerelni.
Nincs-e olyan veszély, hogy inkább a környezettudatos területeken fognak költségeket lefaragni?
Bízom benne, hogy nem, ennél árnyaltabb a helyzet. Itt lakunk a fejlődő, változó, pulzáló Budapesten. Egyes helyeken erősebb a közterületi jelenlét, máshol gyérül a forgalom. Ha bezár egy intézmény, elköltözik a tevékenység, ott nyilván nincs szükség annyi kukára, mint azelőtt. Eddig ezt az FKF nem vette figyelembe. Mostantól jobban figyelünk erre. Ezen kívül gyakorlatilag megszűnt a budapesti turizmus, s ennek is közvetlen hatása van. A kukák 30 százalékát leszereljük, de a kollégáim dolgoznak azon, hogy minden egyes leszerelés előtt pontosan megvizsgáljuk a helyszínt, tényleg fontos-e, hogy ott legyen kuka. Sok olyan edényt fogunk leszerelni, amelynek hiányával a városlakók talán egy rövid ideig együtt tudnak élni, mert néhány helyen átmenetileg okafogyottá vált, hogy maradjanak. Ha növekszik az adott területen a jelenlét és az igény, visszakerülnek az edények.
Megvannak azért a veszélyei annak, hogy kevesebb lesz a pénz, mert a végén kiderül, hogy a kevesebből is el tudják látni a feladataikat.
Amikor idejöttem főigazgatónak, Karácsony Gergely főpolgármesternek az volt az elvárása, hogy lássam át és működtessem hatékonyabban a céget. Ha a hatékonyságnak az a következménye, hogy kevesebb pénzből tudjuk működtetni, akkor az pozitív dolog. Nem gondolom, hogy okvetlenül el kell költeni a pénzt, csak azért, mert itt van a kasszánkban. Amikor viszont az FKF köztisztasági területét áttekintettem, látható volt, hogy irgalmatlanul elöregedett és hiányos a géppark, ezen kívül olyan elavult és becsontosodott a működési rend, hogy az önmagában is sok gond forrása. Erre kaptuk a nyakunkba az állam által elvont források tényét. Ez így komoly változtatások nélkül nem működik. Az a feladatunk, hogy a saját működésünket belülről optimalizálva kiegyensúlyozzuk a külső nyomást. Célunk, hogy a város minél kevesebbet érezzen meg belőle, a nehezítést és a kínt, amit át kell élnünk, megpróbáljuk megoldani. A város látja, hogy elavult gépparkkal, hiányos szervízháttérrel végezzük a munkát, egyszerűen nincs meg az az infrastruktúra-háttér, ami egy európai nagyvárostól elvárható. Sehol sem vagyunk Bécs, Párizs vagy Berlin működési struktúrájához, gépi fölszereltségéhez és technológiájához képest.
Nem kell-e attól tartani, hogy a szelektív szemlélet, amelyet az új generációk hajlékonyan és érzékenyen kezelnek, visszafejlődik? Egy mai huszon- vagy harmincéves teljesen jogos igénye, hogy a fémet, a papírt és a műanyagot külön kell gyűjteni.
Ez nagyobbrészt hulladékgazdálkodási téma. Ha a háztartásokban és a vállalkozásoknál gyűjtött hulladékról van szó, más a helyzet, mint ha a közterületeken gyűjtendő hulladékról beszélünk. Az államot kell megkérdezni arról, miért nem finanszírozza normálisan a szelektív gyűjtés tovább erősítését. Mert most nem téríti meg ennek a költségeit, sőt elvesz a budapestiek által befizetett kukadíjakból. A közterületi gyűjtésről annyit: volt olyan szándékunk, hogy elkezdünk a város különböző területein mintaprojekteket létrehozni, a közterületeken is szelektíven gyűjtenénk a szemetet, és több önkormányzat jelezte, hogy érdekelné, de nincs miből finanszíroznia. Ezt a lehetőséget vette most el a kormányzat Budapesttől. A célunk az volt, hogy a vendéglátás szempontjából frekventált városrészekben – ahová a külföldi vendégek érkeznek, és hozzá vannak szokva, hogy egy gyorsétteremből kihozott üdítőnek a kupakját és a papírpoharat máshová kell dobni – bevezetjük a szelektív gyűjtést. De most ezt nem tudjuk meglépni, noha a lelkünk mélyén a legfontosabb dolgok egyikének tekintjük. Most egyterű kocsikkal gyűjtjük a zöld kukákból a hulladékot. Ha szelektíven gyűjtjük, akkor erre alkalmas, 3,5 tonnás autókat kellene vennünk.
Amikor a köztisztaságra terelődik a szó, az ember automatikusan a kutyapiszokra és az eldobált csikkekre gondol. Utóbbi talán az egyik legveszedelmesebb hagyományunk. Mit tudnak vele tenni?
Mindannyian tudunk az életünkből példát említeni arra, hogy a működés, illetve egy-egy hiba beidegződött, de aztán az később, valami miatt, megváltozott. A legtöbbször nem amiatt változtatunk a szokásainkon, mert a külső hatóság ezt ránk kényszeríti, hanem mert az emberi kapcsolatainkban keletkezik valamilyen kellemetlenség. A kutyapiszok-kérdés sem a rendeleti szabályozás miatt változott meg, hanem ezért, mert a szomszéd látta, és elkezdte zavarni. Beparkolni egy mozgáskorlátozott parkolóhelyre ma már azért kínos, mert az emberek nyilvánossá tették, s könnyen lefotózható, aki ilyet csinál. A cigarettacsikkel is ezt tudnánk tenni. Kérdezzük meg magunkat, hogy mikor lesz az első olyan pillanat, amikor járókelőként rászólunk valakire, amiért eldobta a csikket. Az emberi kapcsolatok sokkal gyorsabban változtatják meg a rossz szokásokat. A környezettudatosságunk is változik. Otthon rám szól a kisfiam, ha azt látja, hogy valamit szelektíven tudnék gyűjteni, de a kupakot mégis a kommunális hulladékos zacskóba teszem. Ezt kell nekünk, egyes embereknek kimondani: vigyázni kell a városra, mert élhetőbb, zöldebb, emberibb Budapesten szeretnénk élni. Nem várható el másoktól, hogy ezt helyettünk megoldják. Az a kérdés, hányan érezzük ezt felelősségünknek. Borzalmas látni, hogy a csikktartók mellé dobálják a csikket. Odamegyünk naponta, egyszer, kétszer, háromszor felsöprünk, aztán kezdődik elölről az egész. Egyszer majd ez is megváltozik.
Vidéki fiú vagyok, megszoktam, hogy a házam és az út közötti részt nekem kell tisztán tartanom. Főleg azért, hogy meg ne szóljanak.
Legalább fele mértékben a szomszédok miatt csináljuk. A járda Budapesten is a lakosokhoz tartozik, csak egy személytelenebb világban, amelyben sokszor azt se tudjuk, ki a szomszéd és hol lakik a házmester. Sok mindent elveszítettünk, de vágyjuk a régmúlt tisztaságát és rendjét. Ehhez magunknak kell a legtöbbet tennünk. Nem szemetelünk az utcán, hazavisszük a zacskót a zsebünkben. Nem kellemetlen letakarítani a házunk előtt a járdát. Van persze más is, ami segíthet. Meg lehet például ismernünk a saját utcaseprőnket – ráköszönök, megbecsülöm, aki ilyen munkát végez. Budapesten 350-400 olyan ember van, aki reggel hatkor elindul, és elkezdi söprögetni az utcákat azért, hogy rend legyen. Mégis sok gyereket azzal ijesztgetnek, hogy ha nem tanul, utcaseprő lesz. Vajon volt-e az elmúlt héten olyan, hogy egy utcaseprőre ráköszöntem és rámosolyogtam? Érezze, hogy értem is teszi azt, amit éppen tesz. Ha visszahozzuk az emberséget a hétköznapjainkba, az minőségibbé teszi az életünket. A Covid első hullámában mindenki eltűnt az utcáról, csak a mi köztisztasági és hulladékos dolgozóink maradtak és a többi létfontosságú közszolgáltató. Iszonyúan jól esett nekik, amikor képeslapokat és köszönő leveleket találtak a kukák tetején, vagy a lakosok integettek a locsolóautó sofőrjének. Ez sokat lendített a munkájuk minőségén is.
Nőként került a főigazgatói székbe. Hogyan fogadták?
Szoktam mondani, hogy a könnyebb munkát a fiúk már elvitték, nekem ez maradt. Nem volt még női felsővezetője az FKF-nek fennállása óta, éreztem is a kollégáimon. Csodálkoztak, és olyanok is voltak, akik nehezen tudták kezelni a helyzetet. Kollégáim munkáját mára mélységében megismertem, jó eséllyel bármelyikükkel cserélni tudnék, ott vagyok közöttük, nem hagytam, hogy kézen fogva kísérjenek, amikor a vállalat belső működésével ismerkedtem. Büszke vagyok rá, hogy jó csapattal dolgozom, és biztos vagyok benne, hogy az FKF talán egyik leginnovatívabb területe ma a köztisztasági divízió. Vezetőként sok mindent másképp közelítek meg, de a szakmaiság vagy az eredmények nem függenek a nemtől. A vállalatok vezetésében több nőre volna szükség, a felsővezetők körében sem kellene ettől visszarettenni, remélem, én is kinyitok néhány ajtót az utánam jövő generációknak – a női és a férfi kollégák fejében egyaránt. Sokszor más a problémamegközelítésem, eddig idegen eszköztárat is használok, ezek kizökkentenek megcsontosodott működési struktúrákat, és talán meglepőek itt az FKF-ben. A cél, hogy gyorsan, innovatívan, magas szakmai színvonalon kezeljük a problémákat, nem cél erőből megoldani azokat. Ezer ember dolgozik vezetésem alatt, közülük több száznál ott van a mobilszámom. Felhívhatnak, elmondhatják a gondjaikat, kérdezhetnek, és ezzel a lehetőséggel élnek is. Meggyőződésem, hogy újfajta, nyitottabb szemléletre van szükség. Lassan egy év után már elmondhatom, jól haladunk afelé, hogy ezt meghonosítsuk.