Vagy ide járnak, vagy elvesznek – mondja Solt Eszter, akinek hat gyereke közül a két középső jár a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium MÁV-telepi iskolájába. A két nagy már felnőtt, logisztikusként dolgoznak, a két pici még óvodás. A 15 éves Áron most ballag, gimnáziumban tanul tovább, édesanyja azt mondja, ha a folyamatos iskolaváltások során két és fél évvel ezelőtt nem itt kötöttek volna ki, Áron biztosan nem tanulna tovább, és rajta lenne az „ADHD-s pecsét”.
– Érd, Biatorbágy, a XIV. és a XV. kerület, folyamatos költözés volt az életünk, mindent annak rendeltünk alá, hogy a fiunk olyan iskolába járjon, ahol támogatást kap, nem stigmatizálják, nem rekesztik ki azért, mert figyelem- és magatartászavaros, miközben nagyon okos. Amikor a lányunk negyedikes lett, és egy hónap után azt mondta, hogy ő nem megy többet iskolába, mert annyira rosszul érzi magát, tudtuk a férjemmel, hogy valamilyen végleges megoldás kell, különben tönkremennek a gyerekeink. Így kötöttünk ki a Wesleyben, ahol a gyerekek az első nap után azt érezték, hogy otthon vannak, ez egy olyan hely, ahol fontosak. Az iskolában a tanulók 80 százaléka roma származású, ők nem, de megtanulták az elfogadást, a másságot, mert olyan közegbe kerültek, ahol rengeteget kapnak. A tanítás itt nemcsak arról szól, hogy a tanárok leadják a tananyagot, majd számonkérik, hanem olyan készségeket tanulnak meg a gyerekek, mint a konfliktuskezelés, az odafigyelés, a megértés és az érdekérvényesítés. Ezek mind életre szóló muníciók, szülőként azt érzem, hogy kifogtuk az aranyhalat. A lányom nem várja a nyári szünidőt, iskolában szeretne lenni, ami számomra is elképesztő. Aktív lett, agilis, főszervező mindenben. Amikor a pedagógusok hónapokig nem kaptak fizetést, és felröppentek olyan hírek, hogy veszélybe került az iskola működése, rögtön kitalálta, hogy áruljanak kitűzőt, rendezzenek fizetős programokat, csak mentsék meg az intézményt, mert az nem opció, hogy ne legyen. Még elit iskolákban sem nagyon hallani hasonló megmozdulásokról. Ez nemcsak egy iskola, sokkal több annál, ahol minden tanár szívügye a gyerek, akik olyan szerencsecsomagot kapnak az élethez, amit kevesen a magyar oktatási rendszerben – mondja Solt Eszter.
Az iskolában most nincs gyerekzsivaj, megkezdődött a kéthónapos szünet, csak a tanárok rendezgetik a termeket, írják a bizonyítványokat. A folyosókon tablók, színes gyerekrajzok, a több mint százéves épület falai tele vannak élettel. A művészteremnek is fontos szerepe van, itt zajlanak a különböző előadások, ráadásul komoly gitáros „bandája” van az iskolának, ők is gyakran szerepelnek. De nem csak itt, hiszen a Superar Zeneművészeti Program vezetésével már négy éve állandó vendégei a Sziget Fesztiválnak, tavaly a nagyszínpadon léptek fel előzenekarként, az idén a Szent Efrém férfikórussal zenélnek.
– Sokkolta a diákjainkat, amikor megtudták, mennyire nehéz helyzetbe került az iskola. Téma volt, hiszen az a legrosszabb, ha nem beszélhetnek az érzéseikről, félelmeikről. Azt szokták meg, hogy senki nem kérdezi meg a véleményüket, mi igen. Egyik nap tízezer forintot gyűjtöttek össze, ami nekik rengeteg pénz, és azt mondták, most már megnyugodhatunk, megmentették az iskolát. A szülők is pánikba estek, volt, aki ötezer forinttal rohant be, hogy segítsen. A gyerekek többsége mélyszegénységben él, a város különböző kerületeiből érkezik hozzánk. Az iskolában mindenki ingyen eszik, naponta háromszor, az oktatás kiscsoportokban zajlik, és akinek arra van szüksége, egyéni fejlesztést kap. Gyógypedagógus, szociális munkás, két pszichológus is segíti a gyerekeket, egyre többen saját elhatározásból keresik fel a pszichológust. A szociális munkásunk nemrégen nőgyógyászhoz vitte az egyik kislányt, de segítenek a szülőknek munkát keresni, ha igénylik, és több olyan család van, akiknek nincs lakcímkártyájuk. Hozzánk olyan gyerekek járnak, akiket más iskolákból eltanácsoltak, vagy a tanárok és a társaik ellehetetlenítették, hogy ott tanuljanak. Év közben a kollégáink bérezésében öt hónapig elakadás volt. Azt szoktuk mondani, hogy aki itt dolgozik, az egy kicsit őrült. Az egyik gyógypedagógusunk úgy jött ide, hogy mondtam neki, lehetséges, hogy lesznek fizetési nehézségek. Vállalta, és azóta is velünk van – ecseteli a helyzetet az intézmény igazgatója, Pizarro-Iványi Júlia, aki húsz éve tanít az iskolában, két éve lett vezető. A Wesleyben vannak fiatal tanárok is, Bodnár Gréta négy éve ragadt itt. Nem érezte jól magát abban az iskolában, ahol először töltötte a gyakorlati idejét, különösen a tanáriba nem szívesen tette be a lábát. Inkább ide jött, azonnal beszippantotta a Wesley szellemisége és értékrendje, a sok nehézség ellenére.
Júlia hittantanár is, azt tanítja a diákoknak, mit jelent hit szerint élni, és hogy az emberek alapvetően jók. Nem blokkolja le, hogy végveszélybe kerülhet az iskola, hiszen nem maradhatnak magukra ezek a gyerekek. Nagy részük képtelen lenne beilleszkedni olyan iskolába, ahol 30 fős osztályok vannak, és nem kapnak figyelmet, elfogadást. Valószínű, hogy nem járnának be az órákra, és amikor betöltik a 16. évüket, otthagyják az egészet, használható tudás nélkül. Szeptemberben felhívta az egyik iskola igazgatója azzal, hogy van náluk egy kislány, de jobb lenne, ha a Wesleybe járna.
– Nem mondta meg egyértelműen, hogy miért, hiszen még csak pár napot volt a gyerek náluk az iskolában, nem is tudott elfogadható indokot mondani. Végül rákérdeztem, hogy cigány tanulóról van-e szó. Azt felelte, igen. Hozzánk került a kislány, aki csendes, visszahúzódó, de lelkesen halad a tanulásban. Előre stigmatizálta az intézmény, anélkül, hogy bármit tudtak volna róla.
A MÁV-telepi iskola épülete meglehetősen korszerűtlen, télen magas a fűtésszámla, komoly renoválás kellene ahhoz, hogy XXI. századi iskola legyen belőle. A fenntartó, az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) próbál lavírozni, a széllel szemben is fennmaradni, mert nagy a felelősség, most is több mint 1500 gyereket tanítanak alap- és középfokon, és 500 felnőttet a főiskolán. A MET azután került nehéz helyzetbe, hogy az állam megvonta tőle korábbi egyházi státuszát, így az elmúlt években összesen 12 milliárd forint egyházi kiegészítő támogatástól esett el. Hiába mondta ki később a strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEB) és az Alkotmánybíróság is, hogy jogellenes volt a döntés. Az ügyészség tavaly megtámadta a hosszú évek után elnyert bejegyzett egyházi státuszt, a Kúria pedig megváltoztatta a korábbi bírósági döntéseket, és visszaminősítette a MET-et nyilvántartott egyházzá. Alkotmányjogi panasszal éltek, de ha az Alkotmánybíróság nem érvényteleníti a vitatható döntést, a technikai szám ugyan megmarad, de az egyház elesik az igen jelentős kiegészítő állami támogatástól. A normatív támogatás legnagyobb része nem érkezik meg a számlájukra, a NAV inkasszálja a tartozásokra való hivatkozással. Ha a teljes normatívát megkapnák, az is csak a nettó bérköltséget fedezné.
A MET gazdasági kényszer miatt január elsejétől a Kisvárdai Tankerületi Központnak adta át a gyürei székhelyű, Beregdarócon, Gemzsén, Gulácson és Tiszaszentmártonban működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskoláját. Korábban felvetették, hogy kapják meg a szükséges állami támogatást, és akkor tovább működtetik az intézményeiket, ahol a gyerekek ingyen étkeztek és iskolabusszal szállították őket az iskolába, de az illetékes minisztérium másképpen döntött. A MET oktatási intézményeinek éves költségvetése nagyságrendileg kétmilliárd forint.
Racionalizálás miatt a MÁV-telepi iskola és a XVIII. kerületben működő Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium szeptemberben együtt költözik egy IX. kerületi épületbe, amit ingyen kaptak a fővárostól, csak a számlákat kell fizetniük. Pizarro-Iványi Júlia Gazdig Róberttel, a Kincsei igazgatójával vezeti majd az új iskolát, nagy kihívás elé néznek, persze nemcsak ők, hanem a többi pedagógus és a gyerekek is. A Kincseibe SNI-s, autista, ADHD-s, spektrumzavaros gyerekek járnak, elenyésző a roma tanulók száma.
– Ez nekünk is komoly tanulás lesz, egy olyan integráció, amire kevés példa van – mondja Róbert, aki ízig-vérig pedagógus, már pályája kezdetén hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott, szerinte egyszerű a megoldás kulcsa: a gyerekeknek szeretetre és következetességre van szükségük. Róbert anyagi okok miatt többször elhagyta a pályát, de soha nem bírta egy évnél tovább, mindig visszatért a katedrára.
– Nem volt életem része a hit, a vallás mélyebb rétegeivel a MET-nél ismerkedtem meg, engem is megcsapott a hit szele. Noha ez egyáltalán nem elvárás itt, a lényeg az, hogy mindenki a Biblia értékei szerint éljen, akár hívőként, akár nem. A MET-nél tanultam meg, hogy milyen a személyiségközpontú oktatás, hogy a gyerekeknek a lelkével is kell foglalkozni, és ha probléma van, minden esetben a megoldást kell keresni. Az első, a második és a harmadik helyen is a gyerek áll. A Kincseiben olyan diákok tanulnak, akiket máshonnan elutasítottak, miközben fel kellene készülnie a magyar oktatási rendszernek arra, hogy egyre több a szorongó, magatartászavaros, SNI-s gyerek, akiket a társadalom termel ki. Évek óta az állandó félelmet sulykolják úton-útfélen, hogy félni kell a háborútól, a bevándorlóktól, az EU-tól, s ezt a gyerekek lelke sem ússza meg épen. Itt nincsenek boldog békeidők, aminek súlyos következményei lesznek – vélekedik Róbert, aki évekkel ezelőtt kidolgozta a szakképzést a MET-nél, hogy náluk szerezzenek szakmát azok, akik nem szeretnének továbbtanulni.
Az iskolában minden évfolyamban egy osztály van, mert az anyagi kondíciók miatt nincs többre kapacitás, miközben előfordul, hogy tízszeres a túljelentkezés. Ép értelmű gyerekek járnak az iskolába, fontos a tehetséggondozás, sokan már 11-12 évesen leteszik a nyelvvizsgát, szinte minden tantárgyból országos versenyekre járnak, az egyik diák első helyezést ért el a Diákolimpián úszásban. Róbert a projekt-szintű oktatásban hisz, mert szerinte a jelenlegi rendszer unalmas és elavult, olyan, mint egy rozsdás kamion.
Az egyik anyuka, akinek autizmussal élő, egyéni tanrendben tanuló lánya és a fia is a Wesley Kincseibe jár, ezt írta: „Nagyfiam súlyos tanulási zavarral küzd, emellé társult az elmúlt évek kudarcaiból fakadó depressziója. Három küzdelmes középiskolai év, három különböző intézményben. Ebben a tanévben írattam át a Wesley Kincseibe, a gimnázium esti tagozatára. Nem telt el fél év, és az évek óta elveszett önbizalmát visszakapta, sőt a tanév végére előjött és nőtt az önértékelése, magabiztos fiatalemberré vált. Hálás vagyok az itt dolgozó pedagógusoknak, mert gyermekem végre jó példákat lát maga előtt, olyan felnőtteket, akik – még a hírekben is megjelenő – nehézségeik ellenére is, nap mint nap az ide járó gyerekek miatt kelnek fel, és emberségükkel, empátiájukkal, szinte önfeláldozva valódi fényként világítanak az életükben. Röviden csak így szoktam jellemezni ezt az iskolát, ha megkérdezik tőlem, milyen: hát, itt kérem, angyalok dolgoznak…”
Iványi Gábor lelkész, a MET elnöke úgy nyilatkozott, hogy az iskolaösszevonást a kényszer szülte, hiszen mindenkinek az lett volna a legkedvezőbb, ha a helyén marad, de miért ne jöhetne létre egy olyan új hely, ami az egész társadalom számára üzenetet hordoz.
– Szeretem, amikor a szükség olyan irányt, feladatot ad, amiben lehet fejlődni. Megmutathatjuk, miként lehet szorgos munkával, áldozatkészséggel, szeretettel létrehozni egy olyan világot, amiben jó élni. A gyerekek a jövőnk, lehet, hogy pár évtized múlva a társadalom fele roma lesz, ezzel most senki nem számol. Mindenkinek van előítélete, a baj az, ha nem küzdünk ellene. A szülők különösen félnek, sokszor hallani, hogy fel kell számolni a szegregációt, de hogyan, amikor a módosabb szülők rögtön elviszik a gyerekeiket másik iskolába, ha az osztályban megjelenik egy roma gyerek. Most hadd derüljön ki, hogy megférnek egymás mellett a különböző származású és képességű gyerekek– mondja Iványi Gábor, aki hangsúlyozza, hogy nincs más út. Szegeden, Orosházán, Márokpapin és Abaújkéren még megmaradtak a MET iskolái és óvodái, ősszel ezekben is kitört a pánik a szülők között, hogy mi lesz a gyerekeikkel, ha elmennek a tanárok, és nem lesz iskola.
Szegeden hiába próbálták átvinni másik iskolába a gyerekeket, nem vették át őket a Wesleyből, hiába tanköteles korúak.
Az orosházi fideszes önkormányzat támogatást szavazott meg a MET helyi iskolájának, mert ha megszűnik, nem tudják megoldani a gyerekek oktatását, nincs hová menniük. A Testvérközösség levelet kapott a fideszes polgármestertől, aki azt kérte, ne menjenek el a településről, mert nem tudják megetetni a gyerekeket annyi pénzből, amennyi az önkormányzatnak van. Vannak helyi szintű belátások, mert a MET nélkül katasztrofális állapotok alakulhatnak ki. Olyan családok gyerekeit tanítják, akik máról holnapra élnek, az életben maradásuk alapja, hogy a MET ott működik.
– A főiskolánkon közel 500 hallgató tanul, egyre több a külföldi, van angol nyelvű oktatás és doktori iskolánk. Egyáltalán nincs állami ösztöndíjas helyünk, erre a tanévre még a törvényesen járó, szerződésben rögzített oktatási normatívát sem kaptuk meg. Állami feladatot látunk el, miközben még a perselypénzünket is a fenntartásunkra költjük. A módosabb szülők részt vesznek a tehermentesítésben, adományokkal segítenek, de csak rájuk és a többi támogatóra hosszú távon nem lehet apellálni. Ahhoz, hogy szeptemberben az új iskolát beindíthassuk, ötmillió forint kellene, csaptelepre, hiányzó mennyezetre, sérült ablakokra, de egyelőre sehol nincs ez a pénz. Most a Belügyminisztériumtól várjuk, hogy kapjuk meg végre az alapnormatívát. Talán van egyfajta nyitottság, hiszen a döntéshozóknak is rá kell ébredniük, hogy ez közügy. Az intézményeinkben tanuló gyerekek szüleinek a többsége Fidesz-szavazó, de mi nem politizálunk, nem végzünk propagandát, nem akarjuk meggyőzni őket, hogy gondolkozzanak másképpen – nyomatékosítja Iványi Gábor. – Most nincsenek elmaradt bérek, de az elmúlt 14 év alatt több mint 100 olyan hónap volt, amikor fizetés előtt pár nappal még nem tudtuk, lesz-e elég pénzünk a munkabérek elutalására, sajnos a június és a július is ilyennek ígérkezik. Száz százalékos biztosíték nincs arra, hogy a jövőben nem lesz baj, bevallom, ez a bizonytalanság megöregíti az embert. De a hit sohasem filozófiai kérdés, hanem a lehetetlen ostromlása.
Fotó: Simon Márk