A sorozatgyártók rendkívül magasra tették a lécet, hiszen a 2014-ben megjelenő első évad igencsak erős volt, és sokáig úgy tűnt, szinte képtelenek megugrani annak színvonalát. A történet, amelyen a Matthew McConaughey és Woody Harrelson által megszemélyesített detektívpáros vezet keresztül minket, méghozzá nyomasztóan lassú tempóban, vélhetően minden nézőnek az emlékezetébe ég. Az alkotók a lankadatlan figyelmet – túl a két színész lenyűgöző játékán – a hihetetlenül pontos dramaturgiával és a tartalommal gazdagon ellátott narratívával voltak képesek fenntartani. A sorozat egyszerre több síkon is kifogástalanul működik, személyes dráma és társadalmi látlelet egyben, amely fölülemelkedik a pszichológiai és filozófiai alapvetéseken.
Az alkotók a következő két évadnál is odafigyeltek arra, hogy egyszerre több síkon nyújtsák a szellemi izgalmat, ám a második évad ennél valamivel gyengébbre sikerült, inkább egy nagyon jó minőségű „sablonthrillerre” emlékeztetett – de ez is leginkább csak a 2014-es sikersorozathoz képest tűnt visszaesésnek. Könnyen lehet, hogy épp a megcsappant népszerűség miatt döntöttek úgy az alkotók, hogy a harmadik évadra visszatérnek a legelső történetmesélési stílusához. A 2019-es True Detective is több idősíkon, visszaemlékezésekkel vezeti az egymásba fonódó történetszálakat, amit olykor, mi tagadás, kissé nehéz követni. A szövevényesség tudatos, hiszen így a néző könnyebben bele tud helyezkedni a Mahershala Ali által megformált, súlyos demenciában szenvedő detektív életébe. A főszereplő csak rendkívül nehezen képes eligazodni vélt vagy valós emlékeiben, mélyen rejtőző traumái – melyeket többnyire nem képes konkretizálni – presszionálják a cselekvésre, az értelmetlennek tűnő, folytonos nyomozásra. A három idősíkban kirajzolódó megrázó személyes dráma azonban, minden nagyszerűsége ellenére, épp a stílusa miatt igencsak emlékeztet az elsőre, így az innovációra éhes közönség kissé csalódottan állhatott fel képernyője mellől a komfortot keresőkkel ellentétben, akik boldogan szürcsölték tovább almalevüket.
És íme, milyen gyorsan múlik az idő, itt a negyedik évad. Az almalevüket szürcsölők számára rossz hírünk van: egészen újfajta True Detective ez a mostani. A három évad alatt eddig csak egyetlen nőt sikerült beépíteni a főszereplő nyomozók sűrűjébe, most pedig már rögtön kettőt is: Jodie Foster és Kali Reis, két hihetetlen energiával, jelenléttel és ellentmondásos személyiséggel megáldott nő ered a gonosz után, amely tünékeny szellemként van jelen a hosszú éjszakában. Eközben belelátunk az életükbe, finom utalásokkal követjük nyomon személyes tragédiáikat, gyökereiket, érzéseiket.
Alaszkában járunk, ahol éppen elkezdődik a hosszú éjszaka, amikor a nap egyáltalán nem jön fel – hosszan tartó sötétség veszi kezdetét. Nyomasztó időszak ez Ennis lakói számára, akik – habár hozzászoktak már – nehezen viselik a fénytől való elzártságot. A helyzetet fokozza egy felettébb különös és baljós esemény: a közelben lévő kutatóközpontról egyik napról a másikra eltűnik az összes ott dolgozó kutató. A helyszínre a Jodie Foster által megformált Liz Danvers érkezik a John Hawkes által megformált, módfelett taszító munkatársával. A férfiről az első pár percben kiderül, hogy alkalmatlan a munkájára, egyetlen értelmes gondolat, észrevétel sem hagyja el száját, sejthetjük, hogy hátráltatni fogja a nyomozást. John Hawkes kiváló választás volt a szerepre – tekintetéből árad a sunyiság, már messziről látszik, hogy ezt a figurát érdemes lesz nagy ívben elkerülni, mégis, ennek ellenére is, személyiségében van valami szánnivaló – a sorozatírók bravúrja, ahogy olyan helyzetekbe illesztik a karakterét, ahol lépésről-lépésre világossá válhat, hogy a nélkülözöttség, a folytonos visszautasítás, a magány tette ilyenné.
Jodie Foster Denver nyomozója is igencsak kétarcú. Önfejű zsarnokként tevékenykedik, agresszív és bántalmazó kommunikációjával képes bárkit maga ellen fordítani. Emberi kapcsolatait öncélúan, számító módon kihasználja, semmi és senki nem tántoríthatja el attól, hogy a maga által kijelölt útról letérjen. Mindezek mellé egyfajta tudálékoskodó fontoskodás is hozzátartozik a személyiségéhez, amivel eléri azt, hogy a legfontosabb ügyeket is nehezen lehessen komolyan venni, s elmenjen mindenkinek a kedve a vele való közös munkától.
A főként saját magukkal vívódó karakterek közt a prímet a Kali Reis által megtestesített rendőrnő viszi. Navarro, a megzabolázhatatlan erejű rendőrnő ugyanis telis tele van belső démonokkal. Anyjától örökölt hallucinációkban szenved, ami lényegében teljesen ellehetetleníti, hogy megfelelően lássa el feladatát. Labilis személyégét tovább súlyosbítja, hogy az amúgy is konfliktusok tömkelegével járó munkája során igyekszik megfelelni politikai hitvallásának, s a hatalom embereként folyamatosan küzd a hierarchikus berendezkedések, az elnyomás és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. Karaktere kiválóan illik Denver nyomozóéhoz, hiszen a kettejük kapcsolatában is folyamatosan az elnyomó hatalom ellen küzd, amíg végül Denver, egy idő után teljesen magába nem roskad.
Ilyen konflikusok terhelik, s teszik hihetetlenül izgalmassá kettejük küldetését, azt, hogy a rejtélyes módon halálra fagyott tudóstársaság gyilkosaira leljenek. Nyomozásuk során megismerhetjük az adott közösség politikai egyenlőtlenségeit, a megrögződött társadalmi szerepek és a korszellem súrlódásából adódó rendkívül éles ellentmondásokat. Egy olyan polarizált társadalom képe bontakozik ki előttünk fokról-fokra, amelyben az őshonos családok igyekeznek megtartani identitásukat, miközben Ennis, ez az izgalmas légkörrel rendelkező város, metaforikusan is sötétbe borul: felszínre törnek e legbensőbb félelmek, a gyógyíthatatlan traumák, a korlátot nem ismerő rémtettek.
A True Detective negyedik évada, köszönhetően a precízen fölépített karaktereknek és a parádés alakításoknak, hátborzongatóan izgalmas, a váratlanság erejével élő thriller lett, amely misztikusabb és olykor horrorisztikusabb elemeket tartalmaz, mint az előző sorozatok. Mindez kifogástalan operatőri és vágási munkával és a hangulatot erősítő zenei és hangeffektekkel társul; összességében a film megunhatatlan, mindenkinek csak ajánlani lehet.