1993 őszén, vagyis majdnem harminc éve, a Világbank és a neves Oxford Kiadó gondozásában vaskos kötet jelent meg A kelet-ázsiai csoda (The East Asian Miracle) címmel. Szerzői híres közgazdászok, köztük a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, s az elemzett kelet-ázsiai országok között szerepel Kína is. Az puszta érdekesség, hogy a régió akkoriban leggyorsabban fejlődő és növekvő országa, Japán támogatta a kötet megjelenését. Nagyon fontos jellemzője a kötetben szereplő tanulmányok mindegyikének, hogy nem a kelet-ázsiai országok politikai rendszereit elemzi, hanem az általuk alkalmazott gazdasági, pénzügyi és társadalompolitikai módszereket.
A kötet összefoglalója a második világháború után megvalósult gazdasági-pénzügyi fejlődésnek és kiegyensúlyozott jövedelemelosztásnak. Csoda. Pedig nem az, hanem a gazdasági demokráciát mindennél fontosabbnak tartó szemlélet gyakorlati megvalósulása, melyet nem a hagyományos piacgazdasági eszközökkel ért el a térség egésze. Talán ez utóbbi a szerzők szerint a csoda. A könyv megjelenése óta harminc év telt el, s a kelet-ázsiai országok legnagyobbja, Kína fenyegető veszély lett a nyugati gazdaságok, főleg az Egyesült Államok számára.
Kína, eltérően Japántól, Tajvantól és Dél-Koreától, nem az Egyesült Államok katonai szövetségese, hanem tulajdonképpen az ellensége, elsősorban a kínai politikai rendszer kommunista, egypártrendszeren alapuló, autoriter jellege miatt. Kína ebből a szempontból a szabad világ ellensége. Nincs nyugati típusú demokrácia, nincsenek egyéni szabadságjogok, a kínai katonai, területszerzési ambíciók pedig fenyegetik az 1952-ben amerikai katonai jelenléttel megteremtett keletázsiai „stabilitást”, vagyis a status quót, mely változatlan formában, az amerikai katonai bázisok jelenlétével garantálja a térség biztonságát.
Mintha mindenki mindent elfelejtett volna, ami persze nem is csoda, hiszen ki emlékszik a több mint négy évtizeddel ezelőtt Amerikában kirobbant vitára az iparpolitikáról, az állam tevőleges gazdasági szerepéről? Mindezt akkor, egészen rendhagyó módon, nem háborús helyzet váltotta ki mérvadó amerikai közgazdászok körében, hanem a japán elektronikai és autóipari termékek térhódítása az Egyesült Államok piacán, még a hetvenes években.