A török és a magyar politika évek óta furcsa párhuzamosságot mutat. Ennek kifejezetten érdekes pillanata volt, amikor a legutóbbi önkormányzati választáson, 2019-ben Törökországban az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy közös jelölteket indítanak. A terv meglepően jól sikerült, Isztambul huszonöt év iszlamista vezetés után került az ellenzék kezébe. Az újonnan megválasztott főpolgármestert, Ekrem İmamoğlut még Karácsony Gergely is meglátogatta, hogy személyesen gratuláljon neki és kérjen tőle tanácsokat a hazai választásokra. Innentől kezdve úgy tűnt, az ellenzéki összefogás lehet az egyetlen megoldás Recep Tayyip Erdoğan leváltására. A 2023-as országgyűlési és köztársasági elnöki választásokra így már hatpárti ellenzéki összefogás indult a kormánypártokkal szemben. Közös köztársasági elnök jelöltet találni azonban nem volt egyszerű, a szekulárisokat, nacionalistákat és iszlamistákat is tömörítő hatpárti szövetségnek végül a CHP akkori elnöke Kemal Kılıçdaroğlu lett Erdoğan kihívója. A saját pártján belül is megosztó politikus azonban hatalmas vereséget szenvedett, aminek következtében az ellenzéki összefogás is szétesett. Így a mostani választásra az összes párt saját jelölttel indult.
https://jelen.media/vilag/torok-ellenzek-ha-osszefogva-nem-ment-huzzunk-szet/
Isztambulban összesen negyvenkilenc főpolgármester jelölt közül lehetett választani, a szavazólap kilencvenhét centiméter hosszúságú volt. A CHP az eddigi főpolgármestert, Imamoğlut indította, az AKP pedig az urbanizációs minisztert, Murat Kurumot. A kormány a tőle megszokott demagóg kampányszlogenekkel próbálta megszólítani a választókat. Ilyen volt az az ígéretük is, miszerint, ha Isztambulban Kurum nyer, annak a legjobban a gázai gyerekek fognak örülni. Erdoğan a korábbi választások előtt mindig bedobott valamit. Volt, amikor Szíriába, Líbiába küldött katonákat, vagy éppen a kurd-török békemegállapodást rúgta fel egyoldalúan. A kényes helyzetekben pedig mindig azt a játszmát játszotta, hogy aki nem az ő oldalán áll, az Törökország ellensége. Idén azonban nem történt nagyszabású katonai akció a kampány alatt, így az ellenzéket sem sikerült hazaárulónak kikiáltani.
A kormány népszerűségének csökkenésében a gazdasági válságnak jelentős szerepe van. Törökország évek óta nagyon komoly inflációval küzd. A koronavírus járvány alatt visszaesett turizmus, majd pedig az energiahordozók árának emelkedésével jött újabb olaj a tűzre. Erdoğan éppen ezért a tavaly, az új kabinet felállításakor Mehmet Şimşeket – egy párton kívüli közgazdászt – nevezett ki pénzügyminiszternek. Şimşek, akinek elsődleges célja az infláció visszaszorítása, emelni kezdte a jegybanki alapkamatot, szembe menve a korábbi évek politikájával, miszerint a kamatemelés ellentétes az iszlám vallás tanításaival. Emellett komoly megszorításokba kezdett, ami legérzékenyebben a nyugdíjasokat érintette. Az utóbbi pár évben a hiperinfláció miatt évente kétszer emelik a béreket és a nyugdíjat, az idén azonban a megszorítások miatt a nyugdíjakat csak jelképesen emelték. Ezzel sok nyugdíjas támogatását bukta el a kormány, ami a részvételi adatokon is jól látszik. A hagyományosan kormánypártinak mondható vidékeken alacsonyabb volt a részvétel, mint tavaly az országgyűlési választásokon.