Ahogy az angol nyelvű világban, úgy magyarul is A háromtest-probléma trilógiája után jelent meg Liu Cixin Gömbvillám című, valójában korábban írt regénye. Angolból is fordították, vagyis teljesen érvényesült a követő emberfogás. Amikor A háromtest-problémát filmsorozat formájában is megkaptuk, amerikaias változatban a Netflixtől és a kínaiasban a Rakutentől, írtam róla.
https://jelen.media/kultura/3-test-problema-civilizaciok-harca/
Utána az egyik barátom és kollégám megkérdezte tőlem, hogy mennyire sci-fi, mert ha nagyon vagy alapvetően az, akkor nem olvassa el, mert azt nem szereti. Bíztattam, hogy vágjon bele. Magamon és másokon is megfigyeltem, hogy az olvasó veteránok nem sokat törődnek a kiadók és kereskedők által a „regény” főnév elé alkotott különböző melléknevekkel, a lényeg, hogy valóban regény legyen. A sci-fi regény esetében sokszor tényleg a regény megjelölés bizonyul túlzásnak. A Gömbvillámot olvasva gyakran eszembe jutott, hogy nem fogom javasolni az említett barátomnak. Biztos sokaknak az is érdekes, hogy a tudós hogyan dolgozik a témáján, hogy halad előre, hogyan alakul a gondolkodása, de ez még önmagában nem szolgálja ki az olvasó regény-igényét.
Persze, túlzok, mert megtudunk ezt-azt a tudósról is, meg egy másikról is, meg még különböző figurákról, akik ebben a mikroközösségben dolgoznak, de azért a főszereplő a gömbvillám, vagyis ami a regényolvasó számára a legkevésbé érdekes. Így megy ez nagyjából a szöveg háromnegyedéig, amikor aztán történet kezd belőle lenni, s kezdenek értelmet nyerni a sok fizikai fejtegetés réseibe elhelyezett egyéb információk. Nem akarom elmesélni, csak azért mondom el ezt, hogy akit a légkörfizika vagy a kvantummechanika nem annyira érdekli, de önfegyelemből vagy az önkínzás iránti vonzalmából adódóan eljutott a feléig, s kezdi úgy érezni, hogy a szerző már teljesen kicsontozta, itt már ne hagyja abba.
A szereplők mindegyike tudós vagy valamiféle „tudományszervező”. Öregek, fiatalok, civilek, katonák, főképp kínaiak, de van orosz, amerikai is, a lényeg, hogy mindenki tudós. Ennek megfelelően a felvetődő problémák, megfontolások tudományosak, a tudománnyal kapcsolatosak meg a környezetével, vagyis politikaiak, katonaiak. Nagyon érdekes, hogy a kutatás során a tudósok arra jönnek rá, hogy a gömbvillámok a makro-univerzum részecskéi, ugyanakkor a tényleges, a társadalmi „makro-univerzum” a szereplők számára a hadsereg. A hadsereg pedig a civil tudósok szemszögéből olyan, mint az amőba, különböző irányokba kiterjed, összehúzódik, mozog, minek következtében egy rendes kutatóra hol kiterjeszti a fennhatóságát, hol lejön róla. Ennek megfelelően a rendes kutató, akit folyamatosan a kíváncsisága hajt, hol reguláris tudományos kutatást végez, hol katonait, miközben valójában ugyanazzal foglalkozik. Természetesen az alany észreveszi ezt, hiszen utóbbi esetben van pénz, paripa, fegyver, illetve fegyver az majd lesz, a kutatásából, ha jól csinálják. Hogy jól csinálják-e, azt viszont a vezérkar dönti el, nem a tudományos közösség visszaigazolása, s hogy mit csináljanak ahhoz, hogy lehetőleg jól csinálják, azt az utat is parancsok egyengetik.
Ha a gömbvillámot nem számítjuk, akkor három különböző indíttatású, karakterű és gondolkodású tudós tekinthető főszereplőnek. S minden bizonnyal a legfontosabb probléma is, amelyre választ keres a szerző, ezeknek a különböző hozzáállásoknak a létjogosultsága, egymáshoz való viszonya, kívánatossága. A központi figurának, aki az egész történetet elmeséli, a szüleit gyerekkorában a szeme láttára porlasztotta el egy gömbvillám. Ez adja az elkötelezettségét, de egyébként igen tehetséges, a megismerés vágya hajtja. A másik tudós egy hölgy, a hadsereg embere, különleges fegyverek fejlesztésével foglalkozik. Az ő édesanyja a kínai-vietnami háborúban halt meg, speciálisan kifejlesztett méhek támadásától, míg az apja a kínai hadsereg egyik atyaúristene. A harmadik pedig igazi zseni, nagyagyú elméleti fizikus, akit értelemszerűen semmi más nem érdekel, szociális képességei nagyjából a zéró körül pulzálnak. Mint hús-vér hétköznapi emberekről nem sokat tudunk meg róluk, a hölgy csinos, a főhős ezt képes megállapítani, de nem sokat kezd vele, a fizikus tudatában még ennek sincs különösebb tere. Tehát egy férfi, egy nő és egy fizikus.
A férfi tele van kételyekkel az általa feltárt ismeretek fegyverként való használatát illetően. A nőt ez nem érdekli. Az ő előzetes megfontolásai, melyeket már sosem vesz újból elő, oda vezették, hogy fegyvert kell előállítani, azt kipróbálni, professzionalizálni, és kész. A fizikus erkölcsi megfontolásai még eddig sem jutnak el, nem gondolkodik ilyesmin, mindent lehet, illetve mindent kell, ami a világ értelmezését lehetővé teszi. Még a legérettebb karakter az intézményrendszer, a hadsereg. Ugyan természeténél fogva kényszerít, elfelejt, leállít, irányít, háborúzik és háborút kerül el, vereséget szenved és győz, ahogy egy valamire való, méltányolható hadseregtől elvárható, de sem nem kíváncsi, sem nem megszállott, sem nem elméletieskedő, hanem a maga korlátai között, a maga és a neki szabott elvek alapján, praktikusan és ridegen teszi a dolgát.
Érdekes, hogy bár nyilvánvalóan Kínáról és a kínai hadseregről van szó, a férfi kutató együttműködik civilként egy amerikaival, ellátogatnak Szibériába egy a szovjet időkből ottmaradt, hosszú ideje finanszírozatlan laborba, még sincs igazán kibontott geopolitikai háttere a történetnek. Háborúznak valakivel, akik az amerikai flottára emlékeztető neveket adnak a hajóiknak, de közvetlenül nem tudjuk meg, kik ők, nyilván nem lényeges. Olyan, mintha ma játszódna, hiszen van benne például egy élő kutató a szovjet időkből, de nincsenek benne időbeli utalások, pontosításra alkalmas körülmények. Ahogy a szereplők is csak két-három vonással vannak felvázolva, úgy a körülmények is csak olyan skiccesek. Meg talán az események is. A tiszta fókusz a tudósok lehetséges erkölcsi megfontolásain van a nagyon is bonyolult tudomány és technológia körülményei között. S igazságot sem tesz a szerző. Mindenhol talál igazságot, s minden igazság hordozóját bizonyos mértékig lenézi a másik igazság hordozója. Az intézményrendszernek pedig össze kell raknia mindezt, ha tényleges előrelépést akar az ember. Persze, mi számít előrelépésnek? Majd épp a hadsereg fogja megmondani? Itt például igen.
Szóval, biztos egész jó lenne a regény, ha lekötne a kvantummechanika. Vagy egy kicsit is eligazodnék benne.
Liu Cixin: Gömbvillám. Európa Könyvkiadó, 2023.