Mit jelent számodra ez a díj? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy az életed e mostani szakaszában, ami úgy tudom, nagyon küzdelmes, jelent-e valamiféle visszaigazolást, hogy mégis csak jó az általad képviselt irány?
A jogvédők sokféle díjra nem számíthatnak, ráadásul a Wallenberg-díjnál kevés nagyobb elismerés van. Ez a díj komoly szakmai visszajelzés nekem a 14 éves jogvédői munkámat illet[en. Amikor megtudtam, hogy megkapom, meglepődtem, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt megélhettem.
14 éves jogvédői múltról beszélsz, pedig ez a munka korábban kezdődött.
Igen, tulajdonképpen már 17 éve. A 14 évet az aktív munkám elindulásától, azaz akkortól számítom, amikor az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványnál (CFCF) elkezdtem önkéntesként dolgozni. (A CFCF, több más, roma jogvédelemmel foglalkozó szervezettel együtt finanszírozási nehézségek miatt 2015-ben szüntette be a tevékenységét – a szerk.)
Mi volt az a momentum, ami „behívott” téged a jogvédő munkába? Fel lehet idézni egy ilyen pillanatot?
Engem tulajdonképpen szülőként ért az az élmény, hogy rájöttem, ez a terület fontos, ezért képeznem kell magamat. Amikor a nyíregyházi telepen, ahol élek, a korábban bezárt cigány iskolát a görögkatolikus egyház újranyitotta, elindultak a CFCF perei az iskolafenntartó egyház ellen. (Ez az az elhíresült per, amelyben az akkori emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán a szegregáló egyház oldalán tett tanúvallomást – a szerk.) Ekkor találkoztam az alapítvánnyal. Elkezdtem segíteni a telepi roma szülőknek abban, hogy ne az ott megnyílt szegregált iskolába, hanem a város integrált iskoláiba írassák a gyerekeiket. A roma családoknak ugyanis nagyon korlátozottá vált a szabad iskolaválasztás joga, amióta a görögkatolikus cigány iskola megnyílt. Én a saját lányomat nem tudtam beíratni a telepen kívüli iskolába, mert nem voltak hajlandóak őt felvenni. Akkor határoztam el, hogy segítek a családoknak. Egyrészt azzal, hogy elmondom nekik, miért rossz, ha a telepi görögkatolikus iskolát választják, másrészt úgy, hogy segítek nekik átíratni a gyerekeiket a városi iskolákba. A segítség ebben az esetben nagyon fontos, mert a városi iskolák gyakorlata az volt, hogy lepattintották a roma gyerekeket azzal, hogy ott van nekik a telepi suli.
https://jelen.media/kozelet/nyomorbol-nyomorba-unios-penzbol-noveli-a-szegregaciot-nyiregyhaza-2042/
Milyen hátrányokat állapítottál meg a görögkatolikus iskolával kapcsolatban, amelyek rosszak a roma gyerekeknek?
A köznevelési törvény szerint mindenkinek joga van a szabad iskolaválasztáshoz. Ehhez képest, egy cigány telep kellős közepén szándékosan létrehoznak egy cigány iskolát. Innentől kezdve sérül a szabad iskolaválasztáshoz való jog. Sérül a szülőknek, mert csak nagy erőfeszítések árán tudják más iskolába járatni a gyerekeiket, de sérül a gyerekek minőségi oktatáshoz való joga is. Hiszen a szegregált körülmények rosszabbak, mint az integráltak. A szülők többsége egyébként át akarta íratni a gyerekét. Az évek alatt 300 gyerek ügyében jártam el. Ez egy hosszú út volt, de ma már simán át tudok íratni bárkit a szülők kérésére. Az ügyeket mindig akkor veszem csak át, ha a szülők maguk már megpróbálták az átíratást, de visszautasították őket.
Mit tapasztalsz, miért rossz, ha a roma gyerekeket elkülönítve oktatják a nem roma gyerekektől?
Azt látom itt, Nyíregyházán, hogy amikor a roma gyerekek a nyolc osztályt kijárják a szegregált iskolában, és bekerülnek a középfokú oktatásba, ott már találkoznak nem roma tanulókkal is. A szakmunkásképzőkben és a technikumokban is vegyesen vannak a tanulók. Mivel az általánosban a roma gyerekeknek nem volt nem roma barátjuk, hiszen az iskolába nem járt egy sem, a középiskolában már nem tudnak baráti, haveri kapcsolatokat kialakítani. A szegregált cigány iskolákból kikerülő gyerekek a középfokú oktatási intézményekben már nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, a nem roma diákok pedig kiközösítik a roma iskolatársaikat. A kettő együtt van: nem tudnak beilleszkedni, és ki is közösítik őket.
Neked milyen iskolai élményeid voltak? Ezek az élmények hozzájárultak ahhoz, hogy ma, jogvédőként az iskolai szegregáció kérdését fontosnak tartsd?
Én állami gondozottként nevelkedtem fel. Integrált iskolába jártam. Ráadásul olyan tanárok tanítottak, akik szinte a szüleim is voltak. Berkeszen éltem, egy nevelőotthonban, az ottani tanároknak köszönhetően a közeli, jól menő szakközépiskolába egyre több roma diákot is felvettek. Egyértelműen megtapasztaltam, amit most is vallok, hogy csak integrált körülményekből érkezve van nagyobb esély beilleszkedni a közép- és felsőfokú iskolákba.
Említetted, hogy a jogvédő munkád elején a CFCF ügyeibe kapcsolódtál be. Hogyan fejlődött, illetve bővült a tevékenységed?
Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, azt, hogy a CFCF önkéntes munkatársa lehetettem, Daróczi Gábornak köszönhetem. (Daróczi Gábor 2004 és 2006 között az Oktatási Minisztérium hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosaként dolgozott, majd a Romaversitas Alapítványt vezette. Később a CFCF-hez került, majd 2018-ban, a harmadik kétharmad után elhagyta Magyarországot. Jelenleg egy máltai alapítványt vezet, amely szintén a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási problémáira keres válaszokat – a szerk.) Ő engedélyezte, hogy én a CFCF alapítvány munkatársaként dolgozhassak. Volt egy kedves tanárom, aki a CFCF-nél volt terepmunkás, Kis Tibor, Isten nyugosztalja. Nagyon jó szakember és nagyon jó kolléga volt. Ő rengeteg mindenre megtanított. Sokat számított nekem a véleménye. Mindent megbeszéltem vele. Őneki köszönhetem, hogy mára Magyarország egyik elismert jogvédője lehetek.
Miközben jogvédőként dolgoztál, elsajátítottál egy másik fontos technikát, amely szorosan kapcsolódik ehhez a munkához. Az Átlátszó oknyomozó portál önkéntes munkatársaként kitanultad, hogy miként kell hatékonyan közérdekű adatokat igényelni a hivataloktól, hatóságoktól.
Régóta kezdődött ez a munkakapcsolatom az Átlátszónál. Sokat dolgoztam Becker András oknyomozó újságíróval. (Becker András 2012–2019 között dolgozott az Átlátszónál újságíróként és szerkesztőként. Ő tárta fel az elmúlt 15 év egyik legsúlyosabb csalását, korrupciós botrányát, az úgynevezett Elios-ügyet, amelyben a miniszterelnök veje, Tiborcz István volt érintett. Becker András szintén a 2018-as országgyűlési választás, azaz a harmadik kétharmad után hagyta el az országot, és ezzel az újságírást is. Ma kamionsofőrként dolgozik – a szerk.) Andrással több olyan ügyet is feltártunk kelet-magyarországi kis falvakban, amelyek a romák integrációjára szánt uniós források ellopásáról szóltak. Akkor éreztem meg azt a motivációt magamban, hogy ezzel, vagyis a romák felzárkóztatására szánt uniós pénzek elköltésének ellenőrzésével is szívesen foglalkoznék. Ezt a tevékenységet azért tudom ma eredményesen végezni, mert 10-12 éve Becker Andrással együtt dolgozhattam. A munkámat az Európai Bizottság is elismeri. Az egyik legnagyobb sikerem, hogy elértem, hogy felfüggesszenek egy olyan teleprehabilitációs pályázatot, ahol szabálytalanul kezdték el költeni a pénzt. De az is nagy sikerem volt, amikor Nyíregyháza önkormányzatától az unió megvonta azt a két és félmilliárd forintot, amelyet eredetileg telepfelszámolásra kapott a város. Amikor feltártam, hogy a felszámolt telep lakóit nem integrált lakókörnyezetben helyezték el, hanem átzsuppolták őket egy másik cigány telepre, létrehozva ezzel az ország egyik legnagyobb lélekszámú cigánytelepét, elindítottam azt az ellenőrző folyamatot, amelynek a végén az Európai Bizottság is megállapította a szabálytalan forrásfelhasználást, az uniós jog megsértését.
Ez egy nagyon konfliktusos munka. Mennyire nehéz végezni? Gondolom, amikor az ember munkájának a következményeként megvonnak a várostól két és félmilliárd forintot, sok ellenséget gyűjt. Vannak támaszaid ebben a küzdelemben?
Szerencsés embernek mondhatom magam. Van egy remek ügyvédnő, akivel a kezdetektől együtt dolgozom, ő Kegye Adél. (Kegye Adél az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál kezdte jogászi munkáját, majd a CFCF-nél lett ügyvéd és vitte a szegregációs ügyeket. Az alapítvány megszűnését követően megalapította saját szervezetét, a Rosa Parks Alapítványt – a szerk.) Kapok segítséget az Európai Roma Jogok Alapítványtól, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettől és a Magyar Helsinki Bizottságtól is. Általuk érhettem el azt, hogy jogilag védve legyek a munkám során. Ezért a hivatalok meggondolják, hogy érdemes-e megtámadniuk.
És helyben? A romák sem nézték mindig jó szemmel a jogvédő tevékenységedet.
Itt helyben csak eleinte volt konfliktusom. De az elmúlt 14 évben rájöttek az emberek, hogy értük dolgozom. Nem érnek negatív élmények. Ha gondjuk, bajuk van, általában nekem szólnak. Tudják, hogy a munkám őértük van.
Nem volt csalódás, hogy a 2024-es önkormányzati választáson, ahol független jelöltként indultál, alulmaradtál?
A választáson részben azért indultam, mert így is jelezni kívántam a pártonkívüliségemet. Sok politikus nem tudja, hogy nem tartozom semmilyen párthoz. Úgy gondolom, hogy mivel Magyarországon többszázezer roma él, egyes becslések szerint akár egymillióan is, ezért nekik sokkal nagyobb arányban kellene részt venniük a közéleti fórumokon. Bent kellene lenniük akár önkormányzati, akár országgyűlési képviselőként a döntéshozatalban. Van három országgyűlési képviselőnk, de ennek a folyamatnak nem szabadna megállnia. Próbáltam emiatt én is Nyíregyházán bejutni a testületbe, ez első nekifutásra nem ment, de ez nem keserít el. Ha megélem, a következő választáson is indulni fogok civil jelöltként.
Hogyan látod ma Magyarországon a roma jogvédelem helyzetét?
A munkám első két-három éve nagyon nehéz volt. Nem szeretek veszíteni, kudarcot átélni. Ebben volt sokszor támaszom Kis Tibor. Mert bizony volt úgy, hogy azt mondtam, abbahagyom.
Fel tudsz idézni konkrét ügyet, ami ennyire elkeserített?
A nyíregyházi iskolai átiratkozásoknál a jogérvényesítés procedúrája. Gyakran több hónapig tartott egy-egy gyerek átíratása, a szülőket ez nagyon megviselte. Velük együtt engem is. De minél ismertebb lettem, annál könnyebb lett a feladatom. Ma már elég egy-két email, és fel van véve a gyermek. Vagyok annyira ismert most már országosan is, hogy ha teszek egy jelzést valamelyik minisztériumnak vagy hivatalnak, akkor azt komolyan veszik, elkezdenek vizsgálódni. Azt nagyon sajnálom, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság önálló hatóságként megszűnt. (Ma már egy főosztályként működik az Alapjogi Biztos Hivatalánál, ami lényegében kinyírta a hatékony, mindenki számára elérhető állampolgári jogvédelmet – a szerk.) Közel egy hónapja küldtem az alapvető jogok biztosának egy levelet, amelyben azt panaszolom, hogy több ügyemben is nagyon elhúzódnak a döntések. Az alapjogi biztosi hivatalnál olyan silánnyá vált a munka, hogy még az elhivatott munkatársak sem tudnak egy-egy ügyet tisztességesen végig vinni. És az is elkeserítő, hogy leépült a roma civil szféra, alig vannak jogvédő szervezetek. Akkora a pénzhiány ezen a területen, hogy azok, akik itt dolgoztak, elhagyták ezt a pályát. Még csak pályázni sincs hová, mert nem írnak ki ilyen tevékenységre pályázatokat.
Ez magyarázza azt, hogy magányos harcos vagy? Glonczi László egy egyszemélyes jogvédő intézmény. Mekkora akadályt jelent ez neked a mindennapi munkában?
Azért vannak persze civilek a romákat érintő ügyekben is, csak a jogvédelemmel nem foglalkoznak. A jogvédelmet nem merik bevállalni. Sőt! Inkább kiegyeznének a hatalommal. Érzékenyítő tréningeket tartanak az önkormányzatoknak, próbálnak jó kapcsolatot ápolni a hivatalokkal. Az, hogy én egyedül vagyok, annak következménye, hogy nincs olyan alapítvány, amelynek igazán szívügye volna a romákat érő diszkrimináció. A CFCF vagy a Nemzeti Etnikai és Jogvédő Iroda (ez a szervezet is 2015-ben adta fel pénzhiány miatt a működését – a szerk.) megszűnése pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Szomorú, hogy jelenleg a civil szféra ott tart, hogy nem képes egy olyan jogvédőt alkalmazni, mint én. A roma területen aktív civil szervezetek nem honorálják azt a munkát, amit végzek. Éppen három éve halt meg Setét Jenő, polgárjogi aktivista. Ő olyan ember volt, aki 300 évenként, ha egy születik. Mégis, szinte hajléktalanként halt meg 2022 januárjában. Rossz a roma és a nem roma társadalomra nézve is, hogy nem becsüli meg a polgárjogi küzdelmet magukra vállaló aktivistáit.
https://jelen.media/kozelet/glonczi-laszlo-a-magyar-adozok-penzebol-csinaltak-egy-jo-nagy-ciganytelepet/
Hogy néz ki egy magányos jogvédő egy napja?
Reggel korán kelek, a két gyereket felkeltem, a kisebbiket segítem felöltözni. Iskolába megyünk. Aztán a határidős napi ügyekkel kezdem. Aztán folytatom a tényfeltárásokkal. Tegnap este éppen az oktatásért felelős államtitkártól kértem egyeztetést, mert Tiszavasváriban, úgy néz ki, egy fenntartóváltáson keresztül megint megpróbálják elkülöníteni a roma és nem roma általános iskolai tanulókat egymástól. Ebben a kisvárosban tavaly sikerült megakadályoznunk, hogy az egyik telep mellett újranyissanak egy szegregáció miatt már régebben bezárt iskolát. Dolgozom. De a munkámért semmilyen jövedelmet nem kapok. Ezért a munkáért engem a civil szféra nem fizetett meg korábban és nem fizet meg most sem.. A magyar államtól meg nem is kellene fizetség.
Próbált a magyar állam ilyen-olyan ajánlattal megkeresni? Esetleg egy stabilan jövedelmező önkormányzati munka biztosításával elhallgattatni?
Voltak települések, ahol kaptam különböző ajánlatokat. De ha azokat elfogadtam volna, akkor biztos, hogy nem kapok ma Wallenberg-díjat. Sorjában utasítottam el ezeket az ajánlatokat úgy, hogy nekem két gyermeket kell nevelnem. Van egy önkormányzati szükséglakásom, amit fent kell tartanom. De nem tudnék a tükörbe nézni, ha letérnék a jogvédelem útjáról.
Ha lenne egy kívánságod, ami teljesülhetne a munkádban, mi volna az?
Szeretnék elköltözni Nyíregyházáról. Munka szempontjából jobb lenne Budapesten élni. Februártól hivatalosan is munkanélküli leszek, mert eddig tartott a közmunkaprogram. Kaptam itt a várostól egy ajánlatot, de lehetetlenség elvállalnom. Az állatkertben lehetnék közmunkás, de reggel 5 órakor kellene kezdenem. Nekem viszont két gyereket kell iskolába indítanom. Budapesten talán akadna a civil szférában is egy romaügyi referensi vagy oktatási szakértői állás. Fizikai munkát már nem tudok ellátni. Nem azért, mert munkakerülő vagyok, hanem mert műtét után vagyok, és újra kialakult a gerincsérvem. Mindent meg kell tennem ahhoz, hogy a gyerekeimet kimentsem innen. Hiába szajkózza a nyíregyházi önkormányzat, hogy sikeres volt a telepfelszámolási és teleprehabilitációs program, jelenleg a Huszár-telep, ahol élek, ennek a programnak a káros következményei miatt is lakhatatlan. Közbiztonságilag és gyerekvédelmi szempontból is egyenlő a nullával. A gyermekeim miatt mindenképpen el kell innen költöznöm. Remélem, hogy a jövő hoz valamilyen munkát, mert évek óta úgy tudok csak megélni, hogy a jószívű barátaim kisegítenek. Jólesik tőlük az a megbecsülés, amit ezen keresztül is kifejeznek. De fojtogató, hogy ilyen adományokra szorulok. Mert ha nem kérnék tőlük, akkor nem jutna az asztalomra kenyér.
A díj
Az 1988-ban alapított Wallenberg-díjat évről-évre olyan személyek (illetve szervezetek) kapják meg, akik a kisebbségi és a többségi társadalom harmonikus együttélése érdekében végzett tevékenységük során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.