A Forráspont egy felkapott londoni étteremben játszódik, az év legforgalmasabb estéjén, karácsonykor. A rendező személyes élményeiből táplálkozó nagyjátékfilm másfél óra eseményeit mutatja be a konyhán dolgozók munkájára koncentrálva. Beleértve a folyamatos stresszt, a teljesítménykényszert és a rájuk nehezedő nyomást, hogy bármilyen körülmények között is, de mindig ugyanazt a minőséget kell nyújtaniuk.
A film érzékletesen mutatja be azokat a tényezőket, amelyek erre az alaphelyzetben is feszültséggel teli munkára rakódnak. A kiélezett szituációkat, a hibákat és az azokból fakadó konfliktusokat, illetve a magánéleti nehézségeket, amik akaratlanul is hatással vannak a munkára. Mert a film másik fontos összetevője ez a személyes faktor, ami a cselekményben is már az első jelenettől kezdve hangsúlyos.
Philip Barantini színészként (Az elit alakulat, Csernobil) kezdte pályafutását, emellett konyhán is dolgozott éveken át, egy idő után séfként. Szeretett volna erről a közegről filmet is csinálni, ebbe a sztoriba pedig sok mindent belerakott saját magából. Élményei és a szakmával kapcsolatos benyomásai mellett egykori magánéleti problémáit is.
Andy Jones (Stephen Graham) remek szakács és határozott, szigorú konyhafőnök, ám az utóbbi időben privát, illetve munkahelyi nehézséggel is küzd, és egyre dekoncentráltabb. A pörgős estén felbukkan az étteremben egy régi barátja, ma már riválisa, a menő sztárchef, Alastair Skye (Jason Flemyng), aki jelenlétével végképp felzaklatja az amúgy is frusztrált főnököt.
A valós időben rögzített, körülbelül másfél órás film forgatókönyve dialógok nélkül íródott, csak rövid útmutatót tartalmazott arról, miről is szóljon a párbeszéd. Így a színészek teret kaptak az improvizációra, ami fontos pont volt a rendező számára. Minden mellékszereplőnek emlékezetes karaktere, szerepe és története van. Azonban a sok súrlódás, konfliktus mégsem viszi el a fókuszt a főhős, Andy Jones személyéről és problémáiról.